A SZENT-BENEDEKI VÁRKASTÉLY
A SZENT-BENEDEKI VÁRKASTÉLY
Egyike a hazánkban oly nagyon meggyérült középkori épületeknek a Kornis grófi család ősi kastélya Szent-Benedeken.
Szamos-Újvártól egy óra járásnyira, a Szamos jobb partján, kellemes halmok magaslatán tűnik fel a hajdankori emlék, mely valamikor kolostornak épült: hegyes tornyai, ódon falai magasra emelkednek ki a környező terepélyfák közül.
Sáncárok, felvonóhíd, még nemrég vaságyuktól őrizett kapubejárat vezet udvarába. A főépület udvarajtaja fölött az egyszarvús címer 1590 évszámmal, visszhangzó folyosók, boltíves templomterem régi freskókkal emlékeztet a kastély első lakóira; a régiségtárban még őrzik a nagy széles karimájú bőrkalapot s az óriási sarukat, amiket a kiküldött szerzetes viselt, mikor lóháton járta be a vidéket, beszedni a szeretet adóját. A nagy oltárkép is ott áll még a helyén; de a fegyverzetek, páncélingek már a kastély későbbi uraira emlékeztetnek.
Az egyes lakosztályokat födött fafolyosók kötik egymással össze, mint a német lovagkastélyokban látjuk; csendes, hallgatag szobákban az ősök arcképei: élethű festmények, amik élni látszanak, amint a félhomályban feléjük közeledünk. Jósika regényalakjai: a szép Kornisné, s délceg férje, ki fejét veszté, amért neje olyan szép volt.
Valami csendes, búskomor hangulat uralkodik az emlékterhes lakon, mely harmadfél századon át annyi magas drámának volt színhelye, s részt vett a nagyfejedelemség történetében.
Egy szobában, a komor emlékek között az őskor humorával találkozunk. Egy falat freskófestmény díszít, mely egy magyar főurat ábrázol, ki egy felnyitott kincsesládába nyúl. A képet festető ős meg akarta tréfálni utódait. Azoknak mindegyike arra a gondolatra kellett hogy jöjjön, hogy ott egy rejtett kincsesláda van befalazva. Mutatják a számos kikezdések. De biz ott semmi kincsesláda nincsen. Csak az öreg úr akar egyszer-egyszer jót nevetni felültetett unokái felett – halála után.
A toronyból fölséges kilátás nyílik mind a négy oldalra.
Mikor visszatértünk ismét a csendes, mélázó termekbe, a szép, mosolygó Kornisné rámájából kiszállni látszott, hogy elénk jöjjön. Az élők egyike ő. Az ősanyjához úgy hasonlító szép lelkű unoka, kit a költészet országában „Vilma” név alatt ismerünk.
A nővérek kis szobájában zongora helyett egy phisharmonika áll. Hol annyi ábránd keletkezett, hol annyi bánat lett eltemetve: ez orgonaszerű hangszer méla hangjai olyan jól magyarázzák a hangulatot.
