A MAGYAR NYELV ÉRDEKÉBEN.

Full text search

A MAGYAR NYELV ÉRDEKÉBEN.
A KK. és RR. 1836. márczius 18-dikán tartott kerületi űlésében ő felségének az úrbér tárgyában kelt, latin nyelven írt, leirata volt a tanácskozás tárgya. Kajdácsi Antal azt várta volna, hogy a kir. leirat ha nem egészen magyar, legalább magyar és latin lesz, s minthogy ebben csalódott, indítványozta, hogy KK. és RR. a nemzeti nyelv ügyében tettleges lépéshez nyuljanak s mást, mint magyar föliratot, föl ne terjeszszenek.
Deák Ferencz: Nem gondolta, hogy miután a magyar nyelv tárgyában épen csak egy pár nap előtt tettek felirást a RR., most attól elugorva, tettlegesség útjára mehetnének. Annyi mindazáltal igaz, hogy miután a törvényekre nézve eredetinek s elhatározónak a fejedelem is a magyar szerkezet fogadta el, a kir. válaszokban szükségkép nem a latin, hanem a magyar textusra kell hivatkoznia, mert ez már nem egyezkedés tárgya többé, ez kir. helybenhagyással megerősített végzés, melyet markunkból bizonyosan ki nem fogunk ereszteni. És miután tapasztaljuk, hogy a felolvasott kir. válasz azon egyetlen egy hivatkozásban, mely benne foglaltatik, a latin textust veszi fel, ezt a példa erejének tekintete miatt is hallgatással mellőzni nem lehet.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť