1. ORSZÁG KÉPE
1. ORSZÁG KÉPE
Bizony, új világ az, amiben most élünk.
Bizony, tenger volt az, amin keresztül odaértünk. Vértenger. Hajótörött nép. Egy puszta országba. Vademberek hatalmába.
Európa térképén volt egy kerek ország. Olyan kerek, mintha egy külön csillagteke volna. Rajta egy nép, mely ezredévet töltött be dicsőséggel, küzdelemmel, szenvedéssel. Ekkor egy világromboló demiurgus vérbe mártott tenyerével végigtörült az ország térképén, s kimondá, hogy „volt, nincs!”. Se ország, se nemzet többé.
Minden elveszett, amit a mostoha évszázadok meghagytak.
Nem maradt más, csak a föld és a nemzet. A föld puszta, a nemzet fegyvertelen és néma.
Az új korszak jelszava felszabadítá a földet a jobbágyi szolgalom alól. Ezt a szabadságot vérével pecsételte meg kétszázezer honvéd.
De a régi földbirtokosok munkáskezek nélkül maradtak. Jövedelmük: a dézsma, gazdaságuk: a robot – elveszett.
Ahelyett kaptak eddig ismeretlen terheket: adót. Nemcsak pénzben, hanem vérben kivetett adót.
És jött a rémuralom.
Nem festem le azt.
El akarom felejteni – és felejtetni. Rossz álom volt…
Az egész ország reszketett alatta.
Mindenkinek a feje fölött függött a pallos, aki csak hazafi volt. Minden otthon veszendőben. Az ősi birtok nem volt biztos az önkénnyel szemben.
És ekkor a félelmetes sivatagban, melynek „Kronland Ungarn” a neve, voltak egyes oázisok, amik védve voltak a pusztító számum ellen: a komáromi kapitulálók ősi birtokai.
Egy ilyen istenadta szigetet a szárazföldön akarok itt megismertetni, ahogy emlékezetem segít. Írott sor kevés van e korszakról feljegyezve. Az én sokat megért fejem tartogatja az emlékeket.
