a) Azon országos ülés vitatásai, mellyben a készen lévő felirások fölterjesztésére az 12-ik aug. rescriptumban javallott mód el...
a)
Azon országos ülés vitatásai, mellyben a készen lévő felirások fölterjesztésére az 12-ik aug. rescriptumban javallott mód elfogadtatott. A repraesentatiókat elegy ülésen a Nádor kezéhez veszi.
Azon országos ülés vitatásai, mellyben a készen lévő felirások fölterjesztésére az 12-ik aug. rescriptumban javallott mód elfogadtatott. A repraesentatiókat elegy ülésen a Nádor kezéhez veszi.
Pozsony, august 22-én, 1835.
August. 19-én országos ülés a KK és RRnél.
Napirend: A felirási czimzet dolgában költ 8-ik izenet, melly által a legközelébb jött kir. rescriptumban* javalt középút a már készen lévő felirásoknak Ő Felsége elébe a Nádor által külső formalitás mellőzésével lendő bényujtására nézve kerületileg elfogadtatott. Ezután pedig a szóllás törvényes szabadságán ejtett sérelmek tárgyábani 6-ik izenet.
L.: Iratok. V. köt. 26. kk.
Az 1-ső felolvastatván, a PERSONALIS azon hiedelmét nyilatkoztatá, hogy Ő Felsége a czimzet miatt támadott aggodalmát kedvező kir. válasszal el fogja oszlatni, s ez okért az izenetnek azon része ellen sem kivánt szóllani, melly az ezután készitendő felirásokra nézve az V-ik Ferdinándi czimzetet feltartja. Azonban a kerületi ülésben kisebb számban maradott követek számosan felállottak a rescriptum elfogadását ujabban ellenzeni.
SOMSICS szólott legelső, kinyilatkoztatván: hogy ő az 1791: 10-ik czikkelynek gyakorlatilag is hasznát kivánja venni, s holt betűinek a törvénykönyvben veszteglésével meg nem elégszik. Emlékezteti a RRket, hogy a körülmények nem változtak, a kir. rescriptumban semmi uj ok nem foglaltatik, és így valóban ezen tisztelt testületben nagyon kevés moralis erőre mutat, ha 11 héti állhatatosság után a KK és RR egyszerre minden ok nélkül megváltoznak. Az izenetet tehát el nem fogadván, változatlanul kivánja, hogy nemcsak a jövendőben készitendő, hanem a most készen lévő felirások is V-ik Ferdinánd czim alatt küldessenek.
MARCZIBÁNYI szintén lehetetlennek tartotta, hogy ily hirtelen, s így minden ok nélkül akár a meggyőződések, akár az utasitások változást szenvedhessenek. Egyébiránt azon fenyegetésektől, mellyek a rescriptum javallatának el nem fogadásából a kerületi ülésben jövendöltettek,* a szónok egyátaljában nem tart. Mert ha igaz lenne is, hogy a diaeta eloszlattatik, dolgaink valóban olly szomorú karban állanak, hogy aki hazánk javát igazán óhajtja, inkább kell az eloszlást kivánnia, mintsem hogy így ahogy állunk, az országgyülés tovább is folytattassék. Ami pedig azt illeti, hogy provisorium következhetnék, ez még nem is bizonyos, de nem is példátlan. Szenvedett már a nemzet provisoriumot 1764-ben,* 1811-ben,* s bármit tegyen is a kormány, csakugyan eljő végtére az idő, melly az ilyes törvénytelenségeknek örökre véget vet.
Vö. pl. Nagy Pál felszólalásával 657. kk.
A szónok nyilván arra gondol, hogy Mária Terézia 1765-ben, Batthyány Lajos nádor halála után nem töltötte be helyét, hanem vejét, Albrecht szász-tescheni herceget nevezte ki Magyarország helytartójává.
Pontosabban 1812–1825 között, amikor a bécsi kormány országgyűlés összehívása nélkül, rendeletek útján kormányozta az országot.
KUBINYI a rescriptumot váratlannak is szokatlannak is itéli. Váratlannak, mert nemzeti méltó aggodalmunkat el nem oszlatja, sőt neveli, szokatlannak, mert Ő Felsége nem annyira úgy lép fel, mint a törvényhozó hatalom egyik része, hanem inkább mint biró a két tábla véleménye között, ami magában is nagyon sérelmes. A kerületi ülésben hallott azon ellenvetésre, hogy az ország lakosai ezen táblának tulajdonitandják az urbér törvényesitésének meggátlását, feleletül az urbéri tanácskozások egész folyamára hivatkozva nyugodtan kérdi: nem ezen tábla adta e számos jeleit annak, hogy a nép sorsán nemcsak materialis, hanem moralis engedélyekkel is kiván segiteni? s elfelejthetné e a nép valaha, hogy engedélyeink legjavát a fő RRnek engesztelhetetlen ellenkezése, s a kormánynak közbevetett lépései tették semmivé? Ily tanúságok mellett korántsem félhetünk, hogy a Statusok táblájára e részben legkisebb gyanúszín is háramolhatnék.*
„Arra, hogy a felírások a nádor által küldettek volna fel, közelebb időkből a Szólló példát éppen nem tud, és ezen új példát jövendőre nézve károsnak tartja, sőt azt hiszi, hogy a nádori hivatal méltóságával sem lehet megegyeztetni; ő a királyi levelet intő levélnek tekinti, azért el sem fogadhatja s vele járul kivánságával, hogy a felirások tovább is az eddig gyakorlott módon terjesztessenek fel.” L.: Jegyzőkönyv. XI. köt. 380.
FEKETE pedig egyátaljában nem tart attól, hogy a kormány törvénytelen extremumokra fakadjon, nem tart pedig azon moralis kötelességénél fogva, hogy fejedelmünknek, ki a törvényekre megesküdött, a törvény határain áthágó tulságos kormánylépésekhez járulását fel nem teheti. És így annyival inkább a kerületi izenet ellen szavaz, mivel küldőit azon meggyőződésöktül, hogy a nemzet függetlensége s méltósága, az V-ik Ferdinánd nevezetnek gyakorlati használatát múlhatatlanul megkivánja, a kir. rescriptum sem vala képes elmozditani.
DEÁK úgy hiszi, törvényes úton jártak a RR, midőn inditványba hozák, hogy Ő Felsége mint magyar király V-ik Ferdinánd nevezettel éljen; amiből természetesen következett, hogy a RR magok is e czimmel élni akartak, mert valóban igen csudálatosnak látszanék, ha magokkal annyira ellenkeznének, hogy a fejedelmet megkérjék, magok pedig ne tegyék, ami hatalmukban van. Átfutja ezután a szónok az e tárgyban lefolyt értekezések rendjét. Előadja, miként a fő RR ellenzésének következésében mindenféle középutak, többi közt az is, hogy a Nádor adja kezéhez Ő Felségének boriték és czim nélkül a felirásokat, elő volt terjesztve. A fő RR ellenkező okai azonban a RRket meg nem győzhették, s ezen inditványnak is elfogadására nem birhatták. Végre érkezett egy királyi rescriptum, mellyben teljességgel semmi sincs, ami már itt előadva, okokkal meghányva s igen nagy többséggel elvetve ne lenne. Mivel változott tehát a körülmény a rescriptumban foglalt javallat iránt? Csupán és egyedül az elébe vetett név méltóságával! Hát valjon megtörténhetik e, hogy a RR, akik okoknak nem engedtek, egy puszta név, legyen az bár fejedelmi név, méltóságának engedjenek? Megegyezik e ez a törvényhozás diszével, s kötelességével, hol minden lépésnek okokra kell épülni? Elvállalják e a RR azon szemrehányást, hogy amire okok nem valának képesek e táblát reábirni, azt egy elébe vetett név méltósága miatt elfogadták? Bizonysága lesz e ez a nemzeti erőnek, melly nélkül nemzeti függetlenséget képzelni sem lehet? A szónok legalább önállása méltóságáról annyira meg nem felejtkezhetik, törvényhozói kötelességét annyira nem mellőzheti, hogy amire okok nem vezérelheték, a fejedelmi név méltósága által magát vezéreltetni engedje! Nem engedheti pedig annyival inkább, mivel ezen rescriptumban még ama csekély megnyugtatás sem adatott, mellyet üdvezült királyunk 1806-ban önként adott az országnak,* ámbár akkoron a császári névsor a magyar királyi név sorszámától nem különbözött, sőtt megnyugtatás helyett ismét egyedül császári nevével szóll a fejedelem a magyar diaetához, kihez csak mint magyar királynak lehet szóllania! Az emlitésbe hozott fenyegetődzésekre a szónok mást felel, mint Trencsin követe.* Nem mondja, hogy nem lenne súlyos a törvény nélküli eloszlatás, és nem mondja, hogy a provisorium súlyos nem lenne. Hanem azt mondja, hogy a kormány nevében igy fenyegetődzni azoknak, akik fenyegetődznek, hatalmukban nincs, hatalmukban nem lehet; és azt mondja, hogy az ily lépés, melly egyszersmind inpoliticus is, anarchiára vezethet. Azt sem állitja tehát, hogy a provisorium csapás nem lenne, hanem állitja azt, hogy a provisorium törvénysértés és igy nem szabad!! Ami pedig nem szabad, azt a fejedelemről, ki a törvényekre megesküdött, s ki a nemzet boldogságát esküje szerint a törvény ösvényén köteles eszközölni, fel sem teheti. A provisoriumot tehát, minthogy nem szabad, moralis lehetetlenségnek nyilatkoztatja.
Vö. a 427. old. 8. jegyzetével.
Vö. Marczibányi előbbi felszólalásával, 664. old.
PALÓCZY jelenti, miképen épen ma vala szerencsés ujabb utasitását venni lelkes küldőinek, mellyben meghagyják, hogy ők semminemű féleszközöknek s palliativáknak barátai nem lévén, s midőn a nemzeti függetlenséget fenyegető, bár némellyek előtt csekélységnek látszó félelmi ok támad, semmi ellenóvást feleslegesnek nem tartván, a nemzeti jusok fenntartására pedig minden eszközök közt az állhatatosságot leghathatósbnak itélvén: attól hogy Ő Felsége a felirások boritékán mint magyar király V-ik Ferdinándnak irassék, a szólló egyátaljában el ne mozduljon. Örömmel követvén tehát küldői parancsának ösvényét, legelsőben azt mondja, hogy előtte még az is megfejthetetlen aenigma: honnét került ezen rescriptum, s miért lőn kiadva? Eddig országgyülési értekezéseinkben diplomaticai gyakorlatnak tartatott, hogy a fejedelem diaeta elején kiadja királyi terjesztvényeit, további akaratját pedig a felirásokra kelő válaszaiban nyilatkoztatja. Most nem várván a felirást, sőt a két tábla közötti értekezések kifejlését sem, Ő Felsége ezen példa nélküli rescriptummal az országgyülési test sorába önként beáll, annak tanácskozásiba elegyedik, s a két tábla értelmének egyesitésére inditványt teszen! Jól meggondolták e a fejedelem tanácsosai, hogy mit cselekszenek, s jól gondoskodtak e kötelességök szerint a Felség méltóságáról? Hiszen tudniok kellene, hogy minden inditványnak két vége van, s ha el nem fogadásra jut, ezzel a fejedelmi méltóságot is compromittálták tanácsossai! Valóban az, hogy felhányatván a régi naplókönyvek, egy elavúlt mód hozatott inditványba, egyedül arra mutat e, ami mondatik, t. i. hogy az urbéri törvények siettessenek? kételkedni szabad legyen. Urbéri első felirásunkra 10 hónap mulva kaptuk a királyi választ, ez nem nagy siettetésre mutat. S ha csakugyan ez a czél, könnyű volt eszközt találni, melly egyszersmind a nemzet háláját is lekötelezhetné: t. i. rescriptummal adni tudtunkra, hogy V-ik Ferdinánd czim alatt felmehetnek a repraesentatiok, s hogy Ő Felsége a czimre nézve is felelend a nemzetnek, mert csak őt illeti a felelet. De ezt a kormány nem csak nem tette; sőt készebb volt ily rendkivüli javallathoz nyulni, mintsem hogy illy czím jöjjön a felirások boritékára, melly megsérthetné ama diplomatice s kivált irásban ugyan ki nem mondott, de tettleg annál inkább megállapítani szándékolt nézetét, hogy Magyarország az Austriai Császári Birodalom provinciáinak egyike! Nem kevésbé aggódtatnak ezen rescriptumnak kifejezései. Folytathatjuk mi a tanácskozást, kérhetjük Ő Felségét, hogy a magyar királyi czimet használja, ki van már a resolutio előre mondva eme szavakban: Ferdinandus 1-us. Ott vannak továbbá ismét ezen szavak: vos benigne hortamur, s ezek megujitják ama fájdalmas érzést, mellyet az ország Rendei 1833-ik 20-ik májusi felirásukban akép fejeztek ki, „hogy a kir. törvényes máltóságot mint hiv alatvalók mélyen tisztelik ugyan, törvényhozási állásukban mindazáltal kötelességök teljesitésére kir. tisztből származtatott parancsokkali intésöket fájdalmasan veszik”.* Végre megemlíti a szónok, hogy a constitutionalis magyaroktul megátkozott Grossing* elhalt ugyan, de vannak tanitványai, kik azt hiszik és tanítják, hogy a magyarnak nincs egyéb jussa, mint a szabad esedezés, s hogy törvényei az esedezésre kegyelemből kiadott resolutiókból származnak. A rescriptumban javallott mód tehát végre oda vihetné a dolgot, hogy nyitva küldött felirásunknak, mint instanciáknak hátára irnák a resolutiót. Ez könyörgésre mutat a felirások szokott módú felterjesztése pedig arra, hogy a magyar nemzet hivatalos levelezést folytat fejedelmével. És e kettő között vajmi nagy a különbség. Ezek szerint kinyilatkoztatja, hogy azon Borsodnak, melly 1804-ben a császári czímzet legelsőbeni felvételekor is 3-ik októberi felirásában nyilvános óvást tett, ezen Borsodnak követje a rescriptumhoz, s ahhoz alkalmazott kerületi izenethez nem járulhatván, az eddigi elvekhez oly nyilatkozással ragaszkodik: hogy habár ezen majd 3 esztendős diaeta törvény nélkül oszlattatnék el, ám legyen! feleljenek a nemzet előtt azok, kik készebbek valának a jelen országgyülése temérdek költségeit feláldozni, a népet s földesurakat úrbéri törvények alkotása nélkül felszámithatatlan zavarban hagyni, mint arra hajolni, hogy a felirásoknak Bécsben (mint mondani szeretik) elhajittatni szokott csekély tekintetű boritékjára, ama diplomaticai, historiai és arithmeticai igazság, hogy Őfelsége mint magyar király 5-ik Ferdinánd, reá irassék.*
A nem szószerint idézett mondatot eredeti formájában l.: Iratok. I. köt. 229.
Vö. a 202. old. 30. jegyzetével.
Palóczy beszédét Kossuth a Jegyzőkönyv szövegéhez képest (XI. köt. 381. kk.) megrövidítette, ez a rövidítés azonban csupán a nyelvezet egyszerűsítésében nyilvánul meg.
BEZERÉDY: Akármi legyen ama többségnek, melly a jelen izenetet határozá, véleménye a következésekről, miket Trencsin és Zala követei érintettek, el fogják mégis ösmerni, hogy a királyi czimzet állapotjában igen kedvező válasznak kell érkezni, melly után ne fogja megbánni hazánk azon lépést, mit most a többség tenni szándékozik. A követ óhajtja, hogy keserű tapasztalás ne adjon tanuságot e tárgyban. Mert bármi színbe öltöztessük is a kerületi állapodást, elállás az, és feláldozás. És azon tevés és nem tevés, se erősen fenntartani, se megtagadni nem merés, azon juste millieu, mellynek principiumai egyébiránt sem igen szerencsés következésekkel dicsekedhetnek, ügyünknek biztositására bizonyosan nem vezet. Ezen ügy pedig az ország diplomatiai önállásának, a haza méltóságának, becsületének, sőt nemzetiségének ügye. S itt elegendő féltékenyek, elegendő kényesek alig lehetünk s azt, hogy principiis obsta, eléggé alig követhetjük. De midőn ezeknél, s az oly sokszor kifejtett okoknál fogva az izenetben kijelelt módot el nem fogadva, az előbbi végzéshez ragaszkodik, figyelmessé kivánja tenni a KKat és RRet és figyelmessé óhajtaná tehetni a kormányt is, hogy a principium, melly a KK és RR előbbi állapodása ellen harczol, nemcsak nem constitutionalis, nemcsak a legitimitással össze nem fér, de valóban revolutionalis színt visel. Mert e szerint a pragmatica sanctio, s egyéb diplomaticai kötéseink elmellőztetnek, a dynastia új alakba tétetik, koronánk és ennek jusai elhunyt királyaink sirjaiba temettetnek, s a törvény és századok sora által felszentelt régi rendszer helyére az 1804-ik új, egyoldalu acta állittatik! És mind ez minő jussal? Istentől nyert határtalan jogot, mellyel az uralkodó koronánk rendjéről, királyságunk czímjéről, s nemzetiségünk és függetlenségünk jeleiről, sine nobis de nobis rendelkezhessen, talán csak mégsem akar senki felállitani? Tör vényt, kötést, mellyel a nemzet ezen kényes jussa felől királyával végzett, változtatást határozott volna, senki sem emlit! Hol van tehát a kútforrás, melyből reánk e változás eredjen? Nem lehetne ez más, mint a puszta hatalom, melly nem törődvén a jussal, históriával, stabilitással, a jelen napnak ingere szerint önkéjüleg változtatná, mit a törvény, a nemzet és király egyezése állapitottak. Retteg ugyan a követ az ily elvektől, de azoknak kétélű következményeit a kormány sem kivánhatja, és lehetetlen, hogy azt, amit mi kivántunk, mint önmaga s a legitimitás főérdekei közt lévőt helybe ne hagyja. Emlékezzenek a RR, miképen az urbéri V-ik art[icu]lus 2-ik §-ának, (melly az őket őrző nemzeti kivánatok közül dicső életre fog még feltámadni.) egy bizonyos felekezet azt vetette ellene, hogy a magános birtok czimjeiben, bár törvényhozás útján tenni újítást, anticonstitutionalis cselekedet.* És most ugyanazon felekezet helyesnek ösmérheti, hogy nem magánosok birtokczimjében, hanem az ország diplomaticai állásában, koronánk, királyunk nemzeti czimjében, egyoldalúlag, az ország egyezése nélkül ily változás történjék s kénszeritő sinórmértékül előnkbe szabassék? Valóban különféle formákat vészen fel az a lélek, melly akkor az V-ik art[icu[lust ostromlotta, melly most országunk függetlenségét, s nemzeti méltóságos önállását támadja meg, – a még ma előfordulandó másik tárgyban* pedig alkotványi belső rendszerünk s az igazgatásbani részvét hatósága ellen harczol. A szólló ezen léleknek mindenhol, ahol azt találja, ellenébe lép, s tehetsége szerint azon igyekszik, hogy ne csak ne diadalmaskodjék, de még csak rejteket se találjon, melyből kártékony nyilait a nemzet és király igaz érdekeire szórhassa. Az izenetben tehát nem egyez s a magyar királynak igazi magyar czimjével az előbbi határozat helyreállítását kivánja.*
Az örökváltságot ellenzők legtöbbet használt érve valóban az volt, hogy megbolygatná a tulajdonviszonyoknak az ősiség által rögzített állapotát.
Ti. a szólásszabadsággal kapcsolatos feliratok ügyében.
Bezerédy beszédét Kossuth a Jegyzőkönyv szövegéhez képest (XI. köt. 383. kk.) a Palóczyéhoz hasonlóan rövidítette meg.
A PERSONALIS azon állitást, hogy 1804-ben valami inconstitutionalis dolog történt volna, az 1807-ki actákkal megegyeztetni nem tudja.* Megjegyzi azt is, hogy ő előtte más egyéb okok között a királyi méltóság tekintete is igen sokat nyom, de még más argumentumot is talál a k[irályi] rescriptumban. Az t. i., hogy Ő Felsége nem mondja meg, minő czím alatt kivánja a felirásokat, s így azok jó szándéknak adja jelét, hogy megnyugtató válaszszal fogja az ország Rendeit megörvendeztetni.
„… mert az 1807-ik esztendei országgyülésnek irományaiból világos, hogy ezen tárgy a maga rendes utján pertractáltatott, és eránta az ország sérelmet nem találni megnyugodott, amint az akkori 50. szám alatt foglalt sérelemnek kihagyása és elmellékelése mutatja”, L.: Jegyzőkönyv. XI. köt. 385. Vö. még a 427. old. 8. jegyzetével is.
BŐTHY: Aminő szokatlan ezen kir. rescriptum, azt oly súlyosnak is érezi, s nemcsak azért, mert a nemzeti függetlenség parancsolta méltó kivánatunk tettleg elvettetik, de azért is, mert feddetni, s mindég csak feddetni valóban sulyos dolog! De azt mondják, a nép javának óhajtása, az úrbér felterjesztésének siettetése okozá, hogy ily rendkivüli szokatlan javallat tétetik. Elhallgatja a szónok, hogy azon kormánynál, melly annyira buzog a nép boldogságáért, 10 hónapig hevert az urbéri első resolutió, s akkor is a munka legjavát tőbül kiforgatva jött hozzánk. De hiszen most is 11 hete, hogy a czimzet kérdése gátolja a felterjesztést, s a szörnyen buzgó sietés szándéka mellett ily kurta válaszkára ennyi ideig várakozni, válóban ismét igen sok. Pápát is lehetne kevesb idő alatt választani. Végre azonban 11 heti gondolkozás után csak ugyan megérkezett. És mi van benne? Atyailag, (mert hiszen az atya kit szeret, azt dorgálja is,) atyailag intetünk, hogy küldjük fel a veszteglő felirásokat olly úton, melly nemzetünk függetlenségét tönkre juttatja. Vagy talán azzal kecsegtetik a RR magokat, hogy csak most történik eként a felirás, s jövendőben majd V-ik Ferdinánd czimet irunk a boritékokra? Azt gondolják, engedni fognak a fő RR? szép csalódás! Hidjék el a RR, azon fő Rket, kiket a névnapi köszöntés felakadása nem vala képes engedésre birni, más akármi reábirni soha sem fogja. S ha most elesik a kérdés, örökre oda van és oda van a kormány részéről is, mert bizton meri mondani, hogy a legközelébbi rescriptumban, az 1-ső Ferdinándi czimzet megtartása fog adatni tudtunkra. A szónok sajnálkozva vallja meg, hogy kétségbe kell esnie moralis erőnk felett, ha e tárgy is ily könnyen elesik. E tárgy, melly még ezelőtt egy héttel olly erősen állott, mint ahogy más nem állott még! olly erősen, hogy némellyek neki örökkévalóságot igértenek! S im egy féliv papiros az örökkévalóságot semmivé teszi! S olly féliv papiros, mellyet belső érdemére nézve csaknem üresnek lehet mondani, mert hiszen nincs ebben Te[kinte]tes RR semmi, se ujság, se ok. Mi dönti el tehát a kecsegtető örökkévalóságot? Az s egyedül csak az, hogy Bécsből, a Sz. István tornya lakhelyéről érkezett! Ez azonban a szónokra nézve oly parányi argumentum, hogy az ugyan életében egy lépésre sem fogja vezérelni.
Ami a diaetának törvény nélküli eloszlatását, a provisoriumot, s más ily forma fenyegetődzéseket illeti: hiszen erőszakkal oly sok történt már, s ez is megtörténhetik. De miután arról, hogy törvényesen meg nem történhetik, az előttünk lévő két nagy könyv* kezességet nyujt; a törvénytelen erőszakot ugyan a szónok siettetni nem fogja, azt azonban nyugton elvárja, s csak azt jegyzi meg, hogy az erőszak a hatalom tartós boldogságánák nyomorú kútfeje. Amit erőszak szüll, az állandó nem lehet, s oly fejedelem, ki a törvényre megesküdött, csak a törvényesség utján eszközölheti a nemzet boldogságán sarkalló önhatalmának állandóságát. A szónok a kerületi izenet ellen szavaz.*
A szónok nyilván a Corpus Iuris mindig kéznél levő köteteire céloz.
Figyelemre méltó, hogy az előző beszédekkel szemben Beőthy beszédének Kossuth által közölt szövege lényegesen hosszabb a Jegyzőkönyv szövegénél (XI. köt. 386. kk.)
ZARKA: Azon világos igazságok közé, mellyekben meg nem egyezni nem lehet, számitván a RRnek e tárgybani kivánatát is, úgy véli, hogy a fő RR hozzájárulását az okok fontosságánál fogva is méltán várhatnánk. Voltak azonban e tárgynál olly tekintetek is, mellyeknél fogva megkivánható vala a fő RRtől, hogy a magyar királyi czímzet használatát, habár meggyőződésük különbözött is, legalább ne ellenezzék. Ily tekintet volt legelőször az ezen tábla eránti deferentia, melly méltán megkivánhatná, hogy a fő RR engedjenek ott, hol ők valamelly közérdek veszélyeztetését nem látták, a nemzet képviselői pedig aggodalmat éreztek. De még hathatósabban kivánta ezt a fő RRtől egy másik, a két tábla törvényes állásából következő tekintet, mellynél fogva szemök előtt kellett volna tartaniok, hogy egy, törvényességére nézve kérdésbe ő általok sem vett tárgynak sokszorozott elvetése a nemzeti közkivánattali ellenszegülés. Igaz ugyan, hogy jussok van a főrendeknek e tábla végzéseit visszaküldeni, igaz, hogy nincs törvényeinkben kijelelve a határvonal, meddig terjedhet az ő ellenzésök, s azt nehéz is volna kijelelni ott, hol két táblát tart az alkotvány szükségesnek. De ezen jus, s a veto között nagy a különbség, s a nemzet képviselői által nyilatkozott nemzeti akaratot határ nélkül gátolni, ha nem írott törvénnyel is, de a képviseleti rendszer általános fogalmával merőben ellenkezik, úgy hogy ha a dignitáriusok corporatiója a nemzeti képviselők ellenében korlátlan vetoval birhatna, minden képviselői rendszer valóságos illusióvá változnék. S innen van, hogy ezen veto más constitutionalis nemzeteknél gyakorlatilag csakugyan fel nem áll, bátor az ellenzés határa a törvényben kijelelve szintúgy nincs. Hivatkozik ennek bizonyságaul az európai két legnagyobb constitutionalis monarchia példájára s megemlíti azon módokat, mellyek által maga a kormány elősegíti, hogy a képviselők szilárd kivánata a másik testületnél is többséget nyerjen.* De ez máskép nem is lehet, különben a hosszas országgyülési tanácskozások nagyobb részint resultatum nélkül, s igy a status rendszerének ágaibani hijányok orvosolatlan maradnának, az ország lakosai várakozásaikban megcsalatnának, s az országgyülése végképen depopularisáltatnék. De aki azt hinné, hogy ezáltal magát a constitutionalis állapotot depopularisálja, az nagyon csalatkozik. Mentől inkább vész a bizodalom a honi alkotmány iránt, annál nagyobb az inger boldogitóbb intézetek után. Ma már a nemzetek alkotmány nélkül nem élhetnek, s aki azt reménli, hogy reá untatván a nemzetet honi alkotmányunkra, ekép a constitutionalis lét utáni vágyat is lecsillapítja, hiedelmében rútul csalatkozik, sőt czéljával épen ellenkezőt eszközöl. A szónok a rescriptum ellen szavaz.
Az angol és francia példa esetében „a képviselőleg nyilatkozott közakaratot ritkán, és ha az nagy érdeket tárgyazott, sohasem gátolta a másik testezet, sőt hogy az ezen testezetben akadályra ne találjon, maga a kormány nevezett ki annyi tagokat, amennyi szükséges volt arra, hogy a képviselők által kijelentett kivánat itt is többséget nyerjen”. L.: Jegyzőkönyv. XI. köt. 387. kk.
Szólottak még GÉCZY, SZIRMAY, BERNÁTH, JÁRMY, LUKA, SZOMBATHELYI, BÁRCZAY (Abaúj), BECSKY, BALOGH, LACZKOVICS, PILLER és MADOCSÁNYI, összesen 21 megye. A rescriptumot elfogadó többség maradjonnal felelt. Csak maga NAGY PÁL szóllott a rescriptum mellett, s PONGRÁCZ többízben felállott követtársa (Madocsányi) voxát elidálandó, de végre csakugyan szó nélkül ült le, s az izenet maradjonnal állott meg.
Ezután a szóllásszabadság sérelmét tárgyazta 6-ik izenet felolvastatván s egy hangos maradjonnal helybe hagytván, a fő RRhez mind a két rendbeli izenet átküldetett.*
A két izenetet l.: Iratok. V. köt. 48. kk. – Az aug. 19-i 350. országos ülés naplóját a küldöttség névsorával l.: Jegyzőkönyv. IX. 378. kk.
