SALAMON ÉNEKEI
ti kedves leánykák Jeruzsálemből,
ne csúfoljatok barnaságomért,
hisz a nap fénye égette a bőröm.
Anyám fiai szőlőcsősznek küldtek,
nem vigyázhattam magam szőlejére.
Jaj, hol legeltet ő, kiért lelkem eped,
én kedvesem, ugyan hol delel a nyájad?
akkor csak haladjál a juhok nyomában,
menj csak, és legeltesd a magad gidáit
ott, ahol a pásztorok sátrai állnak!
tartalak, mátkám, hasonlónak téged,
függőid közül kiragyog az arcod,
koráll a nyakéked, aranyból a láncod.
De szép vagy, szerelmem, de szép vagy, kedves,
a szemed olyan, akár galamboké.
Sárom rózsája vagy, völgyek lilioma,
mint a bogáncs közt fehérlő liliom,
úgy tündököl mátkám a leányok között!
fejét nyugtatja majd két kebelem közt.
Olyan a kedvesem, mint a ciprus fürtje,
amely Éngedi szőlőhegyén terem.
Szép vagy, szerelmem, nyoszolyánk kizöldült,
gerendánk cédrusfa, házunk fala ciprus.
Akár az almafa az erdő fái közt,
az ifjak között olyan a kedvesem.
Igen kívánkozom árnyában ülni,
mert az ő gyümölcse édes az inyemnek.
Erősítsen szőlő, alma üdítsen,
mert a szerelemnek betege vagyok!
Balja fejem alatt, jobbjával átkarol,
Jeruzsálem lányai, ne zavarjátok meg!
hegyeken ugrálva, dombokon szökellve!
Olyan, mint gazella, mint fiatal szarvas,
kedvesem az enyém, én az övé vagyok.
Mostanság liliomok között legeltet.
Míg föl nem támad a nappal szellője,
és az árnyékok útra nem indulnak,
térj vissza, szerelmem, miként a gazella,
mint a szarvas borja a Szövetség hegyén!
Hajad, mint kecskenyáj Gileád hegyéről,
fogad, mint nyírt juhok, feredőből jőve,
mind ikreket ellők, köztük nincsen meddő.
Karmazsin szalag kedves szavú ajkad,
fátylas halántékod gránátalmagerezd,
nyakad, mint Dávid kő bástyatornya,
fegyveres ház rakva vitézek pajzsával.
Két melled két gida, gazella ikrei,
amik legelésznek liliomok között.
Mindenestől szép vagy, mátkám, szeplőd nincsen!
Szállj le Libánusról, a Hermon ormáról,
hol párduc lakozik, hol oroszlán tanyáz.
Megsebezted szívem, én húgom, jegyesem,
szemed pillantása szívem megsebezte.
Édes a szerelmed, édesebb a bornál,
illatod túlteszem minden fűszerszámon.
Ajakadról, mátkám, pergetett méz csorran,
tej vagyon és méz a te nyelved alatt.
Húgom, elzárt kert vagy, lepecsételt forrás,
a kertnek forrása élő víz kútfője,
mely a Libánusról csörgedezik alá!
Hallga! szerelmesen zörgeti ajtómat!
fejem harmat lepte, fürtömet éjharmat!
Lábamat megmostam, beszennyezzem mostan?
de jaj, már ott nem volt, elfordult, elfutott.
Lelkem majd elalélt, nevét kiáltottam,
futottam a nyomán, sehol sem találtam.
Az éjjeli őrök, város kerülői
rám leltek, ütöttek, köntösöm letépték.
Az Úr nevére, Jeruzsálem lányai,
ha én szerelmemre ráleltek valahol,
mondjátok meg néki – jaj, mit is mondjatok?
Hogy a szerelmének betege vagyok!
mondd, leányok gyöngye, hogy így kérlelsz minket?
tízezer közül is termete kitetszik.
A feje mint a megtisztított arany,
hajának fodra fekete, mint holló.
Szemei galambok medence vizénél,
orcája balzsamágy illatos füvekkel,
ajka, mint liliom, mirha csepeg róla.
Teste elefántcsont, zafírral kirakva,
lába márványoszlop színarany talpakon,
a szája mézédes, maga kívánatos:
ilyen a kedvesem, Jeruzsálem lányai!
Csípőd hajlása mint finom művű ékszer,
köldököd kis csésze, benne illatos bor,
hasad liliommal szegett búzaasztag,
két melled két gidó, zergének ikrei,
elefántcsont tornyot formáz a nyakad,
fejed, mint a Kármel, hajad, mint a bíbor,
királyt is megkötne fürtöd fonadéka!
szép, mint a telihold, tündöklő, mint a nap,
rettenetes, mint a zászlós hadi tábor?
termeted pálmafa, szőlőfürt a melled:
felhágok a fára, gyümölcsét szakasztom.
Szőlőfürt a melled, lehed almaillat,
szád nemes borától megrészegűl lelkem!
háljunk a tanyákon hajnal hasadtáig.
Jókor kelvén menjünk fel a szőlőhegyre,
lássuk meg, fakad-é a szőlő virága,
a gránátalma virágát bontja-é!
Megajándékozlak szerelmemmel ottan,
hol a mandragóra árasztja illatát,
ajtónk előtt gyümölcs, régi is meg friss is,
néked tettem félre, szerelmesem, mindet!
valamint pecsétet, tegyél a karodra,
mert miként a halál, erős a szerelem,
merthogy a szenvedély keményebb a sírnál.
A nyila tüzes nyíl, lángja az Úr lángja,
nem olthatja tenger vize a szerelmet,
minden folyóvizek el nem boríthatják!