A vármegye területi sajátságai.
A vármegye területi sajátságai.
Szabolcs vármegye területe nem sima egyenes sík, hanem olyan, mint a tenger színe, mikor a szél fújja, t. i. csupa homok-hullám, csupa apró domb és völgy egy 100 métert meg nem haladó, 200 métert el nem érő sík területen, mely a nyírbátori járásnak Hajdu-, Bihar- és Szatmármegyét érintő szélétől hullámosan ereszkedik le a megyét északnyugati határvonalán körülölelő Tiszára.
A megye egész területének körülbelől 2/3 része jobb-rosszabb természetü homokföld, 1/3-ad része pedig szelid, középkötöttségü homag vagy fekete homok, leszámítva az u. n. laposokat, melyek a dombok közé ékelődnek, s legnagyobbrészt szívós, itt szelid, amott vadszíkes, másutt meg, ahol a csatornázás előtt vizmedenczék voltak, turfás területek.
Tekintetbe véve már most a megye fekvését, a Tiszát és a csatornákat, továbbá az előbb említett talajviszonyokat és ezen talajok tulajdonságait ismerve, az időjárás szélsőségei, kivéve az uralkodó szeleket, nem sok kárt tehetnek. Esős időjárásban a laposok belefúlnak ugyan az istenáldásba, de a megye 2/3-át tevő homok-dombok és lejtők elárasztanak bennünket rozszsal és egyéb terményekkel, ha meg alapadnak az ég csatornái, a homag-talajok rendkivüli áteresztő képessége, a laposok sokszor túlságos víztartó képessége, továbbá a laposokat körülvevő domboldalak, melyek a felettük fekvő könnyü homok-dombok tulságos vizáteresztő képessége folytán lassan-lassan egész éven át tápláltatnak vízzel, segítenek a gazdán, s így az aszály miatt a termőföldnek épen azon részei szenvednek, melyeknek 260úgyis csak esős időben lehet hasznát venni, t. i. a homok-dombtetők és némileg a déli lejtők.
Természetes tehát, hogy Szabolcsban, legalább az időjárás miatt, soha sem kell félni az éhinségtől. Példa erre az 1863. évi nagy szárazság, a mikor Szabolcs vármegye öt vármegyét látott el kenyérrel és vetőmaggal és még neki is maradt.
