b) Újabb, kedvező királyi leirat a felelős minisztérium tárgyában: Kossuth hatalmas beszéde a kerületi ülésben.
b)
Újabb, kedvező királyi leirat a felelős minisztérium tárgyában: Kossuth hatalmas beszéde a kerületi ülésben.
Újabb, kedvező királyi leirat a felelős minisztérium tárgyában: Kossuth hatalmas beszéde a kerületi ülésben.
A délután folyamán megérkezett a nádorral az élén a bécsi küldöttség és 6 órakor elegyes ülésben felolvasták a leiratot, amelyet az országgyűlés tagjai és a hallgatóság egyaránt lelkesedéssel fogadtak. Nyomban ezután országos, majd kerületi ülésre került sor. A tábla legjobbjai emelkedtek szólásra, de az öröm mellett hangot adtak az óvatosságnak is, különösen Madarász, aki eleve intézkedést kívánt, nehogy az uralkodó a hadseregre vonatkozó megállapodás alapján a magyar katonaságot más népek eltiprására használhassa fel. Az utolsó, legnagyobb hatású szónok Kossuth volt:
Uraim! a felolvasott kir. leiratban két lényeges pont van; az egyik az ország pénzügyét, a másik a honvédelem rendszerét és szerkezetét illeti; s ezek iránt véleményemnek kimondására magamat felhivatva érzem. E dolgok elintézésében, mellyek most szóban forognak, egyet nem kell szemeink elől téveszteni, azt t. i. miképen mi mind e perczig a hűség alapján állunk az uralkodó ház irányában, melly egyszersmind az austriai birodalomnak koronás főnöke. Innen bizonyos kapocs, bizonyos viszonyoknak közössége következik, mellyek iránt a nemzetnek, állása fentartásával, teljes joga és szabadsága szerinti elhatározásával közösen intézkedni mindaddig kikerülhetetlen szüksége lesz, valameddig a fejedelem egységénél fogva közöttünk és az austriai monarchia többi tartományai között a pragmatica sanctio kapcsa fen fog maradni. Ha azon szempontot el nem tévesztjük: hogy nem az elszakadás terén, hanem a magyar szabadság és önállásnak a pragmatica sanctio kapcsolata mellett biztositott terén állunk, a két pontnak megitélésében feltaláljuk a kellő tájékozást.
Mi a financziát illeti: ha ezen kapcsolatban nem volnánk, akkor a fejedelem Budán lakván, udvari tartásának költségeirül csak mi egyedül gondoskodnánk, egyedül csak nekünk kellene a költségeket fedezni. Most mivel kapcsolatban vagyunk a monarchiával, az udvar tartásnak összes költségeit nem mi egyedül fedezzük, hanem a többi népek is fedezni fogják, alkotmányos formák között, a nemzeti szabad önállás következtében, mellynek megszerzésében hogy a magyarnak van némi része a birodalom irányában, azt gondolom, senki sem fogja tagadni. Azért ugy hiszem, része van a magyarnak az austriai ház trónjának megörökitésében, mert csak ezen alapon állhat fen az austriai ház, máson nem. Minket illetne elszakadás esetében az egyedüli tartás, most csak az aránylagos hozzájárulás kötelességünk.
Hasonlóképen a diplomatia költségeiben is kell részt vennünk, s mivel eddig felelős pénzügyi kezelésünk nem volt, még e perczben a hadsereg fentartásához megkivántató közös intézeteknek ellátásához is járulnunk kell, mellyeknek külön ellátása iránt gondoskodni fog a magyar törvényhozás, mihelyt a honvédelem rendszerének gyökeres elrendezését a legközelebbi alkalommal a nemzet képviselői tanácskozásba veendik. Ezen szempontból indulva midőn ezekről gondoskodunk, ugy fogunk gondoskodni, hogy az által constatirozva van első alkalommal is a magyar financziák tökéletes függetlensége és önállása. Erre nézve nem lehet jobb, czélszerübb, életbevágóbb gyakorlati létesitést a jelen perczben képzelni, mint azt, hogy a királyi udvar tartásához megkivántató költségek iránt intézkedjünk, s a diplomatiai, ugy szinte a közös honvédelmi költségek ideiglenes fedezéséhez járuljunk aránylagosan. És e tekintetben, bár a jelen perczben a summához nem fogok szólani, annyit mégis a kötelességemnek tartok kijelenteni, miképen abban hogy 1-ör az intézkedés ideiglenes, és 2-or ollyan természetü, miszerint az beszámításba fog jőni, megnyugvást találok; mert a jövő törvényhozás a civil listát és egyéb költségeket, mellyekről most ideiglenesen rendelkezni felhivatunk, nem fogja a jövő évtől, vagy a jövő törvényhozás szentesitése napjától meghatározni, hanem a jelen percztől kezdve, és a melly sommát meg fog határozni, abba az, mit ideiglenesen ajánlunk, be fog számíttatni. Ha többet adunk, mint a nemzet szabad elhatározása szerint adnunk kellett volna, kevesebb fog a legközelebbi időszakra járni, ha pedig kevesebbet adunk, akkor ki fog pótoltatni ezen kevesebb a jelen törvényhozás szentesitésétől fogva. És azért én a summára nézve is sok megnyugtatást találok az ideiglenességben, és a beszámításban, mert ebben nagy garantia fekszik.
Mi lesz tehát gyakorlati következése intézkedéseinknek? Az urak tudják, miképen Magyarországnak, a hadi adót is beszámítva, eddigi jövedelme 28 millió pft volt;* és mit láttunk ebből az ország szellemi és anyagi kifejlődésére fordittatni? Semmit nem tudunk előmutatni, egyetlen egy utat sem, a legközelebb felállitott pesti reál iskolán,* és némelly népnevelési szükségeken kivül, mellyek azonban olly pénztárból födöztettek, mellynek jövedelme azon 28 millio ftba nem volt beszámítva. Most mi megtesszük a királynak, a mivel tartozunk, és hiszem megtesszük a magyar nemzet nagylelküségéhez és önérzetéhez mérve s egy 15 milliobúl álló, ill nagy kiterjedésü ország nem fogja türni akarni, hogy Ulászlói szükségekkel küzdjön a király. De midőn ezt megtesszük, az országnak minden javát saját felvirágzásunkra forditjuk; a nemzeti őrsereg rendezésére, és ez által a szabadság biztositására; a népnevelésre s a szellemi erő kifejtésére, mellynek ellenében semmi erőszak nem diadalmaskodhatik soha. (Fölkiáltások: Igaz! igaz!) Mert az megadja a népnek azon érettséget, melly szükséges arra, hogy valaki szabadságért esdekeljék, hogy szabadságot ohajtson, és megadja egyszersmind azon érettséget, mellynél fogva a szabadságot a szabadosságtól meg tudja különböztetni, s tudja azt is, hogy az által, midőn szabadságot akar – de ennél többet nem – mindent akar, mit isten legbecsesebbet adhat embernek e földön, és az fordittatni fog a nemzet anyagi jólétének kifejtésére. Hol eddig csak szükség és nyomoruság képével találkozánk, ott reménylem – ha a nemzetben elég erő lesz valósággá érlelni azt, mi papiroson van – kevés évek alatt paradicsommal találkozhatunk; mert isten mindent megadott e hazának, mi annak boldogságára megkivántatik, eddig csak az eszközök alkalmazásáróli rendelkezés tagadtatott meg tőlünk. Most a körülmények és a nemzet férfiassága kivivta ezt is, s a diadal kivivása az aristocratiának végpercze volt.
A kincstár magyarországi bevételeit részletesen ismerteti Fényes Elek 1847-ben megjelent munkája. (Magyarország leírása, I. rész, 153. s köv. l.) A jövedelmek ebben évi 34,262.333 forintot tesznek ki.
A kormány 1846 végén állította fel Pesten a központi ipariskolát, amelyet a nádor 50 éves jubileuma alkalmából József-ipariskolának neveztek el.
De nyiltan kimondom, ki az aristocratiának nem bókoltam soha, s nem dicsőitendem soha, s nem dicsőitendem akkor, mikor hatalma többé nincs, kimondom az igazság iránti tartozás érzetével, hogy szebben nem szállhatott le asristocratia, mint az, melly a nemzet kezébe adja ön szerencséjének kulcsát a jövőre nézve. A melly nemzetnek kezébe van adva a hatalom, és nyitva az út önboldogsága felett intézkedni, annak minden meg van adva. Ha ezen eszközökkel sem tud szabad és boldog lenni, vesszen el inkább, nem érdemli meg, hogy éljen.
Ezen szempontból uraim! mellyből a pragmatica sanctio kapcoslatánál fogva a resolutionak financialis részét felvettem, veszem fel a honvédelmi részt. Midőn a nemzetnek irányában a fejedelem elismeri azt, hogy az országnak honvédelmi szerkezetéről való gondoskodás senkit mást nem illet, mint a törvényhozást; midőn elismeri azt, hogy a katonai erőnek az országban elhelyezése és alkalmazása a Budán székelő kir. helytartónak a magyar felelős ministerium által gyakorlandó kormányzásához tartozik, – akkor uraim bevallja azon elvet, hogy az országban a bajonettek hatalmát a szabadság ellen nem, csak a rendet és szabadságot felforgatók, és az ellenség ellen szabad a ministeriumnak használni, és ez a véghetetlen haladás a mult és jelen idők között. Ezentul a pragmatica sanctio kapcsolatánál fogva vannak kötelezettségeink is a birodalom irányában, és midőn a fejedelem azt mondja, hogy csak arra nézve, a mi illeti a katonaságnak az ország határain kivüli alkalmazását, és a hadseregbeni előléptetéseket, marad fen a birodalmi kapocs, és marad a birodalom közös erőveli megvédése iránt, még a szabadság básisán nem intézkednek a nemzetek; és ennélfogva az intézkedést a fejedelem magának fentartja, de a felelős ministerium egyik tagjának ellen jegyzése mellett,* meg van adva vélekedésem szerint, – mennyi papiroson lehetséges, – a nemzetnek önállása, alkotmányossága, szabadsága, és a hadi dolgokba befolyása ki van viva. A többi a nemzet erejétől függ.
A királyi leirat szavai: „… a magyar hadseregnek az ország határain kivüli alkalmazása, nemkülönben a katonai hivatalokrai kinevezések a szükséges birodalmi összhangzás végett egyenesen csak legfelsőbb királyi elhatározásomtól függhetnek, az ez esetekbeni ellenjegyzés tehát a folyvást királyi személyem körül leendő ministerre leszen bizandó”. (Iratok, 150. l.)
Én tehát e szempontból véve fel a dolgot, ugy vélekedem: hogy a törvények sanctionáltatván, s a népképviselet, nemzeti őrsereg, a népnek urbéri tekintetbeni felszabaditása, s még egyebek létre jövendvén, a nemzet urává van téve ön sorsának. Midőn ezt kimondom, ne vegyék uraim! a körülmények nagysága köztt kérkedésnek, ha egy pár szót ön magamról fogok szóllani csak azért: hogy más polgárok irányában a reánk váró kötelesség tekintetében egyenvonalt huzzak. Uraim! egyszerü polgár vagyok, nekem semmi hatalmam, semmi hatásom a világon nem volt más, mint a melly van az igazságnak, mellyet isten lekembe adott. És még is ollyanok a gondviselés útai, hogy én egyszerü polgár, a haza legutolsóbbikainak egyike, a körülmények nagyszerüsége köztt néhány órákon által azon körülményben voltam, hogy döntőleg hathatott e kéz arra nézve, álljon e az austriai ház, vagy nem.* És most is, midőn a királyi resolutio leérkezett, egyike voltam azoknak, kik ha a resolutiora kimondják, hogy nem kell, a hazában polgár vér foly! – Én uraim! ezen körülmények megfontolásánál lelkem ismeretébe tekintettem, és ugy éreztem, ha olly alávaló lehetnék, s azok mellett, mellyek most ki vannak viva, akár hatalom fitogtatás, akár befolyási kérkedésnél fogva a polgári háboru szövétnekét vetem a boldogság után epedő nemzet közepébe, olly felelősséget vállaltam volna magamra, mellyet lehetetlen, hogy a világ minden kinjai és büntetései eléggé nehezithettek volna vállaimra, mert a polgárok s a nemzetek véréveli szükség nélkül játszás olly bün, mellyet ha valaki elkövet, nincs büntetés, mellyre érdemes nem volna! (Felkiáltások: Ugy van! Igaz!) Midőn tehát én a dolgokról eképen gondolkozom, midőn azok mellett, mik ki vannak viva, a nemzetet saját sorsa urának ismerem, és látom, és azt ismerve s látva visszaborzadok azon gondolattól: hogy, talán mert egy vagy más kedvencz eszmém nincs valósitva, de kell valósulnia; – midőn visszaborzadok azon gondolattól, hogy polgár vér folyjék e hazában, azt gondolom, mindenkitől megkivánhatni e hazában – értve azokat, kik itt vannak, s bár hol vannak, – hogy érezzék a kötelességet: miszerint a ki szükség nélkül polgári vér kiontásához nyúl, olly bünt követett el, mellyet istennek minden átkai nem bosszulhatnak meg eléggé. Tudom uraim! hogy illyen mozgalmak mindenféle elemeket foglalnak magokban. Voltam a mozgalomak közepette olly helyzetben, hogy szinte megnéztem magamat, én vagyok-e az, ki bizonyos igéket mióta szollani és gondolkozni tudok, hirdetek és egy másik, ki rajtam túl megy, s némellyeket kiván, miket én nem helyeselhetek, valjon ő is az e, kit ismertem ezelőtt két héttel? Látom, hogy a végsőségi határig férfiak vannak készen, kik néhány hetek előtt az absolutismus bókoló hivei voltak, míg én, ki tettel, szóval mindig a szabadság hive voltam, azt mondom: ezen határig elég, azontul bün. Illyen elemeket s tapasztalásokat vetnek fel a mozgalmak. De én eként vagyok meg győződve: hogy valamint igaz, miszerint mind az, a mi meg van nyerve, puszta szó volna, ha a nemzetben nincs erő azt valósággá érlelni; ugy ha van erő a nemzetben, hiszem és reménylem, meg fogja tartani azon érettségét és mérsékletét, mellyben fekszik a szabadság diadalának biztositéka mind örökké.
