MÓZES NEGYVEN NAPIG A HEGYEN

Full text search

MÓZES NEGYVEN NAPIG A HEGYEN
Az Úr parancsára Mózes ismét útra kelt, hogy felmenjen a hegyre. A népnek meghagyta, hogy távollétében Áronnak és Hurnak engedelmeskedjenek, pereiket eléjük vigyék. Azután maga mellé vette Józsuét, aki a hegy lábáig elkísérte, s ott maradt, hogy megvárja őt. Mózes pedig felhágott, s hamarost felhő takarta el a nép elől, csak Isten dicsőségének fényessége villogott elő belőle.
Isten pedig így szólt a felhőből Mózeshez:
– Íme, újabb parancsokat bízok rád, hogy törvényei legyenek Izraelnek. Aki gyermekét a Moloknak áldozza, azt kövezze halálra a nép, és aki e bűnét elnézi neki, arra az én haragom sújt le. Halál arra, aki varázslókhoz és jövendőmondókhoz fordul. Halállal lakoljon, aki paráználkodik felebarátja feleségével, aki apja feleségével hál, vagy a menyével hál, aki testvérének feleségével hál, aki apja vagy anyja lányával avagy apja, anyja leánytestvérével hál, haljon meg ő és az is, akivel a bűnt elkövette. Irtsátok ki a nép közül, aki havibajos asszonnyal hál az ő folyása idején, és ne éljen az, aki férfival hál úgy, ahogy asszonnyal szokás, sem az, aki barommal közösül, legyen bár férfi vagy asszony. Förtelmesség mindez az Úr szemében, s nektek tisztáknak kell lennetek.
– Ezért tegyetek különbséget tiszta és tisztátalan között. Tisztátalan az asszony az ő havibaja idején és azután még hét napig. Ha fiút szül az asszony, hasonlóképp hét napig tisztátalan, de ha leányt szül, két hétig az. Aki az asszonyt érinti tisztátalansága idején, vagy akár az ágyat, amelyen hált, vagy ruháját s egyéb holmiját, mosakodjék meg, de aznap estig tisztátalan marad. Legyen tisztátalan aznap estig a férfi is, akinek a magja ömlik. Elveszti tisztaságát az is egy napra, aki halott testét érinti. Aki tisztátalan, nem léphet az Úr színe elé. Ha eltelt kiszabott ideje, áldozzon bárányt, gerlicét vagy galambfiat az ő tehetsége szerint, hálából tisztulásáért.
– Tiszta legyen az étel is, ami a szátokon bemegy. A földön járó barmok közül csak azokat ehetitek meg, amelyek hasított körműek és kérődzők. Ne egyétek a tevét, a hörcsögöt, a nyulat és a disznót, mert vagy nem hasadt körműek, vagy nem kérődzenek, ezért tisztátalanok. A vízben úszó állatok közül utálatos legyen előttetek mindaz, aminek nincsen pikkelye és uszonya. A szárnyas állatok közül irtózza tok a sas, a keselyű, a sólyom, a héja, a strucc, a bagoly, a kakukk, a karvaly, a hattyú, a pelikán, a gém, a gólya, szarka és denevér húsától. Legyen nektek förtelmes minden szárnyas féreg, hacsak ugrólába nincs, ezért a sáskát és szöcskét ehetitek. A földön csúszó-mászó állatok közül ne egyétek a menyétet, az egeret, a gyíkot, a sündisznót, a kaméleont, a csigát és a vakondokot. Aki tisztátalan állat tetemét érinti, az is tisztátalan lesz napszállatig. Ami edénybe ilyen állatból valami jut, azt az edényt el kell törni, és ami benne volt, még ha tiszta étel is, tűznek kell adni. Az ehető állatot is vére nélkül egyétek, hogy meg ne haljatok; vérét engedjétek a földre, mert abban van az élet, és az Urat illeti az.
– Tisztátalan az is, akin poklosság üt ki. Az ilyet különítsétek el, csak a táboron kívül tartózkodhat, s ha valaki közeleg feléje, messziről kiáltania kell: tisztátalan vagyok! Ha meggyógyul, vizsgálják meg a papok, kenjék meg olajjal, ő pedig áldozzon tisztulásáért két bárányt és ételáldozatot.
Ennek utána előírta az Úr az ünnepek és áldozatok rendjét is:
– Háromszor üljenek ünnepet a ti Uratoknak esztendőnként. Elsőül is üljétek meg a húsvétot az első hónap tizenötödikétől nyolc napon át, mert ekkor hoztalak ki benneteket Egyiptomból. Ötven nap elmúltával ajánljátok föl nekem aratástok zsengéjét, mert én teszem, hogy a mag, amit elvettek, szárba szökkenjék. Végül a hetedik hónapnak, Tisrinek tizenötödikétől egy héten át üljétek a betakarítás ünnepét, amidőn a mezőnek és szőlőskerteiteknek minden termését betakarítjátok. Ezen ünnepeken járuljanak oltáromhoz néped férfiai, és senki se jöjjön elém üres kézzel.
– Égő áldozatul mindig marhát, juhot, kecskét vagy madarat áldozzatok, hibátlan hímet. A papok öljék le, vérével hintsék meg az oltárt, azután darabolják fel, s fejét és kövérjét rakják a tűzre, beleit és lábait pedig megmosva tegyék oda, és füstölögtessék el, ennek illata kedves az Úr előtt.
– Ételáldozatot a termés zsengéjéből készítsetek, kovásztalanul süssétek, olajjal és sóval, mézet ne tegyetek bele. Vegyenek belőle a papok részt maguknak, a többit füstölögtessék el az oltáron, mert illata kedves az Úrnak.
– Aki hálaáldozatul hozza az ő barmát, tegye kezét annak fejére, s úgy ölje le a nép előtt; az oltárra a kövérjét tegye, a farkát és a bélhájat és a veséket, hogy elfüstölögjön, a többi rész a papokat illeti.
– Legyen továbbá rendje az engesztelő áldozatnak. Engesztelő áldozatot mutasson be, aki akaratlan vétkezett, aki tisztátalanná lett, aki felebarátjának kárt okozott, aki hűtlenné vált az Úr előtt, vagy más bűn terhét hordozza. Áldozzon bikát, tegye a kezét a bika fejére, s úgy ölje le. Vérével a papok hintsék meg a szentély függönyét, és kenjék meg az oltár szarvait, a kövérjét füstölögtessék el az oltáron, a maradékot pedig vigyék ki a táboron kívülre, és ott hamvasszák el.
 
Sok-sok napon át sorolta az Úr mindezeknek részletes és aprólékos szabályait. Reátért azután a szent hajlék leírására és mindarra, amit az ő tisztelete a papoktól megkíván.
– Készíts nekem hajlékul sátrat, ahogy elődbe adom. Legyen a hossza harminc könyök, a szélessége kilenc könyök, és a magassága tíz könyök. Akácdeszkák alkossák az oldalait, amelyek ezüsttalpakon állnak. Szőjenek sodrott lenből kék, karmazsin és bíborszínű kárpitokat az oldalak befedésére; kerubokat szőjenek belé mesteri szövéssel. A tetőül szolgáló kárpitot kecske szőréből szőjék, ezt festett kosbőrrel és szattyánbőrrel borítsák kívülről. A sátrat függöny ossza két részre. A kisebbik rész a szentek szentje, abban álljon a frigyszekrény, a szövetség ládája, amelyben szavaim bizonyságát, a kőtáblákat őrizzed. A frigyszekrény akácfából legyen, arannyal borítva, kétoldalt aranykarikákkal, amelyekbe a hordozórudak illenek. Tetejére remekeld az engesztelés tábláját aranyból, két végén két kerub aranyszobrával.
– Ez legyen a belső szentélyben. A függöny előtt álljon a szent kenyerek asztala, arannyal borított akácfából, mellette a hatágú arany gyertyatartó mandulavirágra formázó ágaival. Itt legyen az illatáldozat oltára is, arannyal borított akácfából. Az égő áldozatok oltára rézzel borított akácfából legyen, egy-egy oldala öt könyök, sarkain négy szarv rézzel fedve. A bejárathoz rézmedencét állíts, amelyben a papok kezüket és lábukat megmoshatják, amikor áldozni a gyülekezet sátrába lépnek. A sátor előtt udvart formálj ki, száz könyök hosszút és ötven könyök széleset, öt könyök magasságig oszlopokra függesztett, sodrott lenből szőtt leplek kerítsék körül. Ilyen legyen tehát az én hajlékom közöttetek.
– Hívasd ezután magadhoz bátyádat, Áront és az ő fiait, Nádábot, Abihut, Eleázárt és Itámárt, mert azt akarom, hogy ők legyenek az én papjaim, ők és az ő ivadékaik minden időkre. Csináltass nekik a legügyesebb kezű mesterekkel méltó ruházatot. Álljon az hímzett vászoningből, vászonnadrágból, palástból, hímzett övből és fejkendőből. Áron palástja igen díszes legyen bíborszínű bisszusból, alsó szegélyén gránátalma alakú díszekkel és aranycsengettyűkkel, hogy hallani lehessen, amikor a szentélybe belép. Erre kerül az efód, a vállkendő, amelynek pántjaiban két karneolkövet kell elhelyezni, Izrael hat-hat fiának belevésett nevével. Az efódon nyugszik a kinyilatkoztatás melltáskája, a hósen, amahhoz hasonló díszes, arany-kék-bíbor szövésben. A hósenban rejlenek az urim és a tummim, a sorsvetés kövei. Viseljen ezenfelül Áron egy arany lemezdíszt is fejkendője homlokrészén a belémetszett írással: „Az Úr felkentje”. Így legyen öltözve, amikor oltárom elé áll.
– Felszentelésük pedig ekképpen történjék: vezesd az avatandókat a szent hajlék bejárata elé. Mossák meg magukat, ezután egyenként add rá szent öltözetük darabjait, végül önts Áron fejére szent kenetet. Áldozzatok bikát, ahogy az engesztelő áldozat rendje előírja. Öljetek le egy kost, és egészen elégő áldozatként adjátok a tűznek. Újabb kost öljél, vérével kend meg az avatandók jobb fülét, jobb hüvelykét és jobb lába öregujját. A többi vért hintsd az oltárra, majd Áronra és fiaira, hogy megszentelje őket. A második kos húsából szent lakomát tartsatok, de ha marad a húsból és megszentelt kenyerekből, azt el kell égetni, kívülálló nem ehet belőlük. A szentelés hét napig tartson, és az áldozatokat mindennap meg kell ismételni. Így tegyél mindenben, ahogy parancsoltam!
Ezeket mondotta az Úr, és átadta Mózesnek a bizonyság tábláit, két kőtáblát, amelyekre saját ujjaival írta fel parancsolatait. Mózes pedig, aki negyven nap és negyven éjszaka, étlen és szomjan hallgatta, mint rendelkezik az Úr, felkelt, és lefelé vette útját a hegyről.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť