A mohácsi fizető nap
A mohácsi fizető nap
1687 tavaszán látta ismét Buda vára Úrnapján az ünnepélyes processiót, harangszó és templomi zászlók körülhordozása mellett, százötven év után!
A birodalmi tábor hatvanháromezernyi erővel megindult a török elleni támadó hadjáratra Károly herceg és a választófejedelem vezetése mellett. Eszék vára volt a célpont, ahol a nagyvezér várta őket hetvenezer emberrel. Francia tisztek is voltak a seregénél, amit ők maguk átkiabáltak a keresztyén táborba; de még jobban bizonyították a jelenlétüket azok az ügyes védelmi intézkedések, amik a birodalmi sereget az első próbálkozásnál veszteséggel hátrálni kényszeríték.
A herceg átlátta, hogy a nagyvezért a sáncai közt nem lehet megtámadnia. Azon volt, hogy kicsalja onnan. Visszavitte a seregét a Dráván, s egész Mohácsig hátrált.
A nagyvezér a visszavonulást megfutásnak vette, s elhagyta eszéki biztos sáncait, utánaveté magát a birodalmi seregnek.
Mohács, Siklós és Nagyharsány között került ütközetre a dolog, melyben a török sereg tökéletesen tönkreveretett.
Egy azon évben kiadott hadi bulletin, mely az egész nagy ütközetet leírja, kiemeli, hogy a janicsárok ellenállását a török sáncok mögött a magyarok törték meg, s azok szórták szét a török hadsereg zömét, mire az egész tábor vad futamodásnak eredt, melyben a törökök külön csapatokba szakasztva, a mocsárok, bozótok közé szoríttattak s ott ölettek rakásra, úgyhogy dombként hevertek a hullák egymáson. Egész a Dráva hídjáig, melyen a futó török lovasság, nagyvezérével együtt, átmenekült, holtakkal volt terítve a mező. Húszezerre ment a törökök vesztesége, míg a mieinknek nem volt több négyszáz halottjánál.
A győztesek martalékául maradt hatvannyolc ágyú, hatezer sátor, egész serege a marháknak, azok között ezerkétszáz teve, megrakva poggyásszal; a nagyvezér sátora a választófejedelemnek maradt; maga egy kis vár drága szövetekből, aranygombos tornyokkal.
Ezzel a diadallal le lett törülve az a kettős folt, ami a mohácsi mocsárvidék nevéhez tapadt: az egyik a II. Lajos szerencsétlen ütközete, a másik pedig az, hogy ezen a helyen csókolt kezet Zápolya János király Szolimán szultánnak.
Ebben a csatában tüntette ki magát legelőször az ifjú Savoyai Jenő herceg, aki alól három lovat kilőttek. Ő vitte meg Bécsbe a diadalhírt.
