LŐRINCZE LAJOS (1915–1993, nyelvész)
LŐRINCZE LAJOS (1915–1993, nyelvész)
Divatból, fontoskodásból, sznobos nagyképűségből akkor is idegen szóval élnek a cikkírók, amikor az olvasók többsége számára érthető, jó magyar szavak közt válogathatnának. Félreértés ne essék, eszem ágában sincs meghonosodott vagy szükséges, hasznos idegen szavak kiirtását javasolni: ez nyelvszegényítés lenne. De hogyan jut el a gondolat egyik embertől a másikig, ha az érthetetlen, ismeretlen szavak elvágják az útját?
… nyelvünk vészes vérszegénységbe esik a hivatali nyelv hatására. Az agyonhasznált szavak, kifejezések elszürkítik, szárazzá, egyhangúvá, színtelenné teszik beszédünket, írásunkat, szegényítik nyelvünket, hiszen a kifejezési lehetőségeknek változatos gazdagságát szorítja háttérbe, zárja ki a használatból egy-egy divatossá váló hivatali kifejezés.
Az írott nyelvi norma nem örök; ha erről beszélünk, mindig csak korunk nyelvi normájára, a legfrissebb nyelvtanok, nyelvhelyességi könyvek megállapításaira gondolhatunk.
… a nyelvi újnak mindig meg kell küzdenie életjogaiért.
A nyelv elmélyült tanulmányozása alakítja ki az igazi nyelvérzéket, ez véd meg bennünket attól, hogy nyelvművelő babonáknak essünk áldozatul, hogy minden változást romlásnak tartsunk. Az élő nyelvet, nyelvünk lelkét kell megismerünk, nem egy-két elavult törvénynek a betűjét.
… a hazafi szóhoz is hozzátapadt (a hazának méltatlan módon való emlegetése következtében) ilyenjelentés: hangos, mellveregető ember, kortes.
… – kevésbé van kényszerítve a fiatalság, hogy az idősebbekhez alkalmazkodjon, nem függ tőle egzisztenciálisan olyan mértékben, mint a mi fiatalságunk idején.
Hegyi Béla: A dialógus sodrában. Magvető, Budapest, 1978.
… az isteni melléknév is eget-földet bejár egyszerre: nemcsak isteni szikráról tudunk, hanem – különösen ifjúságunk nyelvhasználatában – isteni buliról is (amely – ugyancsak az ő nyelvhasználatukban pontosan egyenértékű az állati bulival).
