163. Debrecen, 1849 február 3. Kossuth utasításai a hadügyminisztériumhoz a Bocskai-csapat szervezésének befejezésére.

Full text search

163.
Debrecen, 1849 február 3.
Kossuth utasításai a hadügyminisztériumhoz a Bocskai-csapat szervezésének befejezésére.
A Bocskai lovas ezred kiállitása s felszerelése körüli mulasztások megvizsgálására és az ezen mulasztásokból következett hiányoknak lehető mielőbbi helyrehozására, amint a ministerium előtt tudva van, Repeczky Ferenc képviselő kormánybiztosul küldetett ki, a ministerium részéről hasonló végből kiküldött egyénnel egyetértőleg működendő.*
Repeczky megbizatását l. 95. sz. alatt, 177. s köv. l.
Most nevezett kormánybiztosnak tegnapi napról kelt hivatalos jelentése szerint a Bocskai ezrednek azonnali használható állapotba tétele az e részbeni működés következtében eszközölhetővé lett, ha az alább elsorolandó pontokban foglaltak a hadügyministerium részéről teljesíttetni fognak. Jelesül:
1-ör. A legénység még csak 740 főből állván, szükséges a ministeriumnak intézkedést tenni, miszerint a 800 főnyi hajdu önkéntesekből és az 53-ik számú, de csekély előhaladása miatt megszüntetett gyalog zászlóaljhoz toborzott egyénekből az rögtön 1320-ra kiegészíttessék.*
L. erre Repeczky korábbi, jan. 24-i jelentését és Kossuth arra adott válaszát. (116. sz. 224. s köv. l.)
2-or. Lova van az ezrednek eddig 850 – e szám is tehát 1320-ra egészítendő.
3-or. Pisztolya van 694 pár, kell tehát kiállítani 626 pár pisztolyt.
4. Kard van részint készletben, részint megrendelve 1100 darab, kell tehát kiállítani 220-at.
5. Nyeregfája van az ezrednek 200 darab – kell 1120 nyeregfáról gondoskodni.
Szükséges továbbá intézkedni a ministériumnak, hogy a mint egy osztály kellőleg fel leend szerelve, az onnan tüstént más helyre tétessék át, mert már a mostani szám is a böszörményi népnek terhére van – az egész pedig éppen elviselhetetlen leendene egy részről, más részről pedig a fegyelem és gyakorlás idegen helyen, nagyobb sikerrel fog eszközlésbe vétetheti.
Szükséges, hogy eleve gondoskodva legyen az 1320 főből állandó ezredhez számított teljes számú katonailag képzett tisztségről, miszerint a felszerelt osztályok azonnal átvétethetvén, gyakoroltathassanak, ezt megelőzőleg pedig a felszerelés pontosabban és gyorsabban eszközöltethessék.
Szükséges végre, ha azt akarjuk, hogy a szóban lévő ezred rendeltetésének megfeleljen, az az, hogy minél előbb síkra szállhasson, hogy minél több sorezredben szolgáló altisztek és közemberek áttétessenek, s illetőleg átcseréltessenek, a begyakorlást csak ekkép lehetvén gyorsítani.
A fenebb elősoroltaknak teljesítéséről van feltételezve, hogy a szóban lévő Bocskai ezred legkésőbb martius havában ellenség elébe egészen kiállíttathassék. S ennél fogva, miután mindazok iránt, mik a fenn elősoroltakon kívül az ezred tökéletes felszereléséhez szükségeltetnek, a fenn nevezett kormánybiztos hivatalos jelentése szerint már gondoskodva van, ezennel felhívom a ministeriumot, hogy intézkedéseit lehető gyorsasággal megtenni ne terheltessék, 1320 főből álló lovas ezred e sík földön mindenesetre olly nyereség lévén, melly hogy a lehetőségig hamar valósíttassék, teljes mértékben megérdemli.
Ered. fogalm. Kossuth s. k. kiegészítéseivel. O. Lt. OHB 1849: 1430.
Mellette Repeczky Ferenc kormánybiztos Debrecenben február 2-án kelt fenti tartalmú jelentése Kossuthhoz.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť