1849. után.
1849. után.
Az 1848–49-iki forradalom után szomoru idők következtek a protestáns egyházakra is. Mint az ország, azonképen a reform. egyház is ostromállapotba helyeztetett. Gyűléseket tartani nem volt szabad 1851–1854-ig. Espereseket nem választottak; hanem kinevezett, megbízott elnökök (a felsőszabolcsi egyházmegyében Keresztúri János fogadta el a kinevezést szuperintendensi kézből) vezették az egyházmegye ügyeit. Gróf Dégenfeld Imre a negyvenes években megválasztott segédgondnok mindaddig vonakodott az egyházmegye kormányzatában résztvenni, míg a gyűlések tartása (1854.) meg nem engedtetett.
359Az ekként, habár cs. kir. biztosok jelenlétében, megengedett protestáns egyházmegyei gyűlések voltak azon találkozási helyek, a hol a vezéremberek összejöttek.
Az 1859. évi szept. 1-én kiadott „pátens” vagy nyiltparancs ellen a felső-szabolcsi egyházmegye Nagy-Kállón és Nyíregyházán tartott gyűléseiben, a tiszántúli egyházkerület pedig 1860. január 11-én Debreczenben, az úgynevezett „Nagy templomban” tartott országos hírű gyűlésében foglalt állást.
Elkövetkezett azután az 1867-dik év, az alkotmány visszaállítása, az országgyűlések tartása s új törvények hozatala, a melyek a törvényes rendet minden irányban helyreállították és a vallási békét és autonómiát biztosították.
