Pettinengo – Kossuthnak

Full text search

Pettinengo – Kossuthnak
HADÜGYMINISZTERIUM.
3873. szám.
Florencz, 1866. augusztus 3.
Uram!
Megvizsgáltam azon előterjesztéseket, a melyeket Ön a magyar legiót illetőleg hozzám intézett, és tudatom Önnel, hogy az összes magyar hadi foglyok Alexandriában vannak egyesítve azon czélból, hogy a legióba beosztassanak, kik saját elhatározásukból szolgálatot akarnak vállalni.
A 104 közülök, ki ezen óhaját kifejezte, már elküldetett a legióhoz, és rendelkeztem, hogy ezen kedvezményben részesüljenek mindazok, kik ugyanezen kéréssel állanak elő.
A legio Bolognában van, a hol a további rendeleteket be kell várnia. Fel fog használtatni a körülményeknek megfelelőleg. A tüzér-üteg felállítását illetőleg nekem nincsen semmi ellenvetésem arra nézve, hogy Földváry ezredes egy tervezetet készítsen és előterjesztést tegyen ez irányban.
Megteszem a szükséges intézkedéseket arra nézve, hogy a tölténytáskák is hozzá adassanak a fegyverzethez, a melyek már készen állanak, valamint engedélyezem a segélyt az újonnan kinevezett tiszteknek, hogy azok teljesen fölszerelhetők legyenek.
Kérem, fogadja nagyrabecsülésem kifejezését.
A miniszter:
Pettinengo.
(Francziából.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť