116. Debrecen, 1849 január 25. Kossuth utasításai Repeczky Ferencnek a Bocskai lovascsapat felállítására vonatkozólag.

Full text search

116.
Debrecen, 1849 január 25.
Kossuth utasításai Repeczky Ferencnek a Bocskai lovascsapat felállítására vonatkozólag.
Repeczky jan. 24-én Hajduböszörményből jelentést tett Kossuthnak küldetése* eredményéről: közölte, hogy Sillye Gábor számadásait rendben találta s azt javasolta, hogy ne szüntessék be, hanem ellenkezőleg, tűzzel-vassal siettessék a szervezést. A már meglévő, 700-nál több lovas kiegészítésére javasolta, hogy vegyék igénybe a feldunai táborból hazatért 800 főnyi gyalogcsapatból* az önként jelentkezőket. Közölte, hogy Sillye már az 52. gyalogzászlóaljat teljes létszámmal 1200 fővel kiállította, de az 53. zászlóaljra csak 50–60 embere van. Kossuth válasza:
Repeczkyt jan. 20-án bízta meg Kossuth azzal, hogy tartson vizsgálatot, miért húzódik annyira el a Bocskai lovascsapat megszervezése. (A megbízólevelet l. 95. sz. alatt, 177. s köv. l.)
A feldunai táborból hazatért önkéntesekre l. az 54. és 71. sz. aktákat, 92. és 136. s köv. l.
Böszörményből tegnap küldött értesítményének folytán ezennel válaszoltatik, hogy miután kormánybiztos úr erélyes föllépése, Sillye Gábor kormánybiztos sikeres közremunkálása és a harczias hajdú nép buzgó hazafias lelkesedése most már megnyugtató biztosítást nyújtnak a hazának, hogy a Bocskai lovas csapat eddigelő olly ki nem elégítő eredménnyel folytatott megalakítása körül fölmerült akadályok elháríttatnak, s mint Helley őrnagy szóval jelenté, azon lovas ezred első osztálya felszereltetvén, néhány nap alatt kiállhat a csatatérre s résztvehet a nemzet szabadságharczában: fölhivatva érzi magát a kormány, hogy azon nyilatkozatától, melly szerint az ezen ezred alakítására toborzott nép végképen feloszlattassék, eltérjen, s e helyett mostan azon lovas csapat haladéktalan kiegészítését feladatul tekintse.
Minek következtében meghagyatik kormánybiztos úrnak, hogy e kiegészítés eszközlésében teles igyekezettel legyen, s különösen azon ígéretet, hogy az első osztály rendelkezhető állapotba helyeztessék, mentül elébb valósítsa, nemcsak, de még a többi osztályok kiállítását is Sillye Gábor kormánybiztos úr a lehetőségig siettesse.
A hajdu népnek szép históriai emléke van, hazánk történeteiben, s a kormány jelenleg is nagy reményeket köt, valamint e néphez, úgy annak lelkes fiaihoz is, kik a híres Bocskai zászlója alatt, mint népszabadság védei, a haza szolgálatára kívánják magukat szentelni.
Figyelmeztesse kormánybiztos úr őket a vészre, melly a minden oldalról álnokul megtámadtatott hazát és nemzetet fenyegeti, s azon hazafiúi kötelességre, melly szerint minden polgár tehetségéhez képest az alkotmány oltalmazásában részt venni tartozik; buzdítsa az ifjúságot a toborzásbani illő részvételre s lelkesítse a kiállított csapatot arra, hogy a várakozásnak megfeleljen, s azt a dicsőséget s hirnevet, mellyet a hajdú nép eddig viselt, továbbra is híven megőrizze, s a harczmezőn kivívott újabb babérokkal növelje.
Az ezred kiegészítését illetőleg, azon indítványra nézve, hogy a még hiányzó szám azon 800 főnyi gyalog önkéntesek közül soroztassék be, kik a feldunai táborból visszajöttek: az az észrevételem van, hogy ez könnyen maga útán vonhatná az egész gyalog csapat feloszlását; mi minden esetre megtekintést igényel, kivált mivel az ellenség előtt lévén, már próbált s úgy szólva rendes katonaságkint nézethetik. Ha azonban a toborzási újabb kísérlet rögtöni sikert nem reméltet, s ha a fennemlített gyalogság besorozása kivihető anélkül, hogy az egész csapat feloszlása nyomban be ne következzék, úgy a kormánynak nem lenne ellene kifogása: különben ez a besorozás úgy lenne eszközölhető, hogy megígértessék a gyalog csapatnak egészben a lovasság közé leendő besoroztatása, az alkalmasok közülök az ezred első 3 osztályának kiegészítésére kiválogattassanak, s a megmaradó rész mostani rendeltetése helyén a gyalogság szolgálatát addig teljesítse, míg a lovassághozi beosztásuk akkint eshetik meg, hogy a nevezett önkéntesek ne szűnjenek meg addig a haza védelmében szolgálatot tenni, míg a lovasság azon száma, a melly már megvan tökélletesen, síkra szállíttathatik, s ekkor azon önkénytesekből a lovas ezred többi osztályai lesznek alakítandók.
Ennek kivitelét kormánybiztos úr Sillye Gábor úr helyes belátására és okos tapintatára bízandja, annyival inkább, mert az e perczben vett tudósítás egy csapat ellenséget Tiszafürednél mond lenni, mellynek visszaverésében azon derék önkéntesek vitéz közremunkálását a haza egy perczig sem nélkülözheti. Meg kell verni az ellenséget ott, azután a ki akar, Bocskai huszár legyen.
Amint van a dolog, az 53-ik zászlóaljnak fölállítása megszűnik.
Fogalm. Kossuth s. k. kiegészítéseivel. O. Lt. OHB 1849: 1019
Mellette Repeczky Hajduböszörményben január 24-én kelt jelentése Kossuthhoz.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť