Az erdélyi „Királyföld” határán egy gúla alakú hegy tetején áll Zsombor vára; aminek hovatartozása felett örök időktől fogva sok vita volt. A szászok azt vitatták, hogy őhozzájuk tartozik mint Kőhalomszék határvára, a székelyek szintén a magukénak állították; a vár maga is hol ide, hol amoda költözött aszerint, amint a vár birtokosa az erdélyi vajdával jó barátságban, vagy ellenségeskedésben élt, de egyszer megtörtént vele az a csoda, hogy még a szászszéknek a fővárát is elhozta magával a székely földre: Kőhalom várát, amit ők „Reps”-nek neveznek, a rómaiak pedig hajdan „Romadivum”-nak hívtak. Hogy ez mint történhetett meg, az ebben a mi történetünkben érthetővé lesz téve.
Zsombor várát a tizenharmadik század második tizedében Lebée László székely gróf bírta. A székelyeknél ugyan csak „pimór”-oknak hívták az előkelő várurakat; hanem Lebée László akként jutott a grófsághoz, hogy ő is egyike volt annak a százszékely testőrnek, akik Visegrádon a király mellett voltak, s Gertrud királyné idejében jó dali táncos volt: akkor kapta ezt a címet, több más korabeli leventékkel együtt. Gertrud királyné siralmas esete után aztán hazajött Lebée László is Erdélybe, itt megházasodott, elvette Homoród-Szent-Mártonról a gazdag Tompa Márton leányát, akivel sok világi kincset kapott; de a minden kincsnél és vagyonnál drágábbat e megbecsülhetetlen jó nőnek szívében, akinek történetéhez hasonlót nem egyhamar hall az ember. A nőt Máriának hívták: árva leány volt, apja, anyja korán elhalt, az öccsét is, Annát odavette magához a férje várába, ahol mindenben bősége volt.
Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?
Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?
Vyhľadávajte v desiatkach miliónov novín, denníkov a týždenníkov, športových časopisov a časopisov pre ženy!