I.

Full text search

I.
A KK. és RR. 1836. márczius 9-dikén tartott országos űlésének napi rendjén volt: az adók megajánlása.
Deák Ferencz: Mielőtt e tárgy felvétetnék, kötelességének tartá előterjeszteni, hogy Zala vármegye rendei, tekintetbe vévén, hogy a magyarországi adónak egyedüli rendeltetése a magyar és nem idegen katonaság fentartása, kivánják, hogy az 1830-ban oly lelkesen vitatott circulatió ismét felvétessék, s akkori egész kiterjedésében külön feliratba foglalva, ő felsége elé terjesztessék. Van ugyan a sérelmek közt arról emlékezet, hogy a tisztek magyarok legyenek és a commandó szó magyar legyen, de ez küldői kivánságát nem hátráltathatja, mert a sérelmek közt mindaz, a mi az 1830-diki esztendőben a circulatió tekintetében kivántatott, nem foglaltatik. A szónok meg van győződve, hogy a KK. és RR. sokkal inkább érzik, hogy ezt azon néposztálynak sorsa, mely a hon védelmének kötelességét nagyrészben helyettünk is teljesíti, s úgy a nemzetiségnek, mint hazánk önállásának tekintete sokkal hathatósban sürgeti, mintsem hogy kivált azon lelkes vitatások után, melyek e tárgyat 1830-ban kimerítették, bővebb támogatásra szükség lehetne; azért is indítványát egyszerüen a nemzet pártfogásába ajánlja.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť