A férfi
A férfi
Herendy, folyvást nyomon haladva, kétórai vágtatás után annyira közel érte a rablókat, hogy amint az út egy dombra felkanyarodott, kocsijáról megláthatá őket, ahogy három szekérrel a völgy másik lejtőjén felkapaszkodtak.
Ekkor a rablók is észrevették, hogy üldözve vannak.
Erre rögtön megváltoztatták menekülési tervüket, s elhagyva az országutat, mely a szomszéd megyébe átvisz, átcsaptak egy dűlőútra, mely az erdőkön, szőlőhegyeken keresztül levezet a Balatonhoz.
Eközben bealkonyodott. Az alkony gyakran el szokta hozni e tájon azt a rögtön támadó északi szelet, mely a Balaton-vidéki halászok réme. Most is feltámadt az egyszerre, s mire a rablók a tópartra leértek, már a vihar ordított teljes dühében.
A Balaton egyszerre haragos zöld színt váltott, a széltől korbácsolt hab porzott, mint az országút, a habtorlaszok fehér gerinceikkel harsogva tódultak egymás hátára; a sirályok vijjongva csapongtak a víz fölött, parti fecske, csókasereg sietett rajozva odúiba.
A tűzégen vérveres fellegeket kergetett a szél.
Az ilyen vihar reggelig szokott tartani. Zsiványok meneküléséhez való idő.
Tizenketten voltak vezérükkel együtt, tizenharmadik az elrabolt asszony.
Mikor a balatoni révhez értek, a nagy átjáró komp úgy táncolt a hab tetején láncára kötve, mint egy foglyul esett tengeri szörny.
A révészek közül egy sem mutatta magát.
A rablók nem tanakodtak sokáig, leugráltak szekereikről, kifogták a lovaikat; a három szekeret belódították a kompba, utánuk vezették a lovakat, s aztán leverték a kompról a lakatot, kezükbe vették az evezőket, s nekiereszték a kompot a fellázadt Balatonnak.
Csak akik az életüket megunták, akik Istennel akarnak játszani, bízzák magukat ilyen időben a haragos tóra, mely ott, azon az átkelési helyen két mértföldnyi széles.
Hat legény húzta az evezőt; Villám Bandi maga tartotta a kormányt.
És még dalolni kezdtek; mikor el-elpihent a szél, kihívó kardaluk hangzott a tó vize fölött a hullámharsogás orchestruma mellett.
Mire Herendy kifáradt fogatával a révhez megérkezett, már egészen besötétült az ég. Ilyenkor a sötét éghez valami megigéző ellentétet képez a nagy tó világító tükre, felkorbácsolt hullámainak tajtékfehérével.
Az alispán hívására két révész jött elő a révházból, a többi bement a faluba éjszakára. Az ilyen viharban pihenés van rájuk nézve.
A vén révész mutatta az alispánnak a fekete pontot a fehér tavon, mely fel-feltűnt, meg elbukott. Az ott a dereglye a rablókkal. Isten csodája lesz, ha ott nem vesznek.
– Nincs itt más dereglye? – kérdé Herendy.
– Van még egy csónak hat emberre.
– Elő kell hozni. Utánuk megyünk.
– Én nem, uram, ha az egész vármegyét nekem adják is ma. Ismerem a Balatont. Hat gyermekem van otthon, ki keres rájuk kenyeret?
– Nekem meg egy öreganyám van – szólt a fiatalabb legény–, akinek én vagyok az utolsó fia, két bátyám az idén veszett a Balatonba.
– Jól van, fiaim, ti maradjatok itthon; majd lesz itt mindjárt ember elég, aki velünk jön.
Csörtetve, vágtatva, csörömpölve érkezett egymás után Darkaváry népe kocsin, lóháton. Százan is voltak. Lett iszonyú káromkodás, mikor a Balaton hátán táncoló dereglyét meglátták.
– Utánuk fogunk menni, urak! – szólt Herendy hidegvérrel. – Itt van még egy csónak: hat ember belefér. Mi négyen vagyunk. Még kettőre van szükség, hogy az evezésnél felválthassuk egymást. Ki akar velünk jönni?
Senki sem felelt a kérdésre.
Herendy aztán Darkaváryhoz fordult.
– Fog ön velünk jönni?
– Nem őrültem meg – dörmögé Lőrinc –, hogy az öreganyám papucsába beleüljek, a tengeren kergetni tizenkét rablót két pandúrral meg két tintanyalóval. Azokat ott utol nem érjük; legfeljebb, ha pokolra mennek, s mi is velük veszünk. Annál okosabbat teszünk, ha nyargalunk Füredre; ott a gőzhajó, azt befűttetjük, arra mindannyian ráférünk és utolérjük a gazembereket.
– Mire ön Füredre ér, amíg a gőzhajót befűtteti, amíg a hajósokat, kormányost a faluból előkeríti, addig a rablók vagy a víz fenekén, vagy a túlparton lesznek régen. Ne vesztegessük a perceket. Tetszik velem jönni, uram?
– Az ördögbe is, nem!
– Pedig ön híres úszó: kétszer is átúszta Tihanynál a Balatont fogadásból; és híres lövő: sok párbajban helytállt. Én pedig nem tudok se úszni, se lőni. Ön imádja azt az asszonyt, akit ott visznek a rablók a szeme előtt, s nincs mersze egyenlőtlen harcba utánukmenni érte; én gyűlölöm és megvetem azt a nőt, de azért utánamegyek, és ha lehet kiszabadítom. Hanem mától fogva ne dicsekedjék ön a bátorságával senkinek.
Herendy senkihez sem szólt többé, otthagyta az egész szájtátó üldöző hadat; maga, szolgabírójával és a két pandúrral beleszállt a csónakba, s aztán nekiereszté a törékeny járművet a hullámhegyeknek. Maga kormányzott, a két pandúr evezett, a szolgabíró meríté folyton a vizet a csónak fenekéből; a hullám keresztülcsapkodott azon.
A révész keresztet vetett magára s dörmögé: Isten legyen irgalmas szegény lelkeiknek.
Dereglye és csónak egymás után eltűntek az éjszakában.
A vihar egyre növekedett. Sötét felhők tolakodtak az égre, távol délnyugot felé villámlani kezdett. Mikor egy-egy villámlobbanás megvilágítá az eget és vizet, olyankor meglátták egymást a dereglyén és csónakon hintázók.
A csónak jól volt kormányozva. Kevesebb evezője volt ugyan, mint a dereglyének, de könnyebb teherrel járt, s egyik villámlobogástól a másikig egyre fogyott kettőjük között a tér. A hullám maga is rohan ilyenkor, s a szél és víz evezés nélkül átveri a túlpartra a megkapott hajót.
Az üldözés két óra hosszat tartott már, akkor eltisztultak a felhők az égről s kisütött a hold. A túlpart sárga agyaghalmai világítottak hosszan.
A dereglye alig volt már ötszáz lépésnyi előnyben a csónak előtt.
– Elfogjuk őket – mondá Herendy a szolgabírónak. Ezeknek a dereglyéjük nemsokára meg fog fenekleni. Itt sekély a víz, s a hullám felfordítja őket. Bele nem vesznek, mert a víz csak derékig ér; de fegyvereik hasznavehetetlenné válnak. Mi négyen elfogjuk valamennyit védetlenül. Már bukdácsol a hajójuk!
A rablók ott a dereglyén már vették észre, hogy hajójuk feneke a fövényt kezdi túrni; az evezők nem viszik azt előre, s a csónak egyre közelít.
Vezérük ekkor egy éles sípfüttyentéssel jelt adott.
Arra a dereglyéről egyszerre hat lövés dördült el, s azután újra hat: a golyók ott csapkodtak le a habokba a csónak körül; egy a ladik orrába fúródott, egy pedig a kormánylapátot hasította végig rézsút.
Ekkor Herendy is azt mondá pandúrainak:
– Feleljetek nekik.
Azok bevonták az evezőket, fegyvereiket vették, s visszalőttek a dereglyére.
Több percig tartott a lövöldözés: a csónak ezalatt nem sokat haladt előre, mert nem volt aki evezzen; hanem a dereglye is közel volt a megfenekléshez. Mind a rablók, mind a pandúrok a hajó párkánya mögé húzva le magukat, védett helyből lövöldöztek; csak a két kormányos ült veszteg a helyén. Villám Bandi a cifra szűrével egy lábaihoz kuporodott női alakot takargatott a habok ellen s védte öntestével a golyók ellen.
Egyszer aztán egy új sípszóra a rablók mind kiugráltak a dereglyéből a vízbe, ott már csak derékig ért az; a megfeneklett dereglyéből kivonszolták a szekereket, lovakat, s még onnan ezer lépésnyire volt a száraz; de a vízfenék már kocsizásra való. A rablók szekéren menekültek a tó széléből odább.
Villám Bandi volt az utolsó, ki a dereglyét otthagyta. Susanne-t ölébe emelve vitte ki a szekérig.
– Ne lőjetek többet – parancsolá Herendy –, a nőt találhatnátok.
Amint Villám Bandi otthagyta a kormányt, mindjárt keresztbe állt a dereglye a hullám előtt, s a legelső nekifeszülő habtorlasz fenékkel fölfelé fordította azt.
A következő percben Herendy csónakját is felfordította a hullám, s mind a négyen a vízbe estek.
Most már a rablók ölhették volna meg őket, mert az ő fegyvereik merültek el a vízben. Hanem azok nem látszottak rájok ügyelni: amint a szekérháton kijutottak a tóból, vágtattak tova nyugot felé.
Herendy nem üldözhette őket tovább.
Ahogy előre megmondá, a gőzös csak későn reggel füstölgött elő a tihanyi hegy mögül, akkor már a rablók a Dunán is túl jártak.
A gőzössel érkezők aztán meglelék a ladikot is, a dereglyét is, az alatt feküdt a rablók egyike, keresztüllőve. Elég tanújel, hogy az éjjeli harc a viharos tavon komoly volt és veszélyes.
Darkaváry aztán nagy pénzdíjakat tűzött ki a rabló fejére, s minden kormányzatot fellármázott, hogy segítsenek azt üldözni; hanem arról úgy elhallgatott egyszerre a hír, mintha a föld nyelte volna el.
Csak hónapok múlva került véletlenül egy hírlap Darkaváry kezébe, melyben a következő tudósítást olvasta:
„Járek (a Bánátban).
Ma járt itt a hírhedt Villám Bandi; de nem rablás végett, hanem hogy az itteni katolikus papnál szeretőjével, Csaplár Zsuzsánnával összeeskettesse magát. Az új pár és násznépe, ahogy jött, úgy eltűnt.”
