Marosán Kornél.

Full text search

Marosán Kornél.
Marosán, Kornél, áll. népiskolai igazgató, szül. Avasujfaluban 1860-ban. 1879-ben az aranyos-meggyesi gör. kath. elemi iskolához nevezték ki, a hol 1896 óta az áll. elemi népiskola igazgatója. Hosszú tanítói pályája alatt buzgó és eredményes tevékenységet fejtett ki. Ez irányban való érdemeiért a M. Tud. Akadémia 1904-ben neki itélte a báró Wodianer-féle 1000 koronás jutalomdíjat. 25 éves tanítói jubileuma alkalmával a vallás- és közokt. miniszterium elismerő oklevéllel tüntette ki, 1907-ben pedig a földmivelési miniszterium jutalmazta a nép érdekében kifejtett hasznos gazdasági működését 200 kor. jutalommal.
Számos czikke jelent meg a megyebeli lapokban. Az amerikai kivándorlásról, az aranyosmeggyesi lázadásról „Elsárgúlt levelek” czímmel, a Tanügyi Értesítőben (A nemzetközi szoczializmus elleni védekezés; dícséretet nyert pályamű), a Néptanítók Lapjában, a Budapesti Hirlapban, az Iskolában stb. Nagyobb munkái: Falusi gyermekmenhely. (1888.) Vezérkönyv a gyermekmenhelyek felállításához és vezetéséhez. (1892.) Baromfi-telelés, okszerű állattakarmányozás. (1899,1900.) Szerkesztette a Széchenyi-társulat Értesítőjét 1888–1896-ig és ugyancsak e társulat 25 éves jubileumára az Emlékkönyv-et. (1907. )

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť