Visszakapcsolása Magyarországhoz. Szabad király város.

Full text search

Visszakapcsolása Magyarországhoz. Szabad király város.
A Nikolsburgban megkötött békével a rend és nyugalom némiképen helyre állott s a később támadt országos mozgalmak sem igen hatottak el ide. Sőt csakhamar öröm érte Kőszeget: visszakapcsolták a magyar hazához. A magyar rendeknek sokszoros sürgetésére és erre kapott biztató igéretek után III. Ferdinánd 1647. szeptember 7-én a város visszakeblezését rendelte el s királyi kegyét azzal tetézte, hogy a rákövetkező év november 6-án Kőszeget a szabad királyi városok sorába emelte, birtokában hagyván egyuttal a Frigyes császártól kapott s eddig használt falas-tornyos czimerének.
Kőszegnek, az ország testéhez való visszakebelezésével s szabad királyi várossá emelkedésével viszonyai is megváltoztak. Érzelmeiben, törekvéseiben, szokásaiban magyarrá lett, és bár polgárai már régtől fogva függetlenek, szabadok voltak és saját testületük, velük egyenlő polgártársaik által voltak csak kormányozhatók, itélhetők, mint szabad királyi város teljesen felszabadult minden földesuri hatalomtól és a megyei kormányzat alól is. Sajnálni való csak az, hogy a város ez időben a vallás és alkotmány miatt oly sokszor viszályok és nyomor színhelyévé lett. Minden átmenő had, ellenség vagy jóbarát zsarolja a lakosságot, mely nagyobbára mindenkivel kész tartani aszerint, amint teheti s a legkönnyebben menekűlhet tőle. Országos nagy nemzeti és hatalmi elvek helyett apró helyi kérdések érdeklik csupán s legfeljebb még a hitujitási, pártszakadási viták, templomfoglalások. E mellett az erkölcsök dolgában is hanyatlás állott be. A nép oly kicsapongásokba merült és annyira megromlott, hogy a baj orvoslása czéljából a városi tanács 1689-ben szigoru rendszabályok alkalmazását látta szükségesnek.

KŐSZEG VÁROS MAI PECSÉTJE. Landherr Gyula rajza.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť