II.
II.
Az elnök rövid vita után kimondotta, «hogy a megyei rendek a történteket, mint a jövő országgyűlésen előlegesen orvosolandó sérelmeket, följegyzik és nézeteik pártolására fölszólítják a törvényhatóságokat».
A megyékhez intézett körlevél, mely Deák Ferencz műve, így szól:
Kedves barátaink s atyánkfiai!
Alkotmányos állásunkban polgári és kötelességünk nyiltan fölszólalni a sértett törvények oltalmára. Nem keresünk mi titkos czélokat 575a kormány cselekvéseiben, nem gyanusítunk szándokot, mert csak Isten előtt tárvák a szívnek rejtekei. Akarjuk hinni, hogy a kormány rendet akar, oly rendet, mely oltalma legyen az alkotmányos szabadságnak, nem pedig annak elnyomója; s akarjuk hinni, hogy a kormány szellemi s anyagi kifejlődésünk eszközlésére törekszik. Akarjuk hinni mindezt, mert tudjuk, hogy ezek legelső s legszentebb kötelességei a kormánynak; oly kötelességek, melyekről megfelejtkeznie soha nem szabad; melyeket, ha szándékosan mellőzne, megcsalná a fejedelem bizodalmát, s árulást követne el a haza ellen. Erősnek óhajtjuk mi is a kormányt, s erősnek nem csak anyagilag, hanem szellemileg is; mert meg vagyunk győződve, hogy csak a szellemileg erős kormány képes a nemzetnek érdekében czélszerűen használni azon hatalmat, melyet a törvény s a fejedelem bizalma kezeibe tett le. De fájdalommal mondjuk ki aggodalmunkat, hogy azon ösvény, melyen a kormány némely közelebbi cselekvései által megindult, nem vezet a nemzet és fejedelem érdekében kitűzött magasb czél felé. Fájdalommal mondjuk ki, hogy a kormány ezen ösvényen nem eszközli az alkotmányos szabadságnak oltalmával párosult rend föntartását, s nem fogja elősegíteni a nemzetnek kifejlődését. Tényeket hozandunk föl állításunk mellett, s nem keresve titkos irányt, rejtett okokat, csak azokról fogunk szólani, mint a kormány törvény elleni cselekvéséből vagy káros mulasztásából származtak. Ugyanis:
Az 1836: XXI. törvényczikkely határozottan azt rendeli, hogy Kraszna, Zaránd s Középszolnok vármegyék és Kővár vidéke Magyarországhoz teljesen és tökéletesen visszacsatoltassanak. Közel tíz esztendő folyt le már ezen törvénynek alkotása óta, s a kormány tíz esztendőnek elforgása alatt nem teljesítette a törvénynek világos rendeletét. A közelebb lefolyt országgyűlés alatt közkereset alá vonattak ezen törvényhatóságok, minthogy az ország gyűlésére követeket nem küldének. Eljárt hivatalos körében a törvényes biróság s a törvényszabta büntetésben elmarasztotta a vádlottakat; az itélet végrehajtása megkisértetett, de gátolva lőn tettleges ellentállással, s ámbár egy éve már, hogy ezen botrány történt, a kormány még sem tett erőteljes lépéseket a törvényes itélet végrehajtásának eszközlésére. Tíz év óta gátolja tehát a kormánynak hanyagsága az országnak törvényben kimondott, s királyi hitlevelekben is biztosított kiegészítését. Tíz év óta nem engedelmeskedik a törvény parancsainak. Tíz év óta mellőzi a fejedelemnek törvényben kijelentett 576akaratát, s elnézi, hogy a törvényes biróság itélete sikeretlen maradjon, sőt éppen sikertelensége miatt gúnynak s megvetésnek tárgyává tétessék.
Horvátországban évek óta visszavonás, gyűlölség és pártoskodás ütötte föl vésztterjesztő táborát. Egymást váltva érkeztek onnan a legszomorúbb hírek, rémüléssel s aggodalommal töltvén el kebleinket a kétes jövendő iránt. Fájdalmas panaszokat emeltek Horvátországnak számos lakosi, sőt még egyes törvényhatóságok is, azon szomorú s valóban borzadalmas állapot ellen, melyet indulatos kitörések, a közbátorságnak veszélyeztetése, sőt vérengzések bélyegeznek. Fölszólaltak ez ügyben Magyarországnak is számos törvényhatóságai. Fölszólaltak a múlt országgyűlésen a nemzet képviselői, s a kormány évek óta nem akart vagy nem tudott sikeres eszközökhöz nyúlni, hogy ezen állapotot megszüntesse. Királyi biztosok valának oda küldve, hogy vizsgálatot tegyenek, nyomozódásaik eredménye azonban titokban tartatik, s a kormány még annyira sem méltatja Magyarország törvényhatóságainak kérelmét, annyi tekintettel sincs az országosan egybegyűlt rendek fölszólalása iránt, annyi figyelmet sem mutat a törvényhez s fejedelemhez egyaránt hű polgárok súlyos aggodalma iránt, hogy azon esetben, ha ezen aggodalom alaptalan volna, a vizsgálatok nyilvánításával, s a csendnek, békességnek és rendnek helyreállításával igyekeznék az aggódókat megnyugtatni; ha pedig csakugyan vétkes törekvéseket s törvény elleni cselekvéseket hoztak a vizsgálatok világosságra, törvényes hatalmával erőteljesen lépne föl, a vétkeseket szigorú feleletre vonná, s a méltatlanúl üldözötteket hatályosan pártolná. És a kormány ezen részvétlenségének vagy talán hanyagságának szomorú következménye az: hogy azon egyének, kik közvélemény szerint a horvátországi mozgalmakat tettleg megindították, vagy legalább élénken táplálják, hir szerint, önmagok a kormány pártolásával dicsekszenek, s ezen hiedelem terjedni kezd Horvátországban, sőt terjedni kezd már Magyarországban is; mert a kormány semmit nem tesz, mi által azon ámítókat tettleg megczáfolná, s ezen terjedni kezdő kártékony, bizodalmat ölő, gyűlölséget nevelő hiedelmet elfojtaná.
De nem csak hanyagsága, hanem csak mulasztása által követett el súlyos hibát a kormány Horvátországban. Azon főbb parancsolat, mely a horvát tartományi gyűlésre legközelebb érkezett, s melyben azon gyűlés elnökének meghagyatik: hogy csak azok szavazatait számítsa, kik báni levél által vagynak a tartományi gyűlésre meghíva, 577tettleges megsértése a törvényes gyakorlatnak s alkotmányos szabadságnak; mert Horvátországnak nemességét önkényesen s törvénytelenül fosztja meg azon alkotmányos jogától, miszerint a tartományi gyűlésekben tettleges részt venni, s a fönforgó tárgyak fölött eldöntőleg határozni szabadságában állott mindenkor. Ha Horvátország nemességének a tartományi gyűlésen szavazata nem volna, miután Horvátország részéről Magyarország gyűlésére a tartományi gyűlésből küldetnek követek, Zágráb, Varasd és Kőrös megyék pedig Magyarország gyűlésére külön követeket nem küldenek, Horvátországnak nemessége semmi közvetlen befolyást nem gyakorolhatna azon képviselők választásában, kik az ő nevében s érdekében vesznek részt a magyar törvényhozásban, pedig a magyar törvényhozás Horvátországnak is törvényt szab. Ilyen képviselet ellenkeznék alkotmányunk szellemével és egész rendszerével. De a szakadatlan törvényes gyakorlat is bizonyítja Horvátország nemességének ezen kétségtelen jogát. Nem szólunk fejedelmek kiváltsági leveleiről; nem szólunk főbb rendeletekről, melyek Horvátország nemességének a tartományi gyűlésen leendő megjelenését parancsolják. Csak azt említjük meg: hogy Pozsega, Verőcze és Szerém vármegyék küldöttjei sok izben panaszkodtak a tartományi gyűlésen, miszerint ezen megyéknek nemessége a tartományi gyűlések helyének nagyobb távolsága miatt ott számosabban meg nem jelenhetik, Zágráb megyének közel lakó köznemessége pedig gyakran seregestől részt vesz a tartományi gyűlés tanácskozásaiban, s így ezeknek eldöntő sokasága ellen ők küldőik érdekében egyes szavazataikkal semmit nem eszközölhetnek. Már pedig alaptalan, sőt képtelen lett volna ilyen panasz, ha a megjelent nemesség a tartományi gyűlésen szavazati joggal nem bírt volna. De megemlítjük még ezenfelül azt is, hogy azon választmány, mely a tartományi gyűlés rendezése iránti javaslat készítésére volt a tartományi gyűlésből kiküldve, 1837. esztendőben készített munkájában a horvátországi nemességnek ezen gyakorlatáról több helyeken világos, határozott szavakkal kétségbe nem vonható bizonyságot tesz, s a czélszerű elrendezés tekintetéből ezen gyakorlatnak megváltoztatását indítványozza. Már pedig ha valaki, tehát bizonyosan az említett választmány szólhatott öntudománya után a nemesség szavazatjogának mibenlétéről és csakugyan szólott is azt világosan bizonyítólag, s indítványozván annak megváltoztatását, elismerte az eddig gyakorlott jognak kétségtelen létezését. Alkotmányos joga volt tehát Horvátország nemességének tettleges és elhatározó részt vehetni a 578tartományi gyűlésekben, s ezen alkotmányos jogot a szakadatlan törvényes gyakorlat is szentesítette. A kormány azonban, nem tekintve az alkotmányos jogok sérthetetlenségét, nem tekintve a fönálló gyakorlatot, mellőzve a törvényhozás rendes utját, főbb parancsolat által fosztja meg azon nemességet jogától, törvényes szabadságától. Ha igazság, méltányosság, és az ország közjava változtatást kivánnak a tartományi gyűlés rendezésében; ha más módot és rendet szükséges behozni a szavazatok elosztásában s arányosításában; történjék az törvényhozás utján, a közállománynak hatalmával. De a végrehajtó hatalomnak önkényesen, parancsolatok által ily változásokat behozni nem szabad, s midőn ily lépéseket tesz, áthágja hatalmának törvényszabta korlátait. A kormánynak ezen lépése súlyosan sérelmes a jogától megfosztott horvátországi nemességre nézve, de súlyosan sérelmes az nekünk is, nem csak azért, mert ők, a jogaiktól megfosztottak, nekünk testvéreink, s velünk ugyanazon egy hazának polgárai; hanem azért is, mert a magyarnak és a horvátnak alkotmánya egy, alkotmányos szabadsága ugyanaz. Minden jogsértés tehát, mi azokon elkövettetik, sértése a mi jogainknak is, minden veszély, mely őket fenyegeti, minket is fenyeget. Az 1790: XII. t.-cz., mely egyik alaptörvénye alkotmányunknak, világosan mondja: hogy Magyarországban és a kapcsolt részekben a nemzet és fejedelem közt van megosztva a törvényhozó hatalom, s a törvényt alkotni, magyarázni s változtatni országgyűlésen kívül nem szabad, és hogy Magyarország a kapcsolt részek parancsolatok által kormányoztatni soha nem fognak. És mégis a kormány országgyűlésen kívül alkotványos jogok fölött parancsolat által határoz, s Horvátország tartományi gyűlésének rendezését önkényes hatalommal kezdi meg. Parancsolat által alkotványos jogokat szüntet meg, s tettleges végrehajtáson kezdi azt, mit előbb törvény által kellett volna elhatározni.
Nem hozzuk föl most mindazokat, mik még a mondottakon kívül Horvátország iránti aggodalmainkat nevelik. Nem szólunk a sajtónak méltatlanul egyoldalú kezeléséről, s a könyvvizsgálatnak igazságtalan részrehajlásáról, mely gyakran engedékenyebbnek mutatkozik azok iránt, mik a magyar nemzetiséget, s a Horvátországgal eddig fönállott alkotmányos kapcsolatot gúnynak, gyűlölségnek tárgyává teszik, ellenben önkényes és szigorú azok iránt, mik a méltatlan megtámadások ellenében nem is megtorlásul, csak czáfolatul iratnak. Azért nem szólunk pedig ezekről, mert itt a fősérelmet nem egyedül a méltatlan részrehajlásban, a viszonyosság hiányában, hanem 579leginkább a sajtó lebilincselt állapotában látjuk, s meg vagyunk győződve: hogy sajtószabadság nélkül biztosítva soha sem leszünk a sajtó kezelésének egyoldalusága ellen, mivel azon hatalom, mely az előleges könyvvizsgálatot kezeli, gyakran hajlandó azt egyoldalulag is önérdekében használni. Csak annyit jelentünk ki e részben, hogy az előleges könyvvizsgálatnak törvényességét el nem ismerjük, a sajtónak horvátországi működéseire nézve pedig nem titkolhatjuk aggodalmunkat: hogy ezen működések nem Horvátországnak, nem Magyarországnak, de nem is az összes monarchiának tisztán fölfogott érdekében történnek. Nem hozzuk föl továbbá Horvátország tartományi gyűlésének ő felségéhez fölterjesztett azon kivánatit, melyek, ha valósulnának, Horvátországnak egyházi és közigazgatási tekintetben Magyarországtól különválását húzhatnák magok után; mert ezen különválás lényegében s eredményeiben alkotvány elleni, káros, sőt veszélyes volna mind Magyarországra, mind a kapcsolt részekre nézve, azt tehát a magyar király, ki fejedelmi szavának és esküjének szentségével biztosította polgári alkotványunk föntartását, ki nem akarja s nem akarhatja, hogy hű népei között az érdekegységnek, kölcsönös szeretetnek fönálló kapcsai szétszakadjanak, elfogadni soha nem fogja.
