Jankó Ágost alispán.

Full text search

Jankó Ágost alispán.
Az így megüresedett alispáni állás betöltésére széleskörű mozgalom indult meg. Pártok keletkeztek, melyek izgalmas harczokat vívtak egymás ellen a sajtóban és a nyilvános élet más térein. Legerősebb volt az a párt, a mely Jankó 508Ágostont, a felsőtorontáli ármentesítő társulat igazgatóját akarta az alispáni székbe ültetni. Jankó ugyanis – mint láttuk – a közigazgatást szolgálta azelőtt; volt tb. főjegyző, majd főszolgabíró és azután választotta az ármentesítő társulat igazgatójává. 1903 márczius 23-án Nagykikindán népes értekezletet tartottak, mely Jankó Ágostont jelölte alispánnak. Az alispánválasztás a május 25-én tartott közgyűlésen zajlott le és a küzdelemből Jankó Ágoston került ki győztesen. Midőn az elnöklő főispán az eredményt kihirdette, kitört a lelkesedés és báró Dániel Ernő vezetése alatt háromtagú küldöttség ment a megválasztottért, a ki zajos éljenzés közepette a teremben megjelenve, az esküt letette, majd programmbeszédjében ellenfeleihez fordulva, arra kérte őket, hogy híveivel együtt támogassák őt a közjóra és a vármegye boldogulására irányuló törekvésében. Ugyanekkor III. aljegyzőnek Hertelendy Ferenczet és IV. aljegyzőnek Mihálovics István drt válaszották.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť