b) Vukovics kormánybiztosnak, két panaszos hódmezővásárhelyi kérvény elintézéséről:

Full text search

b) Vukovics kormánybiztosnak, két panaszos hódmezővásárhelyi kérvény elintézéséről:
Mózes István hódmezővásárhelyi lakosnak egy általa alakított szabadcsapat kapitányságától állítólagos ármány által lett elmozdítása ügyében beadott panaszos kérelmét, nem különben ugyanazon városbeli lakos Szametz Andrásnak egy gyalog szabad csapat felállítása iránti folyamodványát ·/· ide mellékelve olly megjegyzéssel küldöm kormány biztos úrnak,* hogy magának a dolgok mibenléte felől tudomást szerezve, a folyamodók állításainak valósága esetében, kérelmeiket teljesítse, s ajánlkozásaikat a haza védelmére kellőleg felhasználni siessen. Ugyanezen folyamodók szóbeli értesítésének következtében a Csongrád megyei magyar érzelmű s a szabadság szent ügye iránt fogékony kebellel megáldott s áldozatra kész népnek lelkesültsége, mesterséges úton, alacsony bujtogatók rossz sugallatai, álhírek terjesztői s az ajánlkozó erőknek az előljárók általi várakoztatás útjáni elzsibbasztása czéloztatván, erre nézve is kérem k. biztos úrat, hogy ösmert erélyességének s az árulók, bujtogatók és hanyagok ellenébeni hazafias szigorának egész erejével használja fel azon hazafias elemeket, mellyekkel Csongrádban a nép olly bőven ajánlkozik.
A két kérvény tartalmáról közelebbit nem lehet megállapítani.
Fogalm. Kossuth s. k. kiegészítéseivel. O. Lt. OHB 1849: 1482.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť