KRILOV, IVAN ANDREJEVICS (1768?–1844) orosz publicista, meseíró
de még segíteni se tud az ostoba:
Isten ments a szívélyes Behemóttól!
Ellenségnél rosszabb a barát, ha buta.
az eget-földet nem könnyen hagy itt:
akiben nincs erő, tehetség, igaz érdem,
annak kellemesebb az idegen haza:
nem annak fia, nem gyűlölik annyira
és senkit se bosszant, ha tétlen.
a dolgok lelke, túlzott bonyolúltság,
pedig a nyitjuk, ha nem is lapos,
egyszerű és mindennapos.
könnyen számithat gyors sikerre;
de értelem nélkül majmolni: kész
istenverés!
a hizelgésről, hogy nyomába jár a kár,
mégis minden szívhez utat talál.
de csirke sose száll föl a fellegekig.
gyakran azért szakad ránk romlás és halál,
mert a közös veszélyt felejtve érthetetlen
mindenki csak azért csatázik rendületlen,
hogy őneki mi jár.
mind dühöng rád és csahol és vonit;
menj nyugodtan tovább: egy darabig ugatnak,
azután elmaradnak.
hogy uj rügyet bont minden uj tavasz,
de ha elszárad a gyökér,
nincs többé se fa, se levél.
szemed is félik irgalmatlanúl;
de csak az kell, hogy polcodról lehullj,
elsőnek rögtön ők sújtanak, sértegetnek.
akit sohase fűt szeretet és barátság,
aki másra gonoszságot vetít:
azt hiszi, hogy – őt üldözik.
a macska karmai között.
Mért dícséri a kakast a kakuk?
Mert az visszadícséri – a hazug!
csak szidja, ki titkát nem ismeri;
s ha a tudatlan még előkelő is,
büszkén tönkreteszi.
tudásod irányába tarts,
ha sikeres munkát akarsz!
az igazsággal ugyanígy teszünk.
Míg tiszta a lelkiismeretünk,
kedves a parancsa és szent és sérthetetlen:
meghajlik előtte a nép;
de ha valaki ferde útra lép, ha
fáj neki az igazi becsület,
úgy eldobja, mint fésűjét a
borzas gyerek.
könyörögve tudunk bárkihez kiabálni,
akinek kedve van mentésünkre kiállni;
de múljék csak a gond:
a mentőnek nagyon ritkán jár ki a hála:
versenyt szidjuk, és még csoda,
bizony igazi csoda, ha
nem varrjuk az egész dolgot az ő nyakába.