Kossuth a márc. 15-i bécsi szereplésére céloz.
Ez az, mit mondani akartam s azt ohajtanám: hogy ezen érzetet vigyük el mai nap e teremből magunkkal s vigyük el annak érzetét, hogy midőn ez országgyűlést mielőbb befejezni segitjük, szét menve segitsük a valósitandó felelősség alapján kormányra hivottakat, miszerint testesittsék meg az igéket, és megtettük, polgári kötelességünket. Mind az, mi más irányban menne, a nemzet szabadságának és boldogságának compromissiojára vezethetnek. Én ugy vagyok meggyőződve: hogy a magyar nemzet szabadabb, boldogabb leend, mint valaha volt, most nagyságának reggelén vagyunk csak, s nincs mit irigyelünk a multnak. És ha az austriai ház beváltja szavát, s az austriai birodalom mind más népek irányában, mind irányunkban beváltani kezdi feladatát, teljesedni fog azon jóslatom, mellyet hetek előtt mondék, hogy az ausztriai fejedelem trónját hű népeinek szabadságaira fektetendi le rendithetetlenül.* És nem hogy az austriai ház ezen mozgalmak, s ugy nevezett concessiók által, mellyeket concessióknak el sem ismerek, hanem az igazság megadásának tartok, vesztett volna erejéből, sőt inkább megmutatták a mult napok tapasztalásai, hogy igen korhadt volt azon régi rendszer, melly egy hatalmas dynastia sorsának eldöntésében egyszerü nyomorult polgároknak nagyobb hatást adhat, mint a mellyet az alkotmányos basison fekvő trón ellenében nem egyes embernek, de egész népnek adni fog a gondviselés. Ha ezt érezni fogja az austriai ház, és az alkotmányosságot valósitani fogja a többi tartományok irányában is, tapasztalandja, hogy erejéből nem vesztett, sőt inkább megmutatták a mult napok tapasztalásai, hogy igen korhadt volt azon régi rendszer, melly egy hatalmas dynastia sorsának eldöntésében egyszerü nyomorult polgároknak nagyobb hatást adhat, mint a mellyet az alkotmányos basison fekvő trón ellenében nem egyes embernek, de egész népnek adni fog a gondviselés. Ha ezt érezni fogja az austriai ház, és az alkotmányosságot valósitani fogja a többi tartományok irányában is, tapasztalandja, hogy erejéből nem vesztett, sőt inkább nyert, és teljesedni fog azon mondásom: hogy az leszen a Habsburgi ház második alapitója, kinek trónját minden oldalról alkotmányos institutiók környezendik.*
A márc. 3-i beszéd egyik alapgondolata. (V. ö. előbb, 622. l.)
A nov. 22-i felirati beszédben mondta ezt először Kossuth (321. l.) és megismételte márc. 3-i beszédében. (622. l.)
Nem tudom, kivánja-e a ház, hogy a sommához tüstént hozzá szóljunk. Én azon vélekedésben vagyok miképen a mai ülésben szükség volna elhatározni 1-ör hogy formuláztassék egy törvénycikk, azon pontokra nézve, mellyek a felolvasott és közértelemmel elfogadott resolutio elveihez alkalmazást kivának, 2-or hogy rekesztessék hozzá azon felírás, mellyben ugy mint Nógrád követe kivánta,* a fejedelmet felkérendőnek vélném az iránt, hogy jöjjön le hű magyarjai közé és személyesen rekessze be minélhamarabb az országgyűlést, s legyen tanuja annak, hogy a hüség, mellyet ajainkon hordunk, nem puszta szó, hogy a magyar sem tettetést, sem hazugságot nem ismer, hanem a minő férfias tud lenni szabadságának kivivásában, szinte olly férfias és rendithetetlen tud lenni a fejedelem iránti hüségben is.*
Kubinyi Ferenc kívánsága.
A Pesti Hírlap azt jegyzi meg erről a beszédről – amelyet csak rövidített formában közöl – hogy „roppant hatást idézett elő s Kossuth szónoki pályájának fénypontjai közé tartozik.” (Ápr. 3. sz.)
Melléklet a Nemzeti Ujság ápr. 2.-i számához.
