Fenyvesek aljnövényzete.
Fenyvesek aljnövényzete.
A vasmegyei alacsony hegyek fenyveseinek aljnövényzete t. i. szintoly kevés, ép úgy nincs tarka gyepszőnyege, mint a bükk határán túl zöldelő regio abietina-nak s földje is ép oly meddő és puszta, a minő a havasaljai fenyveseké.
Itt-ott zöldel fel benne valamely Pirola, a télizöld Vinca minor, ibolyák, főleg a Viola silvestris és a tüdőfűvek; itt-ott lézeng egy-egy Hieracium, Sieglingia, a vézna Aira capillaris és Aira caryophyllea, Carex pallescens, Anthericum ramosum, a Tormentilla vagy az Agrostis vulgaris alkot benne vékony gyepet. Aránylag gyakorabb a Melampyrum, főleg a M. commutatum, keskeny és széles levelü alakja.
A fenyvesek cserjéi leginkább a répa és jegenyefenyő csemetéi, a gyalogfenyő, itt-ott egy-egy égerfa, fagyal, Salix caprea, S. aurita, ritkábban a S. cinerea, kökény, nyír, fürtös meggy vagy májusfa (Tarcsa és Szalónak közt), vörösgyürü, alacsony szederbokrok a Rubus villicaulis rokonságából, néhol a sóskabokor, piros berkenye, galagonya, piros bodza vagy a málna piros gyümölcse alkot némi élénkséget. A kevés virágzó fűnemű, valamint a félcserjés növény is többnyire ugyanaz, mint a havasalji fenyvesekben. Közös mindakettővel a Melampyrum, Hieracium silvaticum és H. vulgatum, a Tormentilla, Agrostis vulgaris.
ASPLENIUM CUNEIFOLIUM VIV. A Borbás Vincze tulajdonában levő eredeti után.
Seregesen lépnek fel a vasmegyei erdőkben a fenyvesbogyók (Vaccinium), a pirolák és a csarab (Calluna) s a fenyvesek külsejéhez és sajátságához majd télizöld (Vaccinium Vitis Idaea, Genista sagittalis, Daphne Cneorum, Polygala Chamaeb, Pirola umbellata), majd még tűforma leveleikkel alkalmazkodnak pl. a szalmavirágú Calluna, itt az Ericaceák egyetlen képviselője.
A fűneműek közül is keveredik a fenyvesek aljnövényzetébe télizöld lombozatú, s rajtok még fel nem tünő virágjoknál fogva is szintén az a komorság honol, mint a fenyveken. Ilyen pl. a Luzula pilosa, Carex pendula. Majd élénkebb virágaival is merészkedik feltünni a télizöld, mint a kunrépa v. Cyclamen, Vinca minor, Pirola umbellata. Más kisérőnek a levele vastagabb (Sanicula), vagy a tűalak felé közeledik: Lycopodium clavatum, Nardus, Galium silvestre, G. Austriacum, Campanula rotundifolia, vagy a 522levélfogai mintegy tűalakúan hegyesednek ki: Euphrasia stricta, E. perincisa, Astrantia maior.
Hogy a fenyves Vasvármegyében őseredetű, rengeteg száma, meg a külsejében hozzá hasonló eredeti aljnövényzeten kivül még a talaj, valamint a fenyves nagy életrevalósága is erős tanúbizonysága.
A répafenyő az egyenletesen ázott földet, meg a nagyon ködös levegőt nem szereti, s törékeny gallyait a nagy hó a hegyen nagyon elnyomorgatná. Ellenkezők: kedvezőbbek a körülmények Vasvármegyében. Azon a verőfényes helyeken, a hol e fenyő itt gyakori, megkapja a kellő napfényt, bővében van a laza, a vizet átengedő száraz homokos agyagtalaj is, melynek a feneke tartósan nedves.
Neilreich szerint* a P. silvestris. Alsó-Ausztriában a jegenye fenyő után a legközönségesebb fa. Tenyészetének ott uralkodó föltétele a vasvármegyeiekkel nagyobb részt megegyezik. Ott is homokos területen, harmadkori dombon, homokkő-, mész- és palahegyen nő és részint tiszta erdő, részint pedig a bükkös, tölgyes és feketekérgű fenyőerdő keveréke, de 1000 méternél feljebb nem emelkedik. Alsó-Ausztriából és Stájerországból tehát természetszerűen ereszkedett le a szomszéd Vasvármegyébe.
Flora von Nieder-Oesterreich 228. l.
Eredetiségét bizonyítja szaporasága és gyarapodása is. A mint a nép, a vasvármegyei fenyők életének szemtanuja, állítja, az elhagyott helyet 3–4 esztendő alatt a fenyőcsemete egészen ellepi és benépesíti, zászlós magvait a szél messzire széthordozván.
A fenyvek vasmegyei alacsonyabb termőhelyét tehát úgy foghatjuk fel, hogy a Nóri havasok fenyveseinek hazánk nyugati részében van utolsó állomása, azaz a Nóri havasok végső domb- és hegyfoszlányain van természetes leereszkedésüknek délkeleti határa, ép úgy, mint a Kárpátok fenyveseinek legdélibb nyulványai Selmeczbánya mellett.*
Hunfalvy l. c. III. 624. l.
A vasmegyei répafenyő tenyészetével különben egészen analog a Pinus silvestris élete a turóczmegyei hegysík szélén levő fenyvesben (Stubnya).
A fenyves Vasvármegye alacsonyabb hegyeinek kavicstalajára egyenes jótétemény; e nélkül a hegyi kavics erdőtlen, puszta maradna. Azért itt a fenyves a levegőnek, valamint lassanként a talajnak megjavítására is igen hasznos.
