JERIKÓ MEGVÉTELE
JERIKÓ MEGVÉTELE
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Józsué könyve 2.15.
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Józsué könyve 5.13
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Józsué könyve 6.20
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Józsué könyve 3.17
)
Ismeretlen német mester metszete (1670 körül)
Izrael népe Sittimben, a Jordán keleti partján vert tábort. Józsué Isten intésére összehívatta a népet az elöljárókkal, és így szólt hozzájuk:
– Eljött az idő, amidőn az Úr parancsa szerint Kánaán ellen indulsz, Izrael. Ő neked ígérte e földet, s meg is adja ígérete szerint, ha parancsait úgy teljesíted, amint az én számból meghallod őket!
Azok pedig így feleltek neki:
– Ahogy Mózesnek engedelmeskedtünk, úgy fogunk neked is, mert veled van az Úr! Haljon meg, aki köztünk egyetlen parancsodat megtagadja!
Akkor Józsué intette őket, hogy készüljenek fel, mert három nap múlva átkelnek a Jordánon. Elküldött pedig két kémet, hogy kémleljék ki Jerikó városát, és hozzanak hírt felőle. Azok átkeltek a folyón, bementek a városba, és körülkémlelvén benne, este szállást vettek egy Ráháb nevű parázna asszonynak a házában, hogy megháljanak. A királynak fülébe jutott a dolog, s katonákat küldött értük Ráhábhoz. Az asszony azonban elrejtette őket a háza tetején száradó len alatt, s így beszélt a katonáknak:
– Járt nálam két idegen, de napszállatkor elmentek, bizonyára még kapuzárás előtt elhagyták a várost. Legjobb, ha nyomban utánuk siettek, bizonnyal utoléritek őket.
A katonák valóban a kémek üldözésére indultak a Jordán réve felé, az asszony pedig felment háza tetejére, és így szólt:
– Tudom jól, hogy a ti istenetek mily csodákat művelt veletek, amidőn kihozott Egyiptomból, s hogy kezetekbe adta Básánt és Edomot és Moábot. Jerikó is a tiétek lesz, ezért kérlek, hogy esküdjetek nekem az Úrra: amiként én jót tettem veletek, ti is kíméljetek engem, apámat, anyámat és házam népét ama napon!
A két kém önnön életére tett esküt, hogy megkímélik őt és háza népét ama napon. Ráháb pedig az éjszaka egy kötélen alábocsátotta őket a várfalon – mert házának ablaka azon tekintett ki –, és jó tanácsot adott nekik:
– Rejtőzzetek el a hegyekben három napig, s ha már nem keresnek többé, akkor térjetek csak táborotokba!
A kémek pedig meghagyták neki, hogy ablakára ismertetőjelül vörös fonalat kössön, arról tudja majd Izrael, hogy irgalmára méltó ő és családja. Amint az asszony mondta, három napon át a hegyekben rejtőztek, s visszatérve megjelentették Józsuénak mindazt, ami történt.
– Nekünk adja ezt a földet az Úr – mondták –, mert hírünket hallván, minden lakójának szíve megolvadt már a rettegéstől.
A Jordán partjára érve Józsué Isten parancsa szerint elrendelte, hogy a papok vegyék vállukra a frigyládát, és gázoljanak bele a vízbe, a nép pedig kétezer könyöknyi távolságban kövesse őket. És amint a frigyládát hordozó papok a vízbe léptek, amely ekkor, aratás idején csaknem túlcsapott partjain, íme, a víz megtorlódott felső folyása felől, és állott, mint fal, más felén, a Sós-tengernek tartva pedig mind elfutott, mígnem a papok száraz lábbal állottak a folyó közepén, vállukon az Úr ládájával.
Megindult ekkor a nép, negyvenezer jó fegyveres vitéz és mind, aki hozzájuk tartozott, málhás állataikkal és barmaikkal egyetemben, és háborítatlanul általkeltek a folyó medrében. Józsué pedig rendelt egy-egy férfiút mind a tizenkét törzsből, hogy a víz medréből, ahol a papok álltak, egy-egy követ vigyenek a partra. Ott a kövekből emlékjelet emeltek, hogy késő utódaik is emlékezzenek rá, milyen csodát művelt népéért az Úr. Végül Józsué intett, a papok is partra léptek, a Jordán vize pedig visszatért medrébe.
Gilgálnak hívták a helyet, ahol a Jordánon általmenve Izrael fiai táborba szállottak. Mind a nép közül, akiket az Úr idáig vezetett, kihaltak már az atyák, akik Egyiptomból kijöttek, és a bolyongás idején született férfiakat nem metélték körül. Ezért az Úr parancsára Józsué kőkéseket készített, és körülmetélte Izrael fiait az ő nemzőtagjukon, s a helyet utóbb az Előbőrök halmának nevezték el. Ott maradtak a táborban veszteg, míg sebeik begyógyultak. Akkor megülték a húsvét ünnepét, ahogy Mózes óta rendelve volt, és a föld terméséből készítettek kovásztalan kenyeret. Ama naptól fogva megszűnt a manna, már nem az Úr táplálta őket többé.
Jerikó vára pedig zárt kapukkal állott előttük, lélek se be, se ki nem mehetett. Az Úr parancsára ekkor Józsué elrendelte, hogy hat napon át az egész nép naponta egyszer kerülje meg a várost, a papok vonuljanak a frigyládát hordozva, hét kosszarvból való kürtöt is vigyenek magukkal, a fegyveresek előttük, a többiek a nyomukban menjenek. Így is tettek, a papok fújták a kürtöket, végül a sereg visszatért a táborba. A hetedik nap hajnalán a vezér így szólt népéhez:
– A mai napon nem egyszer, de hétszer kerüljétek meg a várost. Hetedízben, amikor megszólalnak a kosszarv-kürtök, egy emberként kiáltsatok mind, s akkor az Úr kezünkbe adja a várost. Hanem halljad, Izrael! Minden élő és élettelen, ami a városban vagyon, az Úré! Teremtett lelket élve nem hagyhatsz, sem házibarmot és más állatot. Ami arany- és ezüstkincs és edény és bármi találtatik, az Úr kincse az, egy darabját el ne vegyed!
A nép pedig megindult a papok után, akik előtt a vitézek jártak, úgy vonultak körbe hatszor a néma város körül. Hetedízben, amikor felharsant a kosszarv-kürtök szava, iszonyatos kiáltást hallatott az egész nép, és íme, Jerikó falai meginogván a porba omlottak. A sereg minden egyes része az előtte támadt résen zúdult be a városba, lekaszabolták a meglepett és elrémült védőket, majd kardélre hánytak mindenkit, nőket és véneket és gyermekeket, még az ökröket, juhokat és szamarakat is. Józsué előreküldte a két kémet, hogy Ráhábot és családját vigyék ki házából és a várból biztonságos helyre, mert aztán a várost tűzbe borították, csak az arany-, ezüst-, réz- és vasedényeket vitték be az Úr kincsestárába. Józsué pedig nagy átkot mondott arra, aki a rommá lett várost valaha is újra felépíteni akarná.
