SZERAFINO
SZERAFINO
Szerafino self-made man volt. Hírét, sikerét saját vállalkozó tehetségének köszönheté, s azokból eredő vagyonosságát is.
Tökéletes eszményképe volt egy kreol lovagnak. Magas, délceg, daliás alak, achillesi izmokkal, és amellett puha, kényes és hunyász. Vakmerő csak a nőkkel szemben, ott azután volt bátorsága. Maga fölemlegette, hogy a pofonokból, amiket női kezektől kapott, egész albuma van már. Tudniillik, hogy mindannyiszor lefényképeztette magát, amíg az öt ujjnak a nyoma ott volt a pofáján. Amellett pedig egészen rendes életű ember volt. A feleségét magával hordta, aki nagyon világosszőke kanadai nő volt, fiatal és féltékeny, gazdag. Beszélt kilencféle nyelven, készséggel és szellemesen, összevissza valamennyit. Ahol felakadt az angolban, átcsapott a spanyolba, s ha nagyon jól akart megértetni, akkor folytatta franciául; a göröggel csak tüntetett.
Az első találkozásunktól kezdve testi-lelki barátok lettünk. Nem azért, mintha a temperamentumaink találkoztak volna, hanem a hivatásunk hasonlóságánál fogva. Szerafino is építészmérnök volt, csatornakészítő, mint én. Két külön világrészben versenytársak voltunk.
Első összejövetelünknél azzal vesztegetett meg, hogy a tisza-dunai csatornámat feldicsérte.
Akkor aztán, hogy a magasztalás pókfonalával megfogott, elkezdte a nagyravágyásomat csiklandozni.
– Ez még mind semmi! Ez az alföldi csatorna csak egy hasznos vállalat, mely szerény polgári hasznot ígér, és azt meg is hozza. De énnekem volna egy eszmém, melynek megvalósítása, amellett hogy a megalkotóinak krőzusi kincseket szerezne, Magyarországnak nemzetközi állást egyszerre kimagasítaná, Budapestet igazán világvárossá emelné. Ilyen csatorna, mint a tisza-dunai van elég a világon: Franciaországnak van hetvenkilenc kanálisa, azok között a languedoci, mely a Földközi-tengert az Atlantival összeköti. Angliának van kilencvenegy, mind hajózhatók; a Lanky Brook, a Bridgewater még a múlt században készültek, Angliának minden nagyvárosa, maga London, csatornákkal van összekötve a kisebb városokkal, Skóciában ott van a Kaledóniai-csatorna, Írlandot átszeli a Canal Royal, mely az Ír-tengert az Atlantival összeköti, Spanyolországnak is vannak csatornái, az aragoni és kasztíliai, Olaszországban a Naviglio Grande; hát még Hollandia, a Németalföld, most már a németeknek is van tengernyitó kanálisuk, az oroszoknak az Onega és Bielo tavakat összekötő csatornájuk, a Ladoga és Neva közötti vízi út, a rigai és peipusi csatornák, hogy a kínai csatornarendszer nagyszerűségéről ne is beszéljünk. Hát nektek magyaroknak is van most már három csatornátok, amik a sok száz más mellett szintén számba vehetők. De hogy törpülne el egyszerre az egész világ csatornarendszere, ha mi, összetett erővel létrehoznánk a világ legnagyobb csodáját, a budapest-fiumei hajókázható csatornát!
Ez az eszme magamat is tűzbe hozott.
Egy budapest-fiumei csatorna, mely Magyarország fővárosát egyszerre kereskedelmi empóriummá emelné. Vitorlás hajóraj a soroksári Duna-medencében!
Szerafino barátom ütötte a vasat, amíg tüzes.
– Tudni fogod, mint olvasott ember, hogy a pest-fiumei hajókázó csatorna II. József császárnak a terve volt, aki már minden előmunkálatokat elvégeztetett, sőt a keresztülvitelre szükséges nyolcvanmillió forintnyi tőke is rendelkezésére állt már. A megvalósítást csak az akkori ősi vis inertiae akadályozta meg. A magyar táblabírák azt mondták: nem kell nekünk csatorna a tengerre, hisz akkor minden búzánkat, borunkat kiviszik a külföldre, a magunk népe éhen hal idebenn.
El kell ismernem, hogy Szerafino barátom jól van a magyar történelemből értesülve.
Technikai ellenvetéseket tettem.
– Ahogy én II. József csatorna-tervét ismerem, az arra volt számítva, hogy a Pestről kiinduló csatorna a Balaton tavát közbefogva, a Zala folyón keresztül haladna Horvátország felé. Az újabbkori fölvételek nyomán azonban megállapíttatott, hogy a Balaton színvonala három méterrel magasabb a Dunáénál és az Adriai-tengerénél, és így az lefelé igen, de fölfelé nem vezethető.
– Gyermekes aggodalom – mondá Szerafino. – Nincs nekünk semmi szükségünk a Balaton vizére, mi Somogyon keresztül vezethetjük el a fiumei csatornát, s a Balaton a Sión keresztül csak mint vízpótló szerepelhet a tervezetünkben.
– De hát a Karszt áttörése?
– A Karszt? Hát az bizonyosan nagy akadály egy csatornaépítésben. Fiuménél a Karszt 1600 méter magas juraképlet, de hát nem szükség éppen ott törni keresztül a hegyet, mikor Ogulinnál meg lehet azt kerülni, s csak az 500 méter magasságú hegyvápákon át vezetni a csatornát, mely aztán Nagy-Kapelánál torkollna az Adriába, két kilométernyire Fiumétől. Ott a szikla csupa krétaképződmény: játék az átfúrása.
Szerafino tervezete csábító volt.
De én még mindig birtokában voltam a jobbik eszemnek: meggondoltam, hogy én eddigelé az eszemmel, jó szerencsémmel nagy vagyont szereztem össze. Nem csaltam meg érte senkit. Becsülettel szereztem. Egy ilyen vakmerő vállalattal mindent kockára vetnék. A vagyont is, a becsületet is. Azt mondtam a kreol barátomnak, hogy ezt a feladványt még elébb alaposan fogom tanulmányozni.
Szerafino azonban itt maradt Budapesten, s azontúl mindennapi látogatóm lett. Igen kedves fiú volt. A felesége egy kicsit unalmas volt, de már én abba a meggyőződésbe voltam beleszokva, hogy a becsületes asszonyoknak az a rendeltetésük, hogy unalmasak legyenek.
