A siketnémák intézete

Full text search

A siketnémák intézete
A siketnéma iskola Schäffer Károly, józsefvárosi iskolaigazgató kezdeményezéséből keletkezett. Nevezett igazgató magánúton már a 60-as években is sikerrel tanított s 1885-ben három ily növendékével nyilvános vizsgát tartott, melynek sikere annyira felbuzdítottta a város hatóságát, hogy az intézet a következő tanévben már 12 növendékkel nyílt meg nyilvános városi iskolaként.
Fejlődését nagyban előmozdította Bonnaz Sándor püspök 20.000 forintos hagyománya. A város is évi 1000 forintot vett fel költségvetésébe az intézet czéljaira, miáltal a város fennhatósága alá került, mely 1897-ben az Erzsébetvárosban 50.000 frt költséggel, nagy kerttel körülvett, díszes épületet emelt. Ez szűknek bizonyulván, még két épületszárnynyal és különálló internátusi épülettel bővíttette ki, míg a közoktatásügyi kormány a tanári testületet 1897-ben államosította. A felügyeletet ezentúl is a városi községi iskolaszék által választott felügyelő-bizottság gyakorolja, a vallás- és közoktat. kormány fennhatósága alatt.
A város közönsége az intézetnek teljes 8 osztályúvá való kifejlesztése és az intézeti internátusnak az összes növendékek befogadására képessé tétele érdekében, a folyó tanévben, az iskolaépületet több tanteremmel, az internátusi épületet pedig egy emelettel kibővítette. E munkálatok 130.000 koronába kerültek. Az osztályok száma 8, a tanerőké 15, a növendékeké 95. Igazgatója: Zádor Endre.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť