AZ ÉLET REALITÁSA

Full text search

AZ ÉLET REALITÁSA
Ezt ismerte fel Bosztánzáde Mehmed főmufti (1589–92, 1593–98), amikor versbe foglalt jogi állásfoglalásában megengedettnek nyilvánította a kávé fogyasztását. A 17. század közepére uralkodóvá vált az a nézet, hogy értelmetlen olyan dolgokat tiltani, amelyeket a nép nagy része elfogad és jónak tart, s az ilyen dolgokat leghelyesebb vallásilag közömbösnek nyilvánítani.
Míg a főmuftik formailag mindig vallási oldalról tárgyalták a kávé ügyét, a kormányzat sosem titkolta, hogy vonatkozó rendelkezéseit mindenekelőtt politikai megfontolások diktálták. A kávéházak betiltásáról szóló szultáni parancsok ugyan rendszerint a társadalmi erkölcs védelmével indokolják a döntést (a kávéházakban „léhaságok és bűnök” követtetnek el), mindenki tudta, hogy a frázis a kormányzat azon aggodalmát fejezi ki, hogy a kávéházi közönség politizál. Hogy a szultáni udvar a IV. Murád idején történteket leszámítva mégis valahogy lagymatagon kezelte a kávéházak (és a velük szorosan összefüggő kocsmák) ügyét, annak elsősorban gazdasági okai voltak. A bor- és kávébehozatalra kirótt vámok és az árusításuk után szedett illetékek olyan tételt jelentettek az állami bevételek között, hogy erről a jövedelemforrásról tartósan nem lehetett lemondani, kivált, hogy a 16. század végétől a költségvetés állandó hiánnyal küszködött. Ezt a szempontot a 16. század végi rendeleketekben világosan ki is mondják. Ez az oka, hogy a politikai vagy vallási okokból meghozott tiltásokat rendszeresen vagy visszavonták, vagy elmulasztották végrehajtani.
A 17. század végére aztán a kávéval szembeni állami magatartás kifejezetten támogatóvá válik. A kormányzat nemcsak tűri, elnézi, hanem az intézkedések sorával elő is segíti a kávékereskedelem zökkenőmentes lebonyolítását, a nagy- és kiskereskedők közti vitás kérdések megoldását, a magas árak letörését. Győztek az élet realitásai, a kávé és a kávéház az oszmán civilizáció integráns részévé vált.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť