László Károlynak

Full text search

László Károlynak
Turin, 1887. február 10.
Kedves Barátom, Komám Uram!*
* László Károly, kecskeméti mérnök, ki a szabadságharcz lezajlása után Kossuthot amerikai utjára is elkisérte, »Naplótöredék a magyar emigratióból« czím alá foglalta össze uti élményei leirását. E művét Kossuthnak óhajtotta ajánlani. Erre engedélyt kérvén, a fentebbi választ kapta. K. F.
Még kiutahiai internálásunk idejéből tudom, hogy azon menekült honfitársaim közt, a kik környezetemet képezték, Ön volt az, a ki rendes naplójegyzeteket vezetett, és mi sokkal közelebb, sokkal bensőbb viszonyban állottunk egymáshoz, semhogy bő alkalmam nem volt volna Önnek mind jellemét, mind lelkiismeretes pontosságát, mind megfigyelő tehetségét annyira kiösmerni, miszerint teljesen meg legyek győződve, hogy Önnek napló jegyzetei a 49-ki magyar menekültek történelmének kifogástalan kutfői közé tartoznak s ahhoz becses adalékul szolgálnak, s azért nemcsak teljes készséggel beleegyezem, hogy Ön kiadatni szándokolt naplótöredékeit nekem ajánlhassa, de sőt Önnek, hontalanságom egykori leghívebb bajtársának e kivánságát, mint változatlan barátságának jelét köszönettel fogadom, s hasonlóan változatlan barátságomnak és nagyrabecsülésemnek biztosításával viszonozom.
Kossuth Lajos.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť