KERESKEDELEM
KERESKEDELEM
A mezőgazdasági és ipari termelésről elmondottak után nem feltételezhetünk Erdélyben nagyarányú áruforgalmat. A nagybirtok mezőgazdasági árutermelése jórészt még jelentéktelen, a paraszti árutermelés elsősorban arra való, hogy az adót ki lehessen fizetni (amit tudniillik ebből az adózó nem természetben szolgáltat a katonaságnak), s a parasztnépesség egy része meg tudja vásárolni a minimális ruházati cikkeket. A városi lakosság, ideértve a bányavárosokat is, legnagyobbrészt maga is foglalkozik mezőgazdasági termeléssel – az áruforgalom keretei tehát óhatatlanul szűkek, s minthogy az áruvásárlók közt igen jelentős helyet foglalnak el a birtokos nemesek, a polgárság jelentősebb elemei, a hivatalnok- és katonatisztréteg, a kereskedelmi forgalomban is súlyt kap a luxuscikkek fogyasztása. Ez azonban a külkereskedelem kérdéséhez vezet bennünket.
Erdély külkereskedelmi mérlege már az előző korszakban is erősen passzív. Ilyen marad az 1770–1830-i korszakban is. 1781-ben a passzívum 840 071 forint. Ugyanez a helyzet 1793-ban; akkor a passzívum (beleértve az erdélyiek által a 2 román fejedelemségben és Magyarországon fizetett kb. 200 ezer forintra becsült legeltetési taxát is) 838 337 rénes forint. Még ha feltételezzük is, hogy ez a számítás túloz, nem számol reálisan a Magyarország és Erdély közti vámhatár eltörlésével, akkor is nagyon magas összegről van szó.
Az 1793-i mérlegben az élőállat-forgalomban a már hagyományos jelentős behozatali többlettel szerepel a sertés: kb. 75 ezer forinttal. A marha- és lókereskedelem adatai a magyarországi–erdélyi vámhatár eltörlése miatt 1057bizonytalanoknak tűnnek. Reális lehet viszont a gabonakereskedelem kb. 25 ezer forintos behozatali többlete. A hal- és ikrabehozatal 19 400 forintos behozatali többletének most is a görög hitűek böjti szokásai a magyarázata. A tejfeldolgozás nem megfelelő volta az oka annak, hogy tejből és tejtermékből újabb jó 21 ezer forinttal növekszik a kereskedelmi mérleg passzívuma. Az élelmicikkek közül azonban a luxusáruk jelentik a legnagyobb ellensúlyozatlan behozatali tételeket. A cukor 103 456 forinttal szerepel a behozatalban s csak 1301-gyel a kivitelben, a kávé 65 817 forinttal az importban ellentétel nélkül, a fűszerekből kb. 22 700 forint a behozatali többlet, olívaolajból kb. 10 800 forint, borból kb. 17 200 forint. Az ipari nyersanyagoknál érthető a nyersgyapot közel 30 ezer forintos behozatali többlete; meghökkentőbb, hogy ugyanez a gyapjúnál kb. 42 ezer forint. Magas összeggel járulnak hozzá a beviteli többlethez a textilfestőanyagok: jó 20 ezer forinttal. A legnagyobb behozatali többlet azonban a textilipari késztermékeknél mutatkozik: a selyemfonalnál és selyemszövetnél 55 500 forint, a lenvászonnál kb. 44 600 forint. Az még pozitívumnak fogható fel, hogy nyersbőrből és prémből jó 39 ezer forint a behozatal, ellentétel nélkül, hisz feldolgozott bőrből viszont Erdélynek van jó 21 600 forintos kiviteli többlete – bár prémből ismét kb. 10 100 forinttal nő a passzívum. Más körbe tartozik a vasáruk behozatala, illetve kivitele. Kaszából Erdély jó 18 800 forint értékkel többet hoz be, mint amennyit kivisz.
Mivel tudja Erdély annyira-amennyire ellensúlyozni ezeket a nyomasztó tételeket? Élelmezési nyersanyaggal vagy élelmiszerrel egyáltalán nem. Maradnak főbb ellensúlyozó tételeknek a gyapjúfeldolgozó ipar bizonyos termékei (takarók: 47 621 forint kiviteli többlet, bizonyos gyapjúanyagok: 38 592 forint, pamutfonal: jó 34 300 forint), a feldolgozatlan len és kender (kb. 54 ezer forint), a már említett bőráruk, a szíjártóáruk (12 369 forint), faesztergályos-áruk (kb. 30 700 forint), egyéb faáruk (25 300 forint), bizonyos vasáruk (nyersvas: 6918 forint, finomított vas: kb. 61 200 forint, szegek: kb. 15 600 forint), az elsősorban a két román fejedelemségbe exportált üvegáruk (kb. 10 250 forint). A kép reálisnak tűnik: Erdély hagyományos háziipara (amelyhez még igen szerény mértékben járul hozzá a néhány manufaktúra termelése), céhes bőr- és szíjgyártóipara, a famegmunkáló céhes és háziipar, Vajdahunyad környékének vasipara s a néhány jelentősebb üvegcsűr valóban képes erre az exporttöbblet-produkcióra.
De annyiban is reális, hogy Erdély még alapvető élelmicikkekből is behozatalra szorul. S a tekintetben is, hogy a 18. század végi–19. század eleji európai életforma átvétele a birtokos nemesek és a polgárság felsőbb rétegeinél, a hivatalnok- és katonatiszti kar egy részénél luxuscikknek számító áruk viszonylag nagy mennyiségű behozatalával jár. Az aktív kereskedelmi mérleg, Sándor Gergely, Teleki László és Dobosi álma, távolibb álom 1793 tájt, mint korábban. Az ország gazdasági fejlettsége nem adhat rá fedezetet.
