5.1 Az ostrom előzményei

Full text search

5.1 Az ostrom előzményei
Buda visszavételében tagadhatatlan szerepet játszottak a császári hadsereg 1683 óta elért sikerei. E téren két momentum bizonyult döntő jelentőségűnek. Egyrészt a keresztény erők, számos csatában győzedelmeskedvén, érzékeny veszteségeket okoztak a török seregek legjobb harcértékű csapatainak. A török hátország hiába biztosított szinte korlátlan ember- és fegyverutánpótlást az évről évre ismétlődő hadjáratokhoz, a képzett és tapasztalt harcosokat ilyen rövid idő alatt nem lehetett pótolni. A harctéri sikerek egyben bebizonyították a nyugat-európai zsoldoshadseregek taktikai és technikai fölényét az oszmánokkal szemben.135 Ez komoly morális előnyt jelentett a harcok során. Másrészt a keresztény seregek ismételt támadásai áttörték az Oszmán Birodalom magyarországi határvédelmét (l. Esztergom, Érsekújvár elfoglalását), és többszáz kilométer mélyen behatoltak mögé (l. Szolnok, Arad bevételét). A gyors sikerben nagy szerepet játszott az a körülmény, hogy a hódoltság középső részén, Buda mögött a török nem rendelkezett megfelelő védvonallal, sem elegendő katonával. Az áttörés súlyos zavarokat okozott a hódoltsági török seregek mozgásában, utánpótlásában, összeköttetéseiben. A felsorolt tényezők, a török birodalom ismert belső problémáival együttesen hatva, 1684-hez képest 1686-ra jelentősen csökkentették Buda védelmének esélyeit.
135 Erről, illetve a zsoldosság kérdéséről l.: Meynert Hermann: Geschichte der k. k. österreichischen Armee, ihrer Heranbildung und Organisation, so wie ihrer Schicksale, Thaten und Feldzüge, von der frühesten bis auf die jetzige Zeit. III. köt. Wien, 1854. 199. o., Frauenholz, 107-114. o., Perjés Géza: Zrínyi Miklós és kora. Budapest, 1965. 199-204. o., Perjés Géza: Zrínyi Miklós hadtudományi munkái. Budapest, 1976. 8-17. o., R. Várkonyi Ágnes: Magyarország keresztútjain. Budapest, 1978. 356-365. o., Papke, Gerhard: Von der Miliz zum stehenden Heer. Wehrwesen in Absolutismus. In: Militärgeschichtliches Forschungsamt: Handbuch zur deutsche Militärgeschichte, 1648-1939. 9. Lieferung, I. München, 1979. 154-158. o., Zachar József: Idegen hadakban. Budapest, 1984. 12. o. L. még az előző jegyzetet.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť