Pancsova ostroma.
Pancsova ostroma.
Kiss Ernő eleget akart tenni ez általános óhajnak, de határozott megállapodásra nem tudott jutni. Egy ízben Csákováig nyomult előre, de újból Nagybecskerekre tért vissza, míg végre azzal a szándékkal, hogy Pancsova megostromlását feltétlenül megkísérli, deczember 28-án Nagybecskerekről 4600 emberrel és nyolcz ágyúval Pancsova felé indult. Az újesztendőt Petre községben töltötte, onnan Révaujfalu felé vette útját, a hol a felkelők előcsapatát szétverte. Révaujfaluról nem ment egyenest Pancsovának, hanem Ferenczhalom előtt megállapodott. Majd onnan Torontálalmásnak indulva, csak azután fordult Pancsovának, melyet Knityanin és Mayerhofer védelmeztek. Két órai kemény harcz után Kiss felhagyott az ostrommal és estefelé elvonult Pancsova alól. Knityanin nem merte 464üldözni, de annál kegyetlenebbül üldözte seregét a kemény hideg. Negyvenen megfagytak és száznál többen a kórházba kerültek.
A pancsovai expediczióval véget ért Kiss Ernő vezéri működése is. Panaszt emeltek ellene, mire Kiss a fővezérségről leköszönt és azt a kormány rendeletére Damjanichnak adta át.
Ez időtájt a különféle táborokban fekvő szerb felkelő-csapatokat a határőrök mintájára szervezték, melyek császári királyi katonatisztek vezetése alatt állottak. Ilyképen e sereget nem lehetett többé nemzeti felkelőseregnek nevezni, mert az az osztrák sereg déli hadteste volt, mely zsoldját a császári hadügyminiszterium pénztáraiból húzta.
Ez alatt a dolgok más fordulatot vettek. Herczeg Windischgrätz január 5-én bevonult Budapestre, a magyar kormány pedig Debreczenbe húzódott és az ott tartott haditanácsban elhatározta, hogy a bánsági sereget Torontál vármegyéből kivonja és az ország belsejébe öszpontosítja.