Vasvármegye általában más hegység tagja, más itt a vegetáczió föltétele és képe, mint az ország más hasonló magas hegyein. Ennek leghívebb kifejezője a fenyves az alacsonyabb hegyvidéken.
A Bakonyban Rómer szerint* régebben Fenyőfő és Rátót körül sok sűrű fenyves volt, Rátóton egy dűlőt ma is fenyősnek hínak. Kerner szerint* őseredeti, magas törzsű fenyő* ma már nem nő itt, de az ország belsejének hegyein sem. A Bakony flórájában az alpesi jellegnek semmi vagy csak alig észrevehető a nyoma. Nincs itt ericacea, se fenyvesbogyó egy szál sem, se Tofieldia, se Polygala Chamaebuxus, se zöld égerfa, de a Mecseken, a Pilis és Vértes hegycsoportban, valamint a nagy és kis Alföld vízválasztó hegylánczain, ezeken kivül Pirola se terem.
Rómer Fl.: A Bakony 9. l.
Kerner: Das Pilis-Vértes-Gebirge 21. l. és Der Bakonyer Wald 9. l.
A burókát nem számítjuk ide.
Ezekkel szemben Vasvármegye tájképén a fenyves élesen kitünő jelleg. Az ericaceákat meg az északi erikás mezőket (ericetum) a Calluna vulgaris vagyis csarab sok ezre képviseli; a Vaccinium és Pirola faja elég gyakori és a tenyészete jellemzetes; van télizöld-lombú és sárgavirágú Polygalája és Tofieldiája is. Ezen felül a havasi jellem, meg a szempervirenczia, kivált a Vütöm flórájában, félreismerhetetlen, a fenyvesen, valamint a kisérő növényeken kivül is.
Ha tehát a havasalj füvei és cserjéi Vasvármegye alacsonyabb helyeire leereszkednek s itt mint a havasi zöld égerfa is gyakoriak; a nóri fenyvesnek e dombvidéken való őseredetiségén sincs mit csodálkoznunk. Hogy ily rengeteg helyekről a történet idejében az eredeti lombhullató fákat kiirtották s helyökbe fenyveket ültettek volna, úgy hiszem, nyoma és hagyománya kétségtelenül maradt volna.
523A kis magyar Alföld tehát növényzetére nézve is nevezetesen eltérő két területet szakít el egymástól: Noricum fenyvesét meg a Bakony bükkösét, a Kis-Kárpátokon kívül.
A nagyszámú Pinus silvestris és Abies excelsán kivül a többi fenyő aránylag ritka. A sima, fehércsíkú, gyantás vagy szurkos fenyőből (Abies Picea) szép erdő van Gyöngyösfő felett, Borostyánkő felé. A Szálkő körül a bükkel osztozik s már-már fölébe keveredik a széleslombú bükk hatalmának.
A feketekérgű fenyő (Pinus nigra Arn., P. nigricans Host, P. Austriaca) ritkább. Alsó-Szénégető és Gáborfalva közt sziklákon láttam. Talán valamivel gyakoriabb a rozmaringfenyő (Larix Europaea) csemetéje és alacsony fácskája a hegyesebb vidéken, de lehet ültették.
Az uralkodó P. silvestris és az Abies excelsa földrajzi elterjedésében valami szabályosság alig van. Kisebb-nagyobb darabon egyik vagy a másik alkot erdőt, másutt találkozik, különböző helyen és különböző magasságban összevissza keveredik, úgy, hogy elterjedésök útját-módját felismerni nem egy könnyen lehet. Néhol talán az erdész vegyítette. Hogy a lombos fával vegyest nő, az is oka lehet, hogy a vidék nem oly magas, a hol akár a búrfa vagy répafenyő, akár a jegenye fenyő a tetők felé az elterjedés felső határát elérhetné. A felső határtól mind a kettő jóval lentebb marad e megyében.
Hogy a répafenyő különben alacsonyabb helyen nő, mint a jegenye fenyő, abból láthatni, hogy a megye éjszakibb, hegyes tájain az Abies excelsa, dél felé pedig a Pinus silvestris kerül gyakrabban szemünk elé, magában vagy a jegenye fenyővel vegyest.
A fenyves virágzó aljnövényzete mindenütt kevés. Az elősorolt jellemzőkön kivül még csak néhányát említünk példaképen. Igy Lángszál (Langzeil) répafenyő erdejében Scorzonera humilis, Hypochaeris radicata, Galium verum, G. Mollugo, G. vernum, Pyrethrum corymbosum, Peucedanum Oreoselinum, Calluna, Rosa Austriaca, Orobus niger, Melompyrum commutatum, Brachypodium pinnatum. Silene inflata, Carex silvatica, pallescens, Festuca elatior, Betonica, Hypericum hirsutum, Campanula persicifolia. Salvia glutinosa, Trifolium medium, T. montan., Geum urbanum, Tormentilla; – Tarcsán: Stachy silvatica, Gentiana Pneumonanthe, Cirsium arvense var. horridum, C. palustre, Potentilla alba, Ajuga reptans, Primula acaulis, Luzula pilosa; – Bükkösd és Felső-Eőr közt az éjszaki rénzuzmó (Cladonia rangiferina), Leontododon hlastilis, L. autumnalis, Veronica officialis; – Alsó-Lövő mellett Sedum Bologniense, Genista elatior stb., f enyőerdők szélein mohák a korpafűvel, fenyvesbogyó, Rosa Austriaca, Campanula patula, Peucedanum Oreoselinum, P. carvifolium, Trifolium medium, Cytisus supinus, Genisták stb. nőnek.
