Dániel Ernő.

Full text search

Dániel Ernő.
Dániel Ernő (Szamosújvár-Németi báró), volt kereskedelemügyi miniszter, született Eleméren, 1843 május 3-án. Jogi tanulmányait befejezvén, Torontál vármegye tb. aljegyzője, 1867-ben szolgabírája, 1868-ban törvényszéki ülnöke lett. 1870-ben Deák-párti programmal képviselővé választották. 1875-ben a szabadelvű párthoz csatlakozott. A Bánffy-kabinet megalakulásával kereskedelemügyi miniszter lett és mint ilyen, különösen az iparoktatás, az ipar rendszeres fejlesztésére és a munkásügyek rendezésére fordított nagy gondot. Közlekedésügyünk fejlesztésében is nagy érdemei vannak. A keleti tengeri hajózási részvénytársaság az ő közreműködésével alakult meg és fiumei kikötőnk is az ő messzeható politikájának köszöni az újabb időben való nagy emelkedését. A Vaskapu szabályozását is ő fejezte be. Az ezredéves kiállítás nagy sikerének dicsősége az ő nevéhez is fűződik. Miután már előbb őfelsége a v. b. t. tanácsosi méltósággal tüntette ki, 1896 november 1-én, különösen a kiállítás körül szerzett érdemeiért, bárói rangra emelte, örökös főrendiházi taggá nevezte ki, majd 1898-ban az elsőoszt. vaskorona-rendet ajándékozta neki. Miniszteri állásától 1899 febr. 26-án vált meg.

Báró Dániel Ernő.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť