2Kor. 5.

Full text search

2Kor. 5.
2Kor. 5,1
Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk. [ Ézs 38,12]
2Kor. 5,2
Azért sóhajtozunk ebben a testben, mivel vágyakozunk felölteni rá mennyből való hajlékunkat, [Róm 8,23; 1Kor 15,51-53]
2Kor. 5,3
ha ugyan nem bizonyulunk felöltözve is mezíteleneknek.
2Kor. 5,4
Mert mi is, akik e sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, minthogy nem szeretnénk ezt levetni, hanem felölteni rá amazt, hogy a halandót elnyelje az élet.
2Kor. 5,5
Isten pedig, aki minket erre felkészített, zálogul adta nekünk a Lelket.
2Kor. 5,6
Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben lakunk, távol lakunk az Úrtól;
2Kor. 5,7
mert hitben járunk, nem látásban.
2Kor. 5,8
De bizakodunk, és inkább szeretnénk kiköltözni a testből, és hazaköltözni az Úrhoz. [Fil 1,21-23]
2Kor. 5,9
Ezért arra törekszünk, hogy akár itt lakunk még, akár elköltözünk, kedvesek legyünk neki.
2Kor. 5,10
Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat.
2Kor. 5,11
Mivel tehát ismerjük az Úr félelmét, embereket győzünk meg, Isten előtt pedig nyíltan állunk. Remélem azonban, hogy a ti lelkiismeretetek előtt is nyíltan állunk.
2Kor. 5,12
Nem önmagunkat ajánljuk ismét nektek, hanem lehetőséget adunk nektek a velünk való dicsekedésre, hogy legyen mit felelnetek azoknak, akik azzal dicsekednek, ami csak látszat, és nem azzal, ami a szívben van.
2Kor. 5,13
Ha ugyanis révületbe estünk, Istenért történt, ha pedig józanok vagyunk, értetek van.
2Kor. 5,14
Mert a Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; [Róm 14,7-9; Gal 2,20]
2Kor. 5,15
és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.
2Kor. 5,16
Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük.
2Kor. 5,17
Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. [ Ézs 43,18]
2Kor. 5,18
Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát.
2Kor. 5,19
Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét.
2Kor. 5,20
Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel!
2Kor. 5,21
Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť