38. Buda, 1837. december 17. Kossuth levele apjához: kéri, közölje Benyovszkyval a beiktatandó replikára vonatkozó utasítását.

Full text search

38. Buda, 1837. december 17.
Kossuth levele apjához: kéri, közölje Benyovszkyval a beiktatandó replikára vonatkozó utasítását.
Buda. December 17. 1837
Kedves jó Atyám!
Benyovszky úr szíves volt a Dunán átkelés alkalmatlansága ellenére is meglátogatni. Nem tudom eléggé kifejezni köszönetemet. Munkáját, mit pörömre nézve feltett, közlötte. Igen természetes, hogy ollyan volt, minőt az ő törvénytudomásától s gyakorlat-erősítette ügyvédi bölcsességétől várhatni. Ami észrevételeim voltak, hevenyében közlöttem vele. Elmenvén azonban gondolkoztam, ha valjon megmondottam-e mindent, ami mondani valóm lehetett az én saját nézőpontomból, s mihamar úgy találtam, hogy felét sem mondottam meg, a mondottaknak pedig egy részét már magam sem tudtam, még hihetőbb tehát, hogy ő elfelejti. Mind ezért, mind annál fogva is, hogy nézeteim a pernek jelen állapotjára nézve mind édes Atyám, mind ő előtte tudva legyenek, s az ügyvédi védelemnek a peres fél lelki gondolkozásával megegyezni kelletvén, úgy mostani, mint jövendőbeni lépteit ezekkel egybehangzólag tehesse: múlhatlan szükség volt nézeteim vázlatát írásba tenni, mint már máskor is tevém. Küldöm azokat,* kérvén, méltóztassék Benyovszky úrral is közleni s megkérni, hogy ha még nem írt a perbe, elveimet bölcsessége szerint vegye munkába; ha írt, lehet azonnal pótolólag még egy-két szót tenni.
Lásd alább, a 39/a szám alatt.
Múlt levelembeni declaratiómtól* semmiesetre el nem állok, s azt beiktattatni kívánom.
Lásd fentebb, a 36. szám alatt.
Édes Anyám levelét s a küldötteket vettem köszönettel. A gőzfőzte gyümölcs romlott számízének is annyira tetszik, hogy már az egyik üveget (de nem az üveget, csak ami benne volt) elfogyasztottam.
Lina iránti kérdése szinte bánthatna. Ha édes Anyám körülményei engedik, hogy az egész summát neki adja is, mikint gondolhatná édes Anyám, hogy nekem csak egy szóm is lehetne.
Hálóingeim megszakadoztak. Viki és Zuzi húgomnak egy kis munkául átküldöttem ötöt javítani.
E sorok jelei, hogy élek, a többit gondolhatják kedveseim. Vegyék kézcsókolásomat s testvéri ölelésemet.
Kedves Atyámnak
engedelmes fia
Kossuth Lajos m. k.
Egykorú másolat. OL Kossuth–gyűjt. I. 49.
(VA 233.) 42–43.
Közölve: Kardos, ROLT 1906. 2. 85–86.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť