Táviró.

Full text search

Táviró.
A távíró csak a jelen század első felének végén keletkezett és aránylag csak lassan haladt. Midőn a magyar kormány 1867. évi május 1-én a távírókat átvette, csak Nyíregyházán, Nagy-Kállóban és Nyír-Bátorban voltak távíróhivatalok, melyek közül Nyíregyháza 1861-ben, a másik kettő 1865-ben emeltettek. Költséges volta miatt a távíróügy nálunk nem fejlődhetett oly gyorsan, mint a posta. Csak a nyolczvanas évek vége felé indult nagyobb lendületnek, mignem ujabban, a távbeszélő miatt, megint egy kissé háttérbe szorul. Mindazonáltal úgy a távíró, mint a távbeszélő hazánkban, más nemzetek hasonló intézményeihez viszonyítva, előkelő helyet foglal el. Az 1894. év végével Szabolcs vármegye területén a következő 13 helyen volt távíróhivatal, és pedig: Balkányban, Büd-Szt-Mihályban, Kemecsén, Kis-Várdán, Mándokon, Nagy-Kállóban, Nyír-Adonyban, Nyír-Bátorban, Nyíregyházán, Polgárban, Tisza-Dobon, Tisza-Lökön és Uj-Fehértón. Ezek a távíróhivatalok mind egyesítve vannak a postahivatalokkal. Forgalmuk az 1894. év végével 41,895 feladott és 43,887 kézbesített táviratra emelkedett. 1894. óta még Dessewffy-pusztán, Gáván, Karászon és Kemecsén emeltettek táviróhivatalok, úgy hogy számuk ez időszerint 16. Az említett távíróhivatalokon kívűl a vasúti állomások is fel vannak jogosítva magántávíratok felvételére, minélfogva távíratokat lehet feladni még: Demecseren, Fényes-Litkén, Kálló-Semjénben, Királytelken, Mária-Pócson, Pátrohán, Rakamazon, Szent-György-Ábrányban, Tuzséron és Tisza-Dadán, összesen 10 helyen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť