I.
I.
A KK. és RR. 1840. február 20-dikán tartott országos űlésében a többség a kerületi üzenet javaslatához képest az ujonczok számát 38,000-ben állapítván meg, az elnök az 1. §-nak erre következett tárgyalása alkalmával a kerületi javaslatnak azon föltételét, hogy az ujonczok «katonai szolgálatot tenni nyolcz évig tartozzanak, ezen időnek elteltével pedig mindnyájan végkép és mulhatatlanul elbocsáttassanak», lényegesen különbözőnek találta az 1830: VII. t.-czikkben foglalt e nemű föltételtől, mert ott tíz esztendő volt határozva. «Már ha tekinti – így szólott – hogy hazánkban még örökös katonák is léteznek, nem tartja jónak és czélirányosnak ezen esztendők számát leszállítani. Egészen más volna, ha a KK. a minden esztendőben eszközlendő rendes completatiót megismernék; hanem most, midőn a completatio meg nem ismertetik, épen akkor, midőn a katona a haza védelmére legalkalmatosabb, akkor kell őt elbocsátani». Figyelmeztetette a rendeket, ha «kerületi végzésükhöz ragaszkodnak, s a capitulatiót nyolcz évben állapítják meg, a mezei munkától legalább is 1/5 részszel többet húznak el, mint ha 10 esztendőt fogadnak el: ennélfogva minthogy a 10 esztendeig tartó szolgálati föltétel az 1830: VII. törvényczikkben is benfoglaltatik, ő felsége pedig az ujonczokat az azon esztendei föltétel alatt kivánja állíttatni, fölszólította a RR.-et, hogy a capitulatió idejét 8 esztendőről 10-re emeljék fel».
Deák Ferencz: Ha semminemű ok nem vinne arra, hogy a 10 esztendei capitulátiót leszállítani kivánja, az előtte igen fontos ok volna, a mit az előlülő ennek támogatására felhozott. Azt méltóztatik mondani, hogy tartsuk meg a 10 esztendőt, mert az 1830: VII. törvényczikkben benne van; de figyelmezteti a RR.-et, hogy ha ez így van, lépésről lépésre közeledünk a completatió ideájához és akaratunk ellen is belevesznénk. Már most nem csak a számot, de az időt is akarják, hogy ne változtassuk meg. Már most mindig úgy álljon a dolog, hogy azon 1830: VII. t.-czikkelyt soha megváltoztatni ne lehessen, és midőn a nemzetek általlátják, hogy a capitulatió leszállításában a nemzetnek nagy haszna van, midőn – a mint jól említé minap Tolna vármegye követe – a török is máskép gondolkozik, 369akkor a magyar vegye magára ezen gyalázat bélyegét, mert annak tartaná, ha az emberiségről megfelejtkezvén, mindig többre meg többre emelnék a capitulatió esztendejét. Itt az ideje, hogy az emberiség szavára hallgassunk; itt az idő, hogy a capitulatio idejét rövidebbre tegyük, és ezen idő jelen van azon okoknál fogva is, melyeket az előlülő felhozott. Ha már a statusnak szüksége megkivánja, hogy az adózó nép kebléből gyermekeit kiragadjuk, a nemzeti industriát és oeconomiát gyengítsük és elfojtsuk, ne tartsuk legalább ott őket annyi ideig, míg használhatatlanokká válnak. Ha a KK. az emberiség érzetéből kiindulva, a capitulatió esztendeit le nem szállítják, akkor ez a haza ostorozva lesz, mert 10 esztendő mulva elnyomorodott emberek jönnek haza, a kik oly hosszú szolgálat után más életmódhoz szokva, s más eszméket haza hozva, kenyerök nem lévén, szaporítják csak a nyughatatlankodók számát. Ha az ausztriai vagy inkább a magyar kormány óhajtja, hogy a capitulatió hosszú legyen: akkor nem ismeri, mi van a nemzetnek és önmagának érdekében. Akár azt tekintjük, hogy azon emberek, kik hosszabb időre ajánltatnak, minden más munkára alkalmatlanokká tétetnek, akár pedig azt tekintjük, hogy a hadi seregből hat évek szolgálata után is oly emberek kerülnek ki, kik akkor, midőn vész fenyeget, ismét állíttathatnak, akkor, midőn az orosz birodalom veszélylyel fenyeget bennünket, akkor – mondja – ezen tekintetek arra visznek, hogy azon 10 esztendőt nem felemelni, hanem le kell szállítani, és mentől rövidebb lesz ezen idő, annál biztosabban áll a hadi sereg, a kormány s a nemzet. Nem is áll az, hogy a 8 esztendő kevés légyen arra, hogy a katonai szolgálatot be lehessen tanulni; a burkusoknál, kik katonai tekintetben alkalmasint igen jól állanak, a capitulatió 3 esztendő; magokban az ausztriai tartományokban is kevesebb 10-nél, és miért legyen épen a magyar oly megvetett nép, hogy a kormány abban is gátolhatná, hogy adózója terheit le ne szállítsa? Ha a kormánynak a status védelmére katonákra van szüksége, azokat a nemzet kiállítja, de méltán megkivánhatja, hogy azok a szolgálatban tehetetlenekké ne legyenek. Borzasztó ránézni is és fáj az embernek szive, ha megtekinti az örökös katonákat, kik éltök fogytáig vannak állítva, és mégis az ő sorsuk jobb, mint a sok időre állítotté, mert ez elpazarolja minden idejét és más munkára alkalmatlanná lesz, az örökös katonát pedig, habár nyomorult is, eltartja a kormány az invalidusok házában. Ne tegyük tehát a most ajánlandókat rosszabb állapotba, mint a milyenben az örökös katonák sinlődnek. Most, midőn a sorshuzás 370elhatároztatott, tegyünk ehhez még valamit, hogy a szegény ember egy kevéssé megvigasztalva lépjen a sorshuzáshoz. Azt mondják, hogy két esztendő kevés különbség; kevés ám nálunk, de a szegény szülőkre és az eltörődött katonákra nézve több mint az első 6 esztendő. Azt is hallotta, hogy meg sem érzik azon két esztendőt. Minden pillanatot megéreznek azok, azoknak rokoni, és a nemzeti oeconomia. Ha a KK. többsége, mely a kerületi űlésben 8 esztendőre szavazott, bennünket, a kik kisebb számban maradtunk, ettől az utolsó vigasztól is megfoszt, s ha ezen iszonyú számhoz még azon csekély kedvezést sem vihetjük haza, mely megadatott akkor, midőn azon többség, mely 38,000 ujonczot ad, a capitulatiót erkölcsi tekintetből is 10 esztendőről 8-ra szállítani elhatározta; ha – mondom – a többség most ettől ismét 10 esztendőre visszalépne: akkor ez a teher, melyet haza viszünk, az adózó népnek és hazánknak veszélyes lesz. Ha küldői ettől a leszállítási könnyebbségtől is megfosztatnak, nem marad egyéb hátra, mint keblünkbe fojtani keserünket. De remélve, hogy a kormány azon két esztendőért annyi ezer embernek keserűséget nem okoz, és ennyi ezer embert lelki nyugodalmától nem foszt meg, ő a capitulatió idejét 6 esztendőre kivánja leszállítatni, s ha ezt el nem érheti, 8-ra szavaz, a 10 esztendőt lelkére nem vehetvén.