A horvátországi eseményeket, s azon kormányi rendeletet, mely által Horvátország nemessége a tartományi gyűlésen eddig gyakorlott szavazati jogától megfosztatik, oly súlyosan sérelmesnek, oly terhes aggodalmat ébresztőnek látták az országnak több törvényhatóságai, hogy némelyek fölirat által kértek ő felségénél orvoslást, mások pedig küldöttségeik által kivántak a királyi széknek zsámolyához járulni, s ott urunknak királyunknak szentséges személye előtt kitárni kebleiknek fájdalmát, elmondani súlyos panaszaikat, s aggodalmaik megszüntetéséért könyörögni. Pest megyének küldöttei meg is jelentek Bécsben, s ott megkisérlettek mindent, hogy urunk királyunk elébe juthassanak, jobbágyi hódolattal előadandók megbizóik aggodalmát s esdeklését. De a királyi palotának ajtai zárva maradtak előttök, felséges urunkhoz nem bocsáttattak, s a kormánynak egy tisztviselője által azon üzenetet vették: miszerint őket, mint Pestmegyének küldötteit, ő felsége nem fogja elfogadni; sőt kijelentetett előttök az is: hogy a kormánynak minden organuma el vagyon tiltva a küldöttségnek elfogadásától. Később hasonló küldöttséget határozának Pozsony megyének rendei, s ámbár a főispáni helyettes a gyűlésen nyilván kijelentette, hogy a megyének küldöttsége ő felségéhez 580juthatni nem fog, nem ingadoztak a fejedelem személye iránti határtalan bizodalomban, s küldöttjeiket meg is választották. Csakhamar érkezett azonban még azon gyűlésre egy dorgáló királyi leirat, melyben a megyének cselekvése rosszaltatik, a megye rendei keményen megrovatnak, hogy engedelem nélkül, a főispáni helyettes kijelentésének ellenére is, merészlettek küldöttséget nevezni, s nekik meghagyatik: hogy jövendőre azon főbb rendelethez tartsák magokat, mely 1770. évben országszerte kihirdettetett, s melyben az ország törvényhatóságai oda utasíttatnak, hogy közdolgokban föliratokkal, nem pedig küldöttségek által terjeszszék föl panaszaikat ő felségéhez.
Ha nem említjük is azt, hogy már régiebb törvényeinknek tartalma és szelleme világosan oda mutat, miszerint az ország törvényhatóságai gyakran küldöttségek által adták elő súlyosabb sérelmeiket a hódolva tisztelt király előtt; ha nem említjük is, hogy az 1770-diki főbb rendelet nem törvény, mely általánosan, s minden esetben kötelező erővel bírjon; ha nem említjük is, hogy azon főbb rendelet óta is voltak esetek, melyekben a magyar királyok személyesen fogadták és kihallgatták egyes törvényhatóságoknak küldöttségeit: azt kénytelenek vagyunk mégis nyiltan kimondani, hogy azon törvényhatóságok, melyek a fejedelem személye iránti határtalan bizodalommal akartak a királyi széknek zsámolyához járulni s panaszaikat, súlyos aggodalmaikat, küldöttjeik által a fejedelemnek atyai kebelbée kiönteni, a jobbágyi hódolatnak, szeretetnek, s ingatlan ragaszkodásnak ezen világos tanuságáért ilyen visszautasítást nem érdemletek. Nem leghasznosabb szolgálatot tesz a hazának és a fejedelemnek azon kormány, mely nyitva nem tartja mindenkor a királynak ajtaját a panaszolkodó előtt. Monarchiai rendszerben, bármennyire korlátolva legyen is törvények által a legfőbb hatalom, a fejedelemnek magas személye több mint első tisztviselője a közállománynak. Ő atyja egyszersmind népének, s a fejedelem és nemzet között az atyai szeretet és fiui bizodalom szorosabb s édesebb kapcsainak is kell fönállani. Ezen atyai s fiui legszentebb viszonynyal pedig miképen egyeztethető az, hogy a fejedelemnek ajtai zárva legyenek a hű polgárok előtt; hogy minden panasz, minden kérelem, minden fölszólalás csak szárazon, hivatalos úton juthasson a fejedelem elébe; hogy szólni se lehessen a fejedelemmel másképpen, mint kormányának magas hivatalnokai által? De saját érdekét sem tisztán fogja föl azon kormány, mely nem igyekszik a királyi szék 581elébe útat nyitni még azon panaszolkodónak is, ki a kormánynak cselekvése ellen intézi panaszát; mert könnyen azon gyanút – pedig néha talán alaptalan gyanút – ébresztheti az elutasított folyamodónak kebelében: hogy a kormány éppen azért, mert saját cselekvése volt a panasznak tárgya, nem akarta, hogy a fejedelem önszemeivel láthasson, s elfogultság nélkül itélhessen azoknak eljárása fölött, kiket bizodalmával megajándékozott, s országának érdekében hatalomra emelt. Ilyen gyanú pedig csökkenti mindenkor a kormánynak magas méltóságát, s a polgárok bizodalmát megingatja. Nem is volt még eddig elzárva hazánkban, s az egész monarchiában felséges urunknak ajtaja bármely egyes folyamodó előtt. Volt légyen bármi csekély, bármi alaptalan kérelme, oda juthatott urához királyához, kitől vigasztalást remélt. Csak Magyarország köztörvényhatóságaitól lőn most megtagadva, mit eddig bármely egyes polgár megnyerhetett; csak a megyék küldöttségei előtt van elzárva azon út, mely mások előtt folyvást nyitva áll. Egyesek panaszai jobbára csak egyes tisztviselők eljárását érdeklik, de a sérelmek, melyeket az ország törvényhatóságai akartak ő felségének jobbágyi hódolattal előadni, az összes magyar kormány cselekvéseiből származtak. Érdekében, sőt kötelességében állott volna tehát az összes magyar kormánynak azon igyekezni: hogy a küldöttségek, melyek ő felsége előtt ezen sérelmeket előadandók valának, személyesen ő felségéhez járulhassanak. Mert ily módon vagy azon küldöttségeknek sikerült volna fölvilágosítani ő felségét minden körülményekről, s orvoslást nyerni vérző sebeiknek; vagy legalább bizonyságát adta volna a kormány tiszta szándékkal párosult szellemi erejének az által is, hogy azon vádaktól sem fél, melyek nem az ő kezein keresztül jutnak felséges urunk kezeibe, s igazolni kész minden cselekvéseit a király és haza előtt minden időben. E helyett azonban hidegen és szárazon elutasíttatott Pest megyének küldöttsége, elutasíttatott a királyi palotának ajtajától, s a magyar kormánynak semmi organuma által el nem fogadtatott. Az 1770-diki királyi rendeletet hozza föl a kormány ezen éppen nem méltányos visszautasítás támogatására, azon rendeletet, mely nem törvény, s mely tettleg el vala már nem egyszer mellőzve. Hetvenöt évek előtt kiadott főbb rendelet szabályai közé akarja-e tehát a kormány szorítani a fejedelem és népe között fönálló atyai és fiui viszonyt? Ilyen szabályok mintájára kivánja-e vonni az ingatlan bizodalomnak tiszta kitörését? Azt akarja-e, hogy urunk királyunk mindig és minden esetben egy régi főbb rendeletnek szabályai miatt 582utasítsa el szentséges személyétől a nála esdeklőket? Hetvenöt évek múlva is meg tudott a kormány emlékezni egy oly főbb rendeletről, melynek tartalma nem méltányos, sőt sérelmes az ország törvényhatóságaira nézve. Szigorún tudta alkalmaztatni a kormány e parancsnak tartalmát a fájdalmasan panaszolkodókra; holott más esetekben, más tárgyakban még a törvényeknek és pedig későbbi törvényeknek rendeletéről is megfelejtkezett, s azokat, például az 1836: XXI. törvényt, épen nem teljesítette.
Hont vármegye főispáni helyettesének hivatalos eljárása ellen súlyos vádak emeltettek. Vizsgálatot kértek a panaszkodók ő felségéhez terjesztett föliratukban, s azt kivánták, hogy bűnhődjék, ki a részrehajlás nélküli vizsgálat után vétkesnek találtatik. Pártoltuk mi is föliratunk által a panaszolkodóknak igazságos kérelmét, semmit se kételkedve, hogy a vizsgálat meg fog rendeltetni, s annak folytában szigorú feleletre vonatik mindaz, ki törvényt sértett, és Hont vármegyének megzavart nyugalma ismét helyreálland. De a joggal kért, s méltán reméllett vizsgálat helyett királyi leirat érkezett Hont megyéhez, melyben a vádlott főispáni helyettes jelentésének folytában annak eljárása helyeseltetik, a panaszolkodóknak fölszólalása pedig szigorúan rosszaltatván, azok keményen megrovatnak. Nem csak alkotmányos országban, de még oly közállományban is, hol a kormánynak hatalmát alkotványos törvények nem korlátolják, a rendnek s igazságnak érdekében mulhatatlanúl szükséges, hogy midőn valaki törvényes jogainak sérelméről panaszolkodik, midőn vádat emel a köztisztviselő ellen, hogy az túllépett hivatalos hatalmának korlátin, a panasz és vád szigorúan megvizsgáltassék. És mégis a magyar kormány határozott Hont megye főispáni helyettesének ügyében, a vádakat figyelmére sem méltatva, egyedül a vádlottnak jelentésére hivatkozva. Határozott a panaszolkodók ellen, kik panaszaiknak s vádjaiknak bebizonyíthatására vizsgálat kiküldését várták, azoknak bővebb meghallgatása nélkül. Ilyen kormányi eljárás nem biztos ösvény az alkotmányos szabadsággal párosult rendnek föntartására; mert a rendnek csak igazság lehet biztos alapja; az igazság pedig azt kivánja, hogy a főbb hatalom egyaránt méltányos legyen panaszolkodó és panaszlott iránt, s részrehajlatlan eljárásának szigorúságát politikai tekinteteknek soha föl ne áldozza. Meg vagyunk győződve, hogy a kormány méltóságát, s a kormányi tisztviselők tekintélyét semmi annyira nem csökkentené, mintha a kormány önmaga palástolná tisztviselőinek hibáit, s a vádakat, mik azok ellen 583emeltetnek, vagy figyelem nélkül mellőzné, vagy kimélő kedvezéssel mentegetné, sőt védené. Mert akkor mindazon keserűség, mely a panaszlott tisztviselők hibás cselekvéseiből származott, az összes kormányra megy által. A mesterséggel ápolt, s az erőszakkal föntartott tekintély szellemi gyengeségnek jele mindenkor, s ugyanazért biztos és állandó soha sem lehet.
Bihar megyében, hol a főispáni helyettes és a megye rendei már több idő óta keserű ellenkezésben háborognak egymás között, a kormány egy főbb parancsolat által azon elvet állította föl, hogy midőn a főispáni helyettes valakit a gyűlésen széksértési kereset alá rendel vonatni, a tiszti ügyésznek kötelessége a megrendelt keresetet azonnal megindítani, habár a megyei rendeknek többsége a keresetnek helyét nem látná is, habár az iránt egyenesen ellenkezőt határozna is. Alkotványos országban bármi fenyítő közkeresetnek megindítását elrendelni egyes embernek akaratjától soha sem függhet; a szabadon tanácskozó testületeknek természetével pedig ellenkezik az, hogy azon testület elnökének parancsoló szava elnyomhassa, megsemmisíthesse a testület többségének határozatát. Hazánkban a megyéknek s megyei gyűléseknek törvényes önállása egyik főrésze a polgári alkotvány rendszerének; a főispán első tisztviselője a megyének, elnöke, de nem ura a megye közgyűlésének, s ugyanazért a megye végzéseit meggátolni, fölforgatni, s önakaratját a többség akaratjának ellenében parancsoló hatalommal fölállítani törvényes joga nem lehet. És mégis ily jogot adott a kormány említett rendelete Biharban a főispáni helyettesnek, őtet mint a gyűlés elnökét különválasztotta a megyének gyűlésétől, s hatalmát a többség törvényes hatalmának fölébe emelte. A széksértési büntetésnek nem csak a megyei gyűléseken, hanem az itélőszékek üléseiben, sőt az ország gyűlésen is vagyon helye törvényeink szerint; s kinek juthatna valaha eszébe azt állítani, hogy akár az itélőszékek ülésében, akár az ország gyűlésen egyenesen s egyedül a tanácskozó testület elnökétől függ a testületnek valamely tagját, a többség határozata nélkül, sőt annak ellenére, közkereset alá vétetni? Pedig sem a törvény, sem a széksértési keresetnek természete nem tesz e részben különbséget a megyei gyűléseknek és a fönemlített egyéb testületeknek tanácskozásai között. De hol is volna egyes ember ily hatalmának határvonala, s mi adna biztosítékot, hogy azon elnök, ki ma valamely széksértési esetben semmisítette meg parancsoló szavával a többségnek határozatát, holnap más határozatok megdöntésére 584nem fogja terjeszteni hatalmát? Az ilyen főbb rendeletek nincsenek a rendnek érdekében, mert a rendnek főkelléke: tisztelni a jogokat, össze nem zavarni az egyeseknek és testületeknek törvényes hatalmát, le nem rontani, által nem hágni a hatalomnak törvényszabta korlátit.
Fájdalmasak azon események is, mik Biharban évek óta történtek, de különösen borzadalmas a múlt évi deczember hónapban tartott közgyűlésnek véres eredménye. Nem soroljuk el az akkor történteket; hiszen ki az, a ki utálatnak, rémülésnek s kebellázító keserűségnek fájdalmas érzetével nem emlékeznék azokról? Fölötte sajnosnak tartjuk azonban, hogy közel három hónap múlt már el azon véres események óta, s a szükséges vizsgálat, melyet erőteljes kormány nem csak megrendelni, de néhány hét alatt teljesíteni is tudott volna, rendelve van ugyan, de még nem teljesíttetett, sőt talán el sem kezdetett.
Mindazok, miket elsorolánk, a kormány cselekvései vagy mulasztásai valának. Nem szólunk az egyes kormányi tisztviselők tettéről, kik a hazában mindinkább terjedő közhir szerint az elveknek s okoknak meggyőződését eszközlő erején kívül sok más eszközöket, és pedig néha nem helyeselhető eszközöket használnak, hogy az egyes törvényhatóságokban a kormánynak bármi nézete, bármi cselekvése mellett többséget szerezzenek. Nem szólunk ezekről azért, mert akarjuk hinni, hogy a kormány őket ilyen toborzásra soha meg nem bizta. A ki rendet akar, a ki a nemzet kifejlődését kivánja eszközölni, annak megvesztegetéshez nyulni nem szabad. A megvesztegetés nem vezet törvényes rendre, hanem első lépés mindenkor az anarchiára; megvesztegetett népben nemzeti erő kifejlődni nem fog. De nincs is a magyar királynak szüksége arra, hogy részére valaki többséget hajhászszon. Királyi széke nem csak hatalmának anyagi erejében, hanem hű magyarjainak hódoló tisztelettel párosult buzgó szeretetében is ingatlan támaszszal bir, s a nemzetnek többsége, de nem csak többsége, hanem az egész nemzet, nem hajhászott, hanem a kebelnek mélyéből önként fakadó bizodalommal állja körül alkotmányos királyának szentséges személyét. A magyar király, midőn a törvényhozó hatalmat a nemzettel együtt közösen gyakorolja, nem akarhatja, hogy a nemzet szava oly többségnek szava legyen, melyet a kormány saját érdekében keresett és szerzett össze, mert az ily többségnek szava csak mesterséges visszhangja volna a kormány kivánságának, nem pedig tiszta és el nem fogult kiömlése a nemzet akaratjának. 585Ily többség mellett a fejedelem soha nem ismerhetné a nemzetnek valóságos óhajtásait, ily többség mellett a törvényhozó hatalmat tettleg mindenkor egyedül és kizárólag a fejedelem gyakorolná, s a nemzet nem annak lényegében, hanem csak formájában venne részt. A magyar király, midőn a végrehajtó hatalmat kormánya által gyakorolja, nem akarhatja, hogy kormányának mikénti eljárására nézve, a nemzetnek törvényszerű szabad felszólalása helyett, oly többségnek szavát hallja, melyet a kormány nem eljárásának törvényszerűsége s ingatlan szilárdsága által, nem intézkedéseinek, s a haza érdekében tett minden lépéseinek tisztasága és czélszerűsége által, hanem mesterséggel s talán ámítással szerzett meg magának. De a kormány maga sem örülhetne ily többségnek, mert hol az eszközök nem tiszták, ott a legtisztább czél mellett sem adhat az öntudat megnyugvást a kebelnek; s az ily módon szerzett többség ingatag és változó mindenkor. Az ily módon szerzett többséggel nem dicsőség a győzedelem, s midőn a többség elrepült, a bukás kétszeresen keserű, mert a szégyennek égető fájdalmával van párosulva. Ismételve mondjuk tehát, hogy akarjuk hinni, miszerint ha vannak kormányi tisztviselők, kik nem helyeselhető eszközökkel hajhásznak többséget a kormány részére, azok nem a fejedelemnek akaratjából, nem a kormánynak egyenes megbizásából cselekesznek; sőt lealacsonyítják toborzásaik által a királyi hatalomnak magas méltóságát, s nem tisztán fogják fel a kormánynak valódi érdekét. Tudjuk, hogy a kormánynak alig lehetne parancsoló hatalommal szabályozni a kormányi tisztviselők minden lépteit, még azokat is, miket nem szorosan hivatalos körben tesznek; de meg vagyunk még is győződve, hogy ha a kormány mindazokkal, kik vele hivatalos viszonyban vannak, nyiltan s határozottan tudatná: miszerint nem akarja, nem szereti, ha kormányi tisztviselők a kormány részére többséget hajhásznak, s az okoknak meggyőződést eszközlő erején kívül bármi nem tiszta s nem helyeselhető eszközöket használnak, alig volna kormányi tisztviselő, ki ennek ellenére tenni akarna, vagy merészlene. Pedig ez, és a kormánynak mindenben törvényszerű eljárása, szigoruság a törvények végrehajtásában, s a beligazgatásnak ebből származó javulása, jobban emelnék a kormány tekintélyét s méltóságát, mint a dorgáló, bizodalomra intő, megnyugvást parancsoló kormányi rendeletek; tisztább és szilárdabb többséget gyűjtenének a mindenben részrehajlatlan kormány körül, mint egyes kormányi tisztviselőknek bármi toborzása.
Elmondottuk, kedves barátaink s atyánkfiai, keblünk fájdalmas 586érzésével mondottuk el nézeteinket a közelebb történtek felett. Keserű kénytelenség, sérelmet panaszolva felszólalni a kormány hatalma ellen, azon hatalom ellen, melynek rendeltetése őrködni a törvények sérthetlen szentsége felett, védni az alkotmányos szabadságot, fentartani a törvényes rendet, s a nemzet erejének kifejlődését lehetőségig eszközölni. De kétszeresen keserű ezen kénytelenség hazánk jelen állapotában, midőn érezve, hogy oly sokban elmaradtunk a művelt világnak fokonkint emelkedő kifejlődésétől, s a kornak parancsolva sürgető kivánatitól, minden erőt, minden figyelmet, minden tehetséget arra kellene fordítanunk, hogy lerázva a gyáva tespedésnek ónsulyát, ébresztgessük s fokonkint emeljük mi is nemzetünknek elhanyagolt szellemi s anyagi erejét. Királyunk maga tüzte ki a közelebbi országgyűlésen a korszerű haladásnak zászlóját, és mi ezen zászló körül oly szivesen csoportozunk, készek önmegtagadással is hozzá fogni a nehéz, de szép reménynyel kecsegtető munkához. És midőn éppen fenálló törvényeink javításán, a polgárok egymás közti viszonyainak tisztább s igazságosabb rendezésén, az alkotmányos szabadság áldásainak czélszerű terjesztésén szivvel lélekkel akarnánk dolgozni, akkor látjuk sértve a kormány által törvényeinket, veszélyeztetve a megyék törvényes önállását, megtámadva az alkotmányos szabadság egyes pontjait, s kényszerítve vagyunk figyelmünket, erőnket s tehetségünket a sértett törvényeknek, a megtámadott szabadságnak törvényszerű védelmére fordítani. A törvénysértés, a törvények teljesítésének elmulasztása, a törvényes szabadság önkényes korlátozása, rendre nem vezethet, sőt inkább a rendnek fentartását veszélyezteti. Törvényt sérteni annak, ki anyagi erővel bir, nem nehéz; de szellemi erőnek hiányára mutat mindenkor. A szellemileg erős hatalom hódol a törvények parancsának, kiméli másoknak jogait, eltűri, sőt tiszteli hatalmának törvényszabta korlátit még akkor is, ha ezen korlátok neki nem kedvesek. Mi pedig nemcsak anyagilag, de szellemileg is erősnek óhajtanánk a magyar kormányt, hogy erejének mindenkor törvényszerű, czélirányos alkalmazásával hatályosan segíthesse nemzetünket a haladásnak kifejlődésre vezető pályáján.
Az elsorolt sérelmeknek s fájdalmas panaszoknak minden egyes pontjai fel valának már terjesztve több megyék által fejedelmünk királyi székéhez. Több pontok iránt mi is felirattal járultunk urunkhoz királyunkhoz. De a feliratoknak nem vala sikere; a megyék küldöttségeit sem ő felsége, sem a kormány el nem fogadta, pedig a 587horvátországi szomoru eseményekre nézve mi is küldöttség által öntöttük volna ki súlyos aggodalmunkat a királyi szék zsámolyánál, ha zárva nem volnának előttünk a királyi palotának ajtai. Nincs tehát egyéb hátra, mint az összes törvényhozás előtt adni elő a panaszt a kormánynak eljárása ellen. Ha osztja a fájdalmat és ezen súlyos aggodalmakat a nemzetnek többsége, nem maradnak zárva urunk királyunk ajtai; az országosan egybegyült rendeknek fájdalmas szava felhat az igazságos királynak fejedelmi székéhez, s a kormány felelni fog minden hibáért az összes törvényhozás előtt. Ugyanazért feljegyeztük mindezeket mint súlyos sérelmeket, utasításul adandók követeinknek: hogy a közelebb tartandó országgyűlésen azoknak mindenek előtti orvoslását sürgessék. Most pedig testvéri bizodalommal és szeretettel közöljk e végzésünket és nézeteinket kegyetekkel kedves barátaink s atyánkfiai, mert édes enyhülést ad a kebelnek, kiönthetni rokon és hű barát előtt a szívnek fájdalmas érzéseit. Tudjuk, hogy kegyetek hideg részvétlenséggel nem veendik bizodalmas felszólításunkat, melylyel ez ügyet kegyeteknek buzgóságába ajánljuk, s meg vagyunk győződve: hogy kegyetek előtt is első leend mindenkor a hazának szent ügye.
Többire atyafiságokba, szíves barátságokba ajánlottak szokott tisztelettel maradunk. Kelt Zala-Egerszegen ezernyolcszáz negyvenhatodik évi tavaszelő másodikán s több utána következett napjain folytatva tartatott közgyűlésünkből
Kegyeteknek
szives baráti s atyjokfiai
Zala megyéjének közönsége.
Zala megyéjének közönsége.
