VÁROSI INTÉZMÉNY

Full text search

VÁROSI INTÉZMÉNY
A nagyvárosokban – így tehát a korabeli Isztambulban is – nagyjából háromféle kávéház különböztethető meg. Az első nem egyéb, mint egyfajta főzőbódé, amely főleg a piacokra és az üzletek mellé települt, s az volt a feladata, hogy ellássa kávéval az árusokat és az arra érdemesített vevőket (ma is ilyen „kiszolgáló egységekből” származnak azok a gyorsan előkerülő kávék és teák, melyekkel a török kereskedők a külföldi vevőre igyekeznek hatni). E „kávéházak” társadalmi hatása elég mérsékelt maradt.
A második típust – idetartozott a kávéházak zöme – az egyik kutató „szomszédsági” kávéháznak nevezi. A terminus arra utal, hogy e kávéházak vonzása egy-egy kisebb, emberléptékű körzetre terjedt ki, s nemcsak a betérő vendégeket szolgálták ki, hanem a körzetből befutó megrendeléseket is teljesítették. Az ilyen kávéházban már ülőhelyek is voltak, igaz, nem túl nagy számban. Ezért sűrű vendégjárás idején a kuncsaftok egy része a kávéház elé és köré kitett padokon foglalt helyet.
A harmadik típust a nagy, reprezentatív kávéházak alkották, amelyek a város csomópontjain, főútvonalai mentén vagy éppen a kedvelt kirándulóhelyeken emelkedtek. Ezekben igen gyakran park- vagy kertszerű környezet várta a látogatókat, fákkal, zölddel, virágokkal és szökőkutakkal. Ülőhely gyanánt a fal mellett dívánok szolgáltak, de kívül, az utca felé is helyeztek el padokat, hogy a vendég kényelmesen bámulhassa az utca nyüzsgését, ha éppen ahhoz támadt kedve.
A vendégváró kávéházak többsége – tartozzék bármelyik típusba – a köskökre, vagyis kioszkokra emlékeztető stílusban épült, rendszerint olyan helyen, ahonnét szívet melengető kilátás nyílott. A kávéház általában egyetlen helyiségből állt. A főzéshez és a kiszolgáláshoz szükséges berendezés valamelyik sarokban kapott helyet, a vendégek pedig a dívánokon ülve fogyasztották el a kiszolgálók által odahordott keserű italt. A kávéház az Oszmán Birodalom jellegzetesen városi intézmény maradt. Még 1945-ben is a török falvaknak csupán 13%-ában működött kávéház (ez az arány az utolsó évtizedekben 50%-ra nőtt).

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť