Oláhok bevándorlása.
Oláhok bevándorlása.
A mi az oláhokat illeti, nincs rá egyetlen valódi adat sem, hogy Magyarországon, vagy akár a mai Romániában is 1182 előtt oláhok laktak volna. Az oláhok bevándorlása 1242-től kezdve s különösen 1369 után, lassú és állandó folyamatban indult meg Bolgárországból, honnan nagyobb tömegeik Nissa és Sófia vidékéről 1234-ben, a görögök támadásai következtében, menekültek a Duna balpartjára, a régi Kunországba, vagyis a mai Romániába. A kunok, mint lovas, harczos nép, a tatárok támadásaiban vagy elpusztultak vagy Magyarországba költöztek. Helyüket a Balkánról menekült oláhság foglalta el. Kenézeik, Litvoy és Szaniszló vetették meg 1247. táján az oláh fejedelemség első alapjait. Kun László szerencsétlen kormánya idejében az oláh kenézek mindjobban függetlenek lettek. Minthogy a tatárjárás Magyarország keleti részeit jóformán elnéptelenítette, kénytelen volt IV. Béla rávenni az egyes földesurakat, hogy engedjék át birtokaik hegyes, erdős területeit a bevándorló oláhoknak, mert ezek mégis csak adtak valami jövedelmet és az ország szélén levő hegyeken teljesítettek határőri szolgálatot. Így azután a hegyek mentén, nyájaikat legeltető pásztorokként elszéledtek Erdélyben és Magyarország keleti és délkeleti vármegyéibe. Királyaink bizonyos kiváltságokkal és szűkebbkörű önállósággal látták el őket, mérsékelték adójukat s meghagyták a közigazgatás és igazságszolgáltatás terén régi jogaikat; királyhűségüket és honvédelmi szolgálatukat nemesség- és jószágadományozással jutalmazták. A délmagyarországi vármegyékben 1641–1646. években terjedtek el nagyobb számmal. Ekkor költözött át a mai Románia déli részéből Temes, Krassó és Szörény vármegyékbe 10.000 oláh család, mintegy 50.000 ember.*
Karácsonyi: Százezer baj.
