KAZINCZY GÁBORNAK. PESTEN, márcizus 22-én 1862.
294KAZINCZY GÁBORNAK.
PESTEN, márcizus 22-én 1862.
[111]
PESTEN, márcizus 22-én 1862.
[111]
Tisztelt barátom! Véleményed mindig nagy súlylyal bírt előttem, s midőn nézeteink nem egyezők, szeretem újra átgondolni a dolgot, mert sajnálom, ha véleményeinket egyesíteni nem lehet.
Ily helyzetben vagyok a Kazinczy-ügyre nézve. Te a kegyeletet ellentétbe állítod a practicummal, s a humanismust, mint írod, mellékes dolognak tekinted, én pedig mindezeket a Kazinczy-ügyben is egyesíthetőknek vélem, s azt hiszem, hogy a kegyeletnek a practicum félretételével s a humanismus mellőzésével megkísérlett gyakorlása nem volna valódi kegyelet.
Kazinczy Ferencz, azon dicső munkákon kivűl, mik néki a halhatatlanságot kivívták, mit hagyott maga után, mit a nemzet hálája kegyelettel felkaroljon? Hagyott gyermekeket s unokákat szegény sorsban, hagyott eladósodott birtokot, s egy ki nem épűlt s már romladozni kezdő házat. E tárgyak közűl, melyik igényel a nemzet kegyeletére nézve elsőbbséget?
Te azt mondod, a lakházat kell mindenekelőtt felépíteni, s azt lakatlanúl föntartani, – a birtokot el kell adni, s Kazinczy gyermekeinek s unokáinak csak annyiban kell segélyezést nyújtani, a mennyiben a továbbra is lakatlanúl hagyandó egész háznak felépítésen s föntartásán 295felűl marad még az alapítvány jövedelmeiből valami. Egy szóval: Te előtted az egész háznak fölépítése és föntartása a fő tekintet, a gyermekek nevelése és segélyezése pedig másodrendű dolog. Én pedig azt hiszem, hogy a boldogúltnak gyermekei s unokái érdemelnek mindenekelőtt tekintetet, mert ezek az ő hagyatékának nemesebb része, ezek állottak legközelebb szívéhez, kiknek neveléseért ő maga is, ha élne, kész volna feláldozni házát, birtokát, egy szóval mindenét. Ha azon segélyezés, mit az alapítvány ezek neveléséhez adni képes leend, csak egyet emel is ki a középszerűségből, és ha megmenti őket a szellemi sűlyedéstől, jobban meg lesz tisztelve a boldogúltnak emléke, mint házának teljes fölépítése által.
A nemzet becsűletét említed, mely adakozásaival nagyszerűen kitett magáért, s lelkünkre kötöd, hogy e becsűletet, működésünkkel el ne homályosítsuk. Tekintsük a dolgot elfogúltság nélkűl, s vizsgáljuk meg, melyik működés tartja fönn fényesebben a nemzet becsűletét? az e, mit mi követünk, vagy az, mit Te tanácsoltál?
Ha majd egykor azt mondják az útasnak, vagy azon honfinak, kit a Kazinczy emléke iránti kegyelet Széphalomra vitt: Íme, itt ez a Kazinczy Ferencz lakáza, melyet a nemzet kegyelete felépített romjaiból egészen azon alakban, minőben azt maga Kazinczy akarta felépíteni: ez lakatlanúl tartatik fönn a dicsőűltnek emlékére; azon szegény asszony pedig amott, ki minden biztos jövedelem nélkűl szükséggel küzd, Kazinczy Ferencz leánya, és azon gyermekek, kik testileg, 296lelkileg elhanyagolt állapotban sínlenek, s édes anyjok nem bírja őket nevelni, Kazinczy Ferencz unokái. – A nemzet adakozásából öszvegyűlt öszvegnek nagy részét ezen lakatlan háznak felépítése s föntartása nyeli el, s kevés maradott a gyermekek és unokák segélyezésére. – Kérdezlek: fönn lesz-e homálytalanúl tartva a nemzet becsűlete?
Ha azonban azt mondják azon honfinak vagy útasnak: Íme, itt állott Kazinczy Ferencz lakháza, melyet ő maga kezdett építeni, de az építést soha be nem végezte. A ház már félig romban volt, midőn a nemzet adakozott e nagy férfiú emlékének megtisztelésére. Az egész terjedelmes házat nem lehetett fölépíteni, mert a boldogúltnak gyermekei s unokái nagy szegénységben voltak, s azoknak segélyezésére és nevelésére kellett a pénznek nagy részét fordítani, míg a ház építése és fentartása az egybegyűlt öszveg tetemesebb részét elnyelte volna. De azon két szoba, melyben Kazinczy lakott, élt és működött, s mely az ő valóságos sanctuariuma volt, íme belsejében egész régi alakja szerint van föntartva, külsejében csinosan alakítva, ez itt valóságos Kazinczy-múzeum. A pénznek nagyobb része pedig a boldogúlt nagy férfiú gyermekeinek segélyezésére s unokáinak nevelésére fordíttatik. – Kérdezlek: homály borúlna-e a nemzet becsűletére? Sőt még az esetben is, ha nem volna egyéb választásod, mint Kazinczynak vagy lakházát, vagy gyermekeit s unokáit pusztúlni engendi: melyiket választanád?
Külföld példájára hivatkozol s említed Schillert és 297Goethét. De, barátom! azoknál nem kellett a gyermekeket inségtől megmenteni, azoknak lakházát nem kellett újra felépíteni, hanem csak föntartani. És azon házak most nem is lakatlanok, mint Te mondod. Schiller házában az emelet, melyben ő lakott, Goethe házában azon pár szoba, miben élt, vannak külön föntartva s múzeumnak átalakítva; a ház többi részeit lakják, mint más házakat. Így van ez Melanchton házával és Voltaire-éval is.
Ezek nézeteim e tárgyban, miket úgy adtam elő, mint egyéb aláíró, vagy mint polgára e hazának, mely bűszkén nevezi Kazinczyt egyik legnagyobb fiának. De ha úgy akarok a dologhoz szólani, mint a Kazinczy-alapítványt kezelő bizottmány egyik tagja, ki kell azt is mondanom, hogy nem is lehetnék más nézetben, mert az aláírók megbízása kijelölte a czélt és útat, melyen járnom kell.
Vizsgáljuk, ki tett minket bizottmányi tagokká? és mi czélra bízott meg? Midőn a Kazinczy-ünnepélyen az aláírás megindíttatott, az első aláírók kikötötték, hogy az alapítványt mi kezeljük – a későbbi aláírók helyben hagyták ezt, vagy legalább kifogást nem tettek, s így kezelői lettünk az alapítványnak.
Kezelésünkben a kitűzött czélt kellett szem előtt tartanunk, mire az aláírás történt, mert ez lehetett csak az aláírók akarata. Ez pedig az ívek fejezetében van kimondva következő szavakban:
„Azon czélból, hogy Kazinczy Ferencz, nemzetiségünk és irodalmunk díszére és javára tett enyészhetetlen érdemeinek 298emléke maradandó legyen, hogy utódai közűl azok kik szegénységgel küzködnek, felsegíttessenek, hogy Széphalom, hol ő a nemzetért fáradott és nyugszik, idegen kéztől megmentve biztosíttassék jövőre ezen lehetőség ellen és fönnálljon, mint a nemzet hálájának emléke, – aláírtuk.”
Íme e sorokban a szegény utódok felsegélése ki van emelve s első sorba téve, azt tehát mi utolsó sorba nem tehetjük. És én meg vagyok győződve, ha ma kérdeztetnének meg az aláírók, a gyermekek nevelését kívánják-e főkép tekintetbe venni, vagy a lakhely felépítését bizonyosan azt felelnék: hogy ha mind a kettőt teljes mértékben el nem érhetjük, a gyermekek nevelését a ház teljes felépítésének fel ne áldozzuk.
Nem szenved kétséget, hogy mindkettőt teljes mértékben megtenni, legjobb volna; de fájdalom, ebben az artihmetika által vagyunk korlátolva. Az öszves alapítványnak, a fekvő jószágért fizetett haszonbérrel együtt, körűlbelűl 2300 frt a jövedelme. Az egész háznak felépítése a beküldött építési költségvetésben közel 11,000 frtra van számítva, és én alig hiszem, hogy, tekintve az épűlet nagyságát, az többe ne kerűljön. Szabadon álló falusi épűletnél a fentartási költségek ezen árnak 6%-ját legalább megkívánnák, egyik esztendőt a másikba véve, mert az épűlet nem örökös, és ha első években kevés igazítást igényel is, a későbbi évek költségei annyival tetemesebbek.
Vedd ehhez a házadót és biztosítást a tűz ellen, biztosan mondhatjuk, hogy a felépítésre szükséges tőkének 299kamatja s a fentartás költségei 1400–1500 frtot évenként elnyelnének, a fönmaradott 800 frttal pedig hogyan volnánk képesek a szegény szűkölködő Kazinczy-maradékokat segélyezni s a gyermekeket nevelni?
Te azt kívántad, hogy Toldyt is meghívjuk a bizottmányhoz; de hiszen ő kezdettől fogva velünk tanácskozik és működik; s mindaz, miben eddig megállapodtunk, teljesen és főképen, az ő véleménye is, – pedig ezt magad is kiemelted, hogy buzgóbb tisztelője Kaniczy Ferencznek nem lehet, mint ő volt. Vajha itt lehettél volna közöttünk, e tárgy miatt fölötte szerettem volna véled beszélni, de hidd el, egyébkén is.
Holnapután Gábor napja. Mit kívánjak neked? hiszen minden jó kívánatom egyszersmind önzés. A jó állandó egészség, a békeség, a megelégedés, mit neked kívánok, nyereség nekem is. Üdvözletemet tehát és buzgó kívánatimat ezen néhány szó foglalja magában: „barátom vagy a szó legszentebb értelmében.”
Isten áldjon! Tedd, ha lehet, hogy még e tavaszon láthassalak és szeresd, hű barátodat
DEÁK FERENCZET.
Jegyzet. 1859-ben az absolut hatalom ellen először föllélekzett nemzet a Kazinczy-ünnepélyen adott hathatós életjelt magáról. Az ekkor tartott díszlakoma alkalmával indítványozta gr. Dessewffy Emil a Kazinczy-alap létesítését, a melynek kezelésére bizottság alakúlt. Az alapítvány összesen 49,538 frt 96 krt tett. – Kazinczy G. nem vett részt a bizottság működésében, de véleményét az alap hova 300fordítása iránt levélben fejezte ki Deáknak. E levélre írta válaszúl Deák a föntebbi levelet.
