PÁL CAESAREÁBAN

Full text search

PÁL CAESAREÁBAN
Antonius Felix 52 és 59 között volt Júdea római helytartója. Tacitus és Josephus szerint tisztét rokoni kapcsolatainak köszönhette, és eléggé dicstelenül látta el, végül korrupció és alkalmatlanság címén váltották le. Ebbe a képbe jól illik bele, hogy Felix, noha semmiféle jogcímet nem talál Pál fogva tartására, mégis hosszasan halogatja ügyének lezárását, mert abban reménykedik, hogy tőle vagy az egyháztól, amelyhez tartozik, pénzt csikarhat ki ennek fejében.
Utóda, Portius Festus 59-ben vette át hivatalát, s a jeruzsálemi zsidó hatóságok kérésére újra kitűzte a tárgyalást Pál ügyében.
A Főtanács küldöttei őt sem tudják meggyőzni vádjaik megalapozottságáról, ám hogy a zsidó vezető körökkel való konfrontációt elkerülje, Festus rá akarja venni a vádlottat, hogy bízza ügyét a nyilvánvalóan elfogult Szanhedrin illetékességére. Pál nagyon jól tudja, hogy ezzel saját halálos ítéletét írná alá, ezért a végső menedékhez folyamodik, él a római polgár jogával, és „a császárhoz”, vagyis a római legfelsőbb törvényszékhez fellebbez.
 
Agrippa király, teljes nevén II. Heródes Agrippa az utolsó a neves dinasztiában, aki uralkodói címet viselt, és aki kapcsolatba került az Újszövetség szereplőivel. Annak a Heródes Agrippának volt a fia, aki Jakab apostolt kivégeztette, és aki kínok közt halt meg, mert nem utasította vissza az istennek kijáró ünneplést. Apjával ellentétben, aki egész Palesztina királya volt, ő csak Galilea, Perea és néhány kisebb északkeleti terület uralmát kapta meg Néró kegyéből. Rómában nevelkedett, és mindvégig hű maradt a császári házhoz, de jól ismerte a zsidó hagyományokat, s őszintén igyekezett a judaizmus ügyét előmozdítani, ezért nemcsak elvtelen hízelgés Pál részéről, amikor a királyi kihallgatás alkalmával mint a zsidó vallási ügyek értőjét aposztrofálja.
A királyné, Berniké vagy Bereniké, Agrippának nem felesége, hanem a húga volt, s két rövid házassága után fivérével élt nyílt vérfertőző viszonyban, a zsidó háború idején pedig Titus hadvezérnek, a későbbi császárnak a kedvese lett.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť