Én, mint mondám, örömest írandok néha lapjaitokba, s gondolod, hogy nevemet bár csak egyszer is említeni jó lenne, annak talán olly czikknél kellene történni, melly eléggé gyanútlan, hogy vele nevem is átvergődhessék. Unalmambani firkálásimat hányogatva az ide zárt haszontalanságra akadtam, melly csak azért voná magára az érintett czélra nézve figyelmemet, mivel ha különben tartalmából valami kis belső baj nem hiányzanék, a modor, mellyben írva van, bizonyosan ollyas, minőre véleményem szerint időszaki lapoknak szüksége van, ti. komoly dolgokról is encyclopediai könnyűséggel fecsegő. Azonban másrészről nem akarnám, hogy lapjaitokban nevem legelőször ostoba haszontalanságnál legyen említve. Kérlek barátságosan, fuss át e lapokon, s kérd Bajzát is, tegyen hasonlót, ha reáér s mondjátok meg, van-é valami bennök, ami nem árnyékszékre való. Ha történetesen kedvezőbb színben állana előttetek, mint szemeim előtt, át kellene futnom magamnak is: mert amióta írtam, nem olvasám; javítlanul van, és igazítlanul ösze-visza hányva. Tán el se mehettek rajta. Felosztani könnyű lenne.
Ha valamit méltónak látnánk majd a közlésre, minden esetre kérném előbocsáttatni, hogy ezek csak töredékek, olly kéziratból, melly csak időtöltésül vala írva, nem avégett, hogy olvasók elibe kerüljön, de hogy a szerző ígéré lapjaitokat holmi korszerű dolgozatocskákkal egyszer másszor tömni segíteni.
S. k. eredeti. MTAKKt. K 1/106.
Közölve: Czapáry László: Vörösmarty
emlékkönyve. Székesfehérvár, 1900. 116.,
majd Vörösmarty Mihály összes művei 18.
Levelezés II. S. a r. Brisits Frigyes. Bp.
1965. 129–130.