Géták és dákok.
Géták és dákok.
Mintegy száz évvel később az agatirszek a Nagy Sándortól a Duna balpartjára szorított gétákkal keveredtek össze; ebből az időből valók a délmagyarországi éremleletek között sűrűn előforduló tetradrachmák; majd később a dákok kezdenek a Bega és a Temes felé terjeszkedni. E népekről már részletesebb adataink vannak, különösen mióta Augustus hadjáratai következtében az ókori írók figyelme a Magyarország területén lakó népek felé fordult.
Strabo, a nagy földrajzi író (Kr. e. 63. – Kr. u. 23.) az Istros (Duna) balpartján lakó népek közál a gétákat és a dákokat említi; de adataiból alig lehet a határt a két nép között meghatározni, mert ő csak annyit mond, hogy a géták kelet felé, a dákok nyugat felé vannak elterjedve, annyi azonban megállapítható, hogy a Tisza-Maros szöge a géták területéhez tartozott, s e nép a mai Torontál és Temes vármegyék területén, sőt alkalmasint a mai Bács-Bodrog vármegye déli részeiben tanyázott. (Fröhlich Róbert: Millen. Történet, I. kötet, XXVII. 1.) E két nép közti határt élénken megjelölik azok a sánczmaradványok, a melyek Alibunár és Kevevára, továbbá Temesvár és Omor között, majd Szépfalun túl a Maros mellől kiindulva Törökszákosig és Csernától Kiszsámig húzódnak s a melyek Római-sánczok név alatt ismeretesek. E sánczokat barbár népek készítették. Augustus császár idejében azonban a géták és a dákok már békésen megfértek 332egymással, sőt szövetséget kötve, jelentékeny ellenfelekként állottak szemben a római uralommal.
