A „LÁZADÓ ZSIDÓK”
A „LÁZADÓ ZSIDÓK”
Semmi sem nehezebb újonc színészre nézve, mint nehány sorbúl álló mondást elszavalni a színpadon.
Történt egyszer a „Lázadó zsidók” című darabban, hogy egy kezdő színésznek két foglyot kell bevezetni, s elmondani hozzá:
– Íme, ezek azon gonosz lázadók, kik nem tekintve a békeszerető tűzhelyek nyugalmát, istentelen fondorkodásaikkal felháboríták a közbékességet, s útközben társaik szétveretésével, szökni akarván, elfogattattak stb. stb.
Ezt kellett volna elmondani a jó fiúnak.
A jó Megyeri éppen egy keresztfára volt kikötözve, s nagyon borzasztó volt a jelenet, a nézők hajszálai az ég felé kezdtek emelkedni, midőn beállít az újonc színész a két fogollyal, s elkezdi a cifra mondást:
– Íme, ezek azok…
De ennél tovább nem tudott menni. Hiába beszélt neki a súgó, hallani is azt olyankor! Egy szót sem szólt többet, hanem e helyett a hosszú mondás helyett végignézett a foglyokon, s véghetetlen gyűlölettel és megvetéssel monda:
– Né! Atta zsidaja!
Elkezdett erre Megyeri kacagni ott a keresztfán, rá az egész közönség hangos hahotával, és a meggyilkolt zsidók mind fennhangon kacagtak. Azóta sem lehet a pesti színpadon többet adni a „Lázadó zsidókat”, mert amint azon helyre kerül a játék, mindenkinek eszébe jut az „atta zsidaja”, s rögtön vígjáték lesz a komoly színműből.
