Jób. 2.
Jób. 2.
Jób. 2,1
Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az ÚR előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is, és megállt az ÚR előtt. [Jób 1,6]
Jób. 2,2
Az ÚR megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az ÚRnak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem.
Jób. 2,3
Erre ezt mondta az ÚR a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön. Feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. Még most is kitartóan feddhetetlen, bár felingereltél ellene, hogy ok nélkül tönkretegyem.
Jób. 2,4
A Sátán azonban így válaszolt az ÚRnak: Bőrért bőrt ad az ember, de az életéért mindent odaad!
Jób. 2,5
Nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá csontjaira és a húsára, majd káromol még téged!
Jób. 2,6
Az ÚR ezt felelte a Sátánnak: A kezedbe adom, csak az életére vigyázz! [2Kor 12,7]
Jób. 2,7
A Sátán eltávozott az ÚR színe elől, és megverte Jóbot rosszindulatú fekélyekkel tetőtől talpig.
Jób. 2,8
Jób fogott egy cserépdarabot, azzal vakarta magát, és hamuba ült.
Jób. 2,9
A felesége ezt mondta neki: Még most is kitartóan feddhetetlen vagy? Átkozd meg Istent, és halj meg!
Jób. 2,10
De ő így felelt neki: Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni! Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk. Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób a szájával. [Jób 1,22]
Jób. 2,11
Amikor meghallotta Jób három barátja, hogy mennyi baj érte őt, eljöttek a lakóhelyükről: a témáni Elifáz, a súahi Bildád és a naamái Cófár. Megállapodtak egymással, hogy elmennek hozzá, és részvéttel vigasztalják őt.
Jób. 2,12
Amint azonban messziről megpillantották, alig ismertek rá. Hangosan sírni kezdtek, megszaggatták köntösüket, és port szórtak a fejükre.
Jób. 2,13
És mellette ültek a földön hét nap és hét éjjel; de egyik sem szólt hozzá egy szót sem, mert látták, hogy milyen nagy a fájdalma.
