Horváth Gy.-nek
Horváth Gy.-nek
Turin, 1867. október 14.
Uram!*
* Horváth Gy., zala-egerszegi lakosnak. K. F.
Illetődéssel vettem Önnek e hó 9-kérőli levelét. Magasztalásait nem fogadhatom el. A kor, melyet élünk, eredményekben oly nagyszerü az emberi nem haladásának történetében, hogy tán épen az egésznek nagyszerüsége teszi az embereket oly kicsinyekké, de kik még sem oly kicsinyek, hogy még én is nagynak látszam közöttük. Magasztaláshoz érdem kell. Az érdem csak ott kezdődik, hol a kötelesség végződik. Én pedig, isten látja lelkemet, sem multamban, sem jelenemben nem találok egyebet a kötelesség teljesítésének becsületes igyekezeténél. – Ez adhat benső megnyugvást a balszerencsének csapásai alatt is, de magasztalásra igénynyel nem bir. Szivesen adom megegyezésemet, hogy születendő gyermekének keresztatyja legyek. Megtiszteltetve fogom magamat érezni, ha hazánk nemeskeblü martyrjának, Batthyányi Lajosnak özvegye a keresztszülői tisztben társának elfogad. De nem gondolja Ön, hogy e két névvel nagyon sok gyászos emléket csatol a vallásos szertartáshoz, mely gyermekét az életbe avatja? Pedig a bánatos emlék nem vidor kiséret az élet útain. De a sors gyakran tetszik magának az ellentétekben. Talán úgy adja isten (megadja, ha óhajtásom teljesül), hogy e bús emlékek megkérlelik a végzetet, hogy az Ön gyermekére örömet, áldást áraszszon.
Őrködjék a gondviselés a leendő anya felett ama nehéz, de magasztos perczekben, midőn a nő a teremtőhöz legközelebb áll, mert életet ad. Adja át Ön neki legjobb kivánatimat. Tudósítson, kérem, miként teljesültek reményei? Nyomja első atyai csókjával gyermeke homlokára atyai áldásomat. Tartsák meg jó emlékezetükben a számüzött keresztapát s fogadják jó szivvel barátságos üdvözletemet.
Kossuth Lajos.
