A NÉP ELFORDUL JAHVÉTÓL
A NÉP ELFORDUL JAHVÉTÓL
Meghalt Józsué; idővel atyáikhoz tértek mindazok, akik vele harcoltak, és akik az Úr csodáit látták. Új nemzedék nőtt fel a megígért földön, és nyomukban újabb és újabb nemzedékek, és egyre kevesebbet tudtak az Úrról, aki kihozta őket Egyiptomból, aki hazát adott nekik. Nem vették eszükbe, amit Mózesen és Józsuén át meghagyott nekik az Úr, paráználkodtak a környező népek isteneivel, a Baálokkal és Asérákkal, s mindenben azt tették, ami utálatos Őelőtte. Isten pedig mondotta nekik:
– Nem űzöm el a népeket előttetek, hanem legyenek ők nektek mint tövis az oldalatokban, és az ő semmire való isteneik tőr gyanánt legyenek, amely megfogja lábatokat!
És úgy is lett, amint megmondotta az Úr. Kánaán népei nem engedték a zsidókat a termékeny völgyekbe és síkságokra, csak a hegyek között jutott hely nekik. Ily módon Izrael fiai a kánaániták, hettiták, amoriták, periziták, hivviták és jebúsziak között éltek, azok lányai közül vettek maguknak és fiaiknak feleséget, azok fiaihoz adták hozzá lányaikat, és szolgáltak azok isteneinek.
A nyomorúságban olykor mégis megemlékeztek az Úrról, és segítségül hívták az Ő nevét. Az Úr pedig szabadítót küldött nekik, aki levette nyakukról az igát, és békességet szerzett számos évre. Bíráknak hívták e szabadítókat. Hanem idő múltán a zsidók bíráikra sem hallgattak, újra csak összeadták magukat a hamis istenekkel, ahogy atyáik tették, mindaddig, amíg büntetésül az Úr ismét ellenség kezére nem adta őket. Akkor az Úr újra bírát adott nekik, hogy elűzze az ellent, s a békében bíráskodjék, és irányítsa a népet. És az tette is tisztét, amíg Izrael fiai megint csak méltatlanokká nem lettek az Úr segedelmére. Így történt ez tizenkét ízben, mígcsak végül a bírák kormányzását a királyi uralom fel nem váltotta.
