Kállay István.
Kállay István.
Kállay István, a Kállayak orosi ágából származó Kállay Antalnak, Szabolcs vármegye táblabírájának a fia volt. Kora ifjuságától kezdve a közpályán szerepelt. Szatmár vármegye aljegyzője volt, azután a cs. kir. udvari kanczelláriánál, majd a cs. kir. udvari kamaránál előbb fogalmazó gyakornok, 1817-ben azonban már fogalmazó, mely tisztét 1830-ig viselte. 1833-ban és a következő évben Heves és Közép-Szolnok egyesült vármegyék h. alispánja lett és később a Hajdukerület és Debreczen sz. kir. város királyi biztosává neveztetett ki. Ottani tevékenységének és tapasztalatainak eredményét egy nagyobbszerű munkálatban foglalta össze, melyben nemcsak a Hajdú-városok, hanem az egész Tiszavidék közigazgatási reformját fejti ki. E munkálatot ma is az országos levéltárban őrzik. 1837-ben Csanád vármegye főispáni helytartója lett és e vármegye főispánjai között ő volt az első, aki ünnepélyes beiktatásakor a hivatalos eskűt nem latin, hanem magyar nyelven tette le. Ennek az akkor heves ellenzéki vármegyének a kormányzatát nagy tapintattal és körültekintéssel vezette. Utóbb mint főispáni helytartót egyszersmind máramaros-szigeti kir. kamarai adminisztrátorrá nevezték ki. 1838. vége felé megnősült és nőül vette Blaskovits Amáliát. Egész életén át vas-szorgalom és ernyedetlen kitartás jellemezte; e tulajdonságainak köszönheté azt a sokoldalú és magas műveltséget, mely őt kitünteté. E mellett a leglelkesebb hazafiui érzést táplálta és minden igyekezetével arra törekedett, hogy bármily kis hatáskörben is hozzájárulhasson ahhoz, hogy a magyar nemzet, a nyugat-európai nagy eszméknek megfelelően, végre a valódi haladás ösvényére léphessen. A jó közigazgatásban vélte felismerni az egyik eszközt, mely e czél elérését biztosíthatta 544és ezért lépett az adminisztrativ pályára. A közigazgatás érdekeit nem latolta politikai szempontok szerint és másoknak sem engedte meg, hogy az adminisztráczió párt-politikai vagy önző személyes czélok előmozdítására használtassék fel. Sehogy sem tudott megbarátkozni a 40-es évek elején a kanczellária által tervezett fontos változással, a melynek értelmében a főispánok helyett főnökök (adminisztrátorok) léptek volna a megyék élére. Ez okból épen lemondását készült beadni, midőn 1845. márczius 16-ikán, Pesten, 55 éves korában, hirtelen támadt vesebaj következtében meghalt.
