VI. VILÁG URA (Dráma Szigligetitől)
VI. VILÁG URA
(Dráma Szigligetitől)
(Dráma Szigligetitől)
Miután tőlem már azt várja a közönség, hogy mindig mulattató dolgokat írjak, amiken jól lehet nevetni, tehát tessék utánam jönni. A színpadon egy derék új darab előadása foly, melyben nem találhatunk semmi tréfálózásra alkalmat. Nagy Konstantin és egész famíliája rangjukhoz illő szép jambusokban beszélik el a világtörténet legnagyszerűbb jeleneteit, miket a szerző igazi költői ihlettel fogott fel. Itt tehát nincs mit keresnünk, gyerünk a színpadra fel, talán a színfalak között vígabb dolgokat találunk: a színfalak titkai nagyon mulatságosak szoktak lenni.
A szavalás foly odakünn, a szereplők hangja csattog, a közönség tapsvihara fel-felmennydörög rá: ez olympusi zaj alatt belép a színfalak közé egy magas, halavány alak, arcán a művészet lelke, bár vonásaival a szenvedések, nem az évek bántak kegyetlenül; a rossz szolga, a test elhagyta az ő urát, a lelket, és megtört, mikor még a szellem az ifjúság örök tüzétől hevül. E szomorú alak Lendvay. Még oly közel, tán csak tegnap, bálványa a közönségnek, kinek megjelenését ragályos lelkesülés fogadta, és ma megtört árnyék, ki azon nap sugaraiban nem melegedhetik, mely őt oly nagyra növelte. Belépett, hallgatta az előadást; ezt a darabot is jól ismerte ő, hiszen hat év előtt, midőn a költő azt megírta, ő lebegett szemei előtt, mint a mű legnagyobb hőse. Még most is emlékezik minden szóra abból, még most is érzi a lelkesülést, mellyel azt adni tudná; a szenvedélyes jelenetek most is megrázzák szívét, lelkét, és kedve volna felvenni azt a bíbor palástot, és azzal az ismeretes csengő szóval elmondani: „Én vagyok az, akit mindenki szeret”… és a hűtelen szolga, a roskatag test, azt mondja neki: „Ne nézz oda többé. Menjünk aludni, Lendvay.”
A beteg művész szemeiből kicsordult a könnyű; nem tudott szólni, odaborult művésztársai nyakába, kik boldogok még, mert lélekzetet vehetnek azon magas világban, ahol ő már csak jövevény; és a színvilág többi hősei, a Nagy Konstantinok, Priskusok, római matrónák és bölcsek, együtt sírtak nagy zokogva ott a festett színfalak mögött a lesújtott művésztárssal; kinek napja nem várta meg, hogy lemenjen a föld alá; még az égen elsötétült. Ilyen tréfás jelenetek történnek a színfalak mögött.
No, tisztelt közönség, nevethettél eleget, már most gyerünk odább.
