b) 1833 február 21 Országos ülés. Tárgy: [I.] A szabad áttérés kérdése. [II.] A csábítás.

Full text search

b)
1833 február 21
Országos ülés.
Tárgy: [I.] A szabad áttérés kérdése. [II.] A csábítás.
[I.] Mi lett ennek a Februarius 22-ki országos ülésben következése, már 19-ik számu levelünkben kimeritőleg le irtuk.* Ugyan azon nap a Tagen megactioztatása kérdésének bérekesztése után, a vallásos tárgybeli izeneteknek tegnap elejtett fonala ismét felfogatott, s miután az előlülő rendeléséből Siskovits mint kerületi jegyző, s a vallásos tárgybeli küldötség javallatának szerkeztetője azon küldötségnek javaslatát felolvasá:
L. 175. s köv. l.
PRÓNAY érzéssel teljes beszédjével, a lélekisméret szabadságának, s viszonyosságnak ügyét gyönyörüen védé, fájdalom, hogy az akkori zavaros környülmények miatt lelkes beszédjének szebb része reám nézve legalább el veszett. Azon ellenvetésre, hogy a korlátlan szabad átmenetel az evangelicus vallásbeliekre nézve is indifferentismusra nyújt alkalmat, azon észrevételt tette, hogy: az evangelica vallás éppen nem nyújt nagy világi jókat, s fényes kinézéseket, sőt templomoknak, iskoláknak feltartása, az egyház szolgáinak fizetése minő teherrel jár, közönségesen tudva van, azon terhekhez, gazdag, és szegény sőt a legutólsó koldus is még talán a legbuzgóbban járul, s még is mily kevés eset van, hogy kénszerités nélkül kitérne. A Catholica vallásbol is a ki szereti vallását át nem megyen, a csapodár pedig, a világi jókat vadászó, szintén nem igen siet azon vallásra térni, melly fényes kinézéseket, s kedvezéseket nem nyújt. Sajnállaná azon vallást, melly iránti szeretetre törvény által kellene kénszeriteni. Ki fogja az Istenség hatalmát magának tulajdonitani hogy a sziv redőibe lásson, valjon meggyőződésből, vagy csapodárságbol változtatja e vallását? sat.
BEZERÉDY ezen elvekben teljes lélekből osztozván, ha már csak ugyan szükségesnek itéltetik, hogy a vallását változtatni akaró a törvényhatósághoz folyamodjék, s onnan küldötség rendeltessék, a szerkeztetést úgy kivánja módositattni, hogy a küldötségnek más czélja ne legyen, mint a kitérés szándéka felől tudomást szerezni, de az engedelem adásba, vagy szabadság korlátozásba teljességgel ne ereszkedjék.
Több kijelentések történtek még, az intézkedések teljes viszonyossága, a 26-ik cz. értelmének az átmenetel teljes szabadsága felől kezeskedő 1608-ki sarkalatos törvény szabásaira való vissza vitele, a „temere” szó eltörültetése, a kitérés szabadságának egy vagy két izekre nem szoritása, s több hasonló elvek tárgyában, valamint az iránt is, hogy az 1790-ik 26. czikelyt mennyire lehet örökkön tartónak, s változhatlannak nevezni, mit is FEKETE úgy magyarázot, hogy annál szoritóbb törvényt hozni nem lehet, de a kor lelkéhez alkalmazva szélesiteni igen is lehet, – MARCZIBÁNYI ellemben azt tartá hogy vagy mind a két részre, vagy egyikre sem változtatható.
NICZKY: Előre bocsájtván hogy ő a környülményekhez képpest minden törvényt változtathatónak itél, meg nem foghatja, hogy a törvény által bé vett vallásra való kitérést miért kellessék gátolni, bár menyiszer forgassa is a 26-ik czikelyt, úgy látja, hogy az sokkal szorossabb korlátokat szab mint a Bétsi s Lintzi alkukötések. Nem lát más inditó okot, a törvényhatóság béfolyására, mint az evidentiát, s a lecticalis s más ehez hasonló fizetések rendjét. Mivel pedig ő minden polgárok között teljes egyesülést ohajt, úgy hiszi, ha az határoztatik hogy a Siskovits javallata szerint, az álttérés, akár melly vallásrol a másikra, törvény hatósági küldötség előtt történjék, ugy a viszonyosság biztositva lesz, a temere szó magában megszünik, s ki marad az is hogy hán izben lehet a lélekismeret meggyőződését változtatni. Ezen tanátskozások végső resultatuma ez lett: a szabad áltmenési pontnak e következendő tartalma „az 1790: 26-ik czikely 13-ik §-ussa a törvényből ki hagyatassék”eképp változott:
„13. §-ussa modositassék, hogy egyik vallásrol, a törvényesen bé vett más vallásra az át menetel tökéletes szabad legyen, hogy azomban ez teljes nyilvánossággal, és méltósággal történjék, szükség hogy az egyik vallásrol, a másikra átlépni kivánó az illető polgári törvény hatósághoz folyamodván, onnan tüstént vegyes küldötség neveztessék, mellynek kötelessége lészen az érdeklettet szándékáról megkérdeni, és ha e mellet való megmaradását továbbá is ki jelentené, erről annak nyomban bizonyitványt, mellynél fogva tüstént más vallásra áltmehessen, adni, s jelentését az illető polgári törvényhatóságnak, melly az ily esetet egyedül tudomány véget ő felségének elő terjesztendi, bémutatni”.
[II.] Következék a 3-ik pont melly a csábitásrol szóll. Erre nézve (lásd 16-ik számú levelünket)* az vólt a kerületi állapodás hogy a 2-ik pont következésében eltörültetvén a 26-ik czikely 13-ik §-ussa, a csábitásnak a végrehajtó hatalom egy oldalú magyarázatjábol eredett sérelme magában meg fog szünni. Ezt már igy többé mondani nem lehetett, mivel a 13-ik §. el nem törültetett, hanem a mint feljebb megiránk módositatott, annakokáért fenék elvestől változni kelletvén a 3-ik pontnak, az a szokott kezdeményi jog (jus initiativae) tekintetéből kerületi tanácskozásra utasitatott.* Melly végre is a KK és RR
L. 148. l.
A február 22-i, 22. országos ülés hivatalos jegyzőkönyvét l. Jegyzőkönyv, I. k. 192. s köv. l. – V. ö. Kölcsey, VII. k. 130. l.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